A püspök úr istennek már elszámolt, az embereknek még tartozik

Föld S. Péter 2024. június 15. 07:15 2024. jún. 15. 07:15

Hosszú hónapok hallgatása után, megszólalt Balog Zoltán a kegyelmi botrányról. A püspök a 777 keresztény egyházi blogot tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy tájékoztassa a közvéleményt a Novák Katalin elnöki bukását előidéző kegyelmi ügyben betöltött szerepéről. Balog szerint két oka van a késedelemnek: egyfelől a választások előtt nem akart megszólalni, másrészt pedig előbb „Isten előtt akart elszámolni”.

„Azt kértem tőle, hogy szerintem ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni” – mondta most Balog, ezzel beismerve, hogy ő vette rá az ügybe később belebukott államfőt K. Endre kegyelmi kérvényének pozitív elbírálására. Szép példája ez az állam és egyház különválasztásának, hiszen egy püspöknek elvileg semmi köze a köztársasági elnökhöz. Hozzá nem bejáratos, ha mégis találkoznak, annak súlya normális viszonyok között épp annyi lenne, mintha a nép közé időnként elvegyülő elnököt egy átlagos állampolgár kérné meg valamire. Balog püspök azonban szoros, munkakörén túlmutató kapcsolatban állt Novák Katalinnal. Pápua Új-Guineába is együtt utaztak, ápolva ezzel az addig gyakorlatilag nem létező magyar-pápua új-guineai kapcsolatokat.

Balog, állítása szerint, aránytalannak érezte K. Endre büntetését és ebben nagyon sokan egyetértettek vele. Ahogy minden magyar embernek, egy püspöknek is lehet magánvéleménye egy bírósági ítéletről, az már azonban igencsak véleményes, ha ezzel felkeresi az államfőt, aki hajlandónak mutatkozik a kérése teljesítésére.

Az igazán szaftos részek azonban az interjúban csak ezután következnek. Balog püspök ugyanis bevallotta, hogy nem tudta megítélni, mindent jól csinált-e a pedofíl intézményigazgató tetteit eltussolni igyekvő K. Endre pedagógusként, de továbbra is az a meggyőződése, hogy K. Endre ártatlan. Itt jegyeznénk meg, hogy Balog püspöknek nem dolga megítélni, hogy K. Endre pedagógusként milyen munkát végzett, nem beszélve arról, hogy mi – úgy is, mint közvélemény – erre nem is vagyunk kíváncsiak. 

Arra is sokan emlékezhetnek, hogy a Novák Katalintól kegyelmet kapott K. Endre utóbb, már szabadlábon, megpróbálta rávenni vallomása megváltoztatására az egyik áldozatot. Erről felvétel is készült, Balog püspök azonban ezt sem fogta fel tragikusan: szerinte K. Endre azért akart lefizetni egy tanút, mert „láthatóan az igazáért küzdött.” Vagyis a jogerősen elítélt vádlott védekezésébe – miután a tanúk befolyásolása bűncselekmény – szerinte a törvénytelenség is belefért. 

Balog cinizmusa azonban nem merül ki ennyiben. A püspök úr szerint az abúzust elszenvedő bicskei gyerekeket – akik közül az egyik, nem találva más kiutat, öngyilkos lett – a kegyelem nem érintette, „hiszen túl voltunk a történeten.” Ilyen elegánsan és nagyvonalúan tette túl magát Balog püspök azon, ami a bicskei gyermekotthonban nevelkedett gyerekek életét tönkre tette. Túl voltak már a történteken, magyarul: nekik már úgyis mindegy.

A püspök urat egyébként – ez is kiderül a 777-nek adott interjúból – nagyon bántja, ha tettével kárt okozott a Fidesznek, de nem akar a politikával foglalkozni. Az a Balog Zoltán mondta ezt, aki korábban annyira nem foglalkozott politikával, hogy ő volt Orbán Viktor évértékelőinek, valamint a Fidesz kötcsei piknikjeinek a házigazdája.

Hogy istennek mi a véleménye minderről, feltehetőleg sohasem fogjuk megtudni.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom