A sunyi róka, vagy más vakította meg az embereket?

Itt, ezeken a hasábokon nem is kellene ismertetnem, mi is történt az Országház folyosóján, a Hírklikk követői pontos információt kaptak róla. Mi nyilván más előjellel tettük közkinccsé a történteket, elsősorban azt tükrözendő, hogy a kormányfő viselkedése egész egyszerűen, és óvatosan minősítve, szürreális volt. Csak a rend kedvéért írom ide röviden az eseménysort: Hadházy a Ház folyosóján odalépett Orbán Viktorhoz, és megkérdezte: miért tett az őt szállító repülőgép Egyiptomból hazajövet egy 1000 kilométeres kitérőt – másként fogalmazva: miért költött el mintegy négymillió forint közpénzt – és landolt, technikainak mondott okokból Toscanában, egyértelműen nyaralási szándékkal. Orbán sunyi, szőre hullatott, vidéki rókának nevezte Hadházyt, fideszes képviselők társaságában, majd többször meg is ismételte ezt a minősítést. A többiek együtt nevetgéltek a főnökükkel, sőt, az egyikük, testi kontaktust teremtve, el is akarta távolítani közelükből a független képviselőt. 

Legyen most ennyi elegendő a szöveges ismertetésből, már csak azért is, mert – úgy hiszem – érdemes túllépni a konkrét eseten. Pontosabban, érdemes tovább gondolni: vajon következik-e bármi a látottakból, vagy tekintsük a magyar politikai élet sima közjátékának, olyasvalaminek, ami egyszerre mulatságos és szomorú, de ennél semmiképpen nem több. 

Azt gondolom – szomorúan –, hogy több. És éppen ezért, igenis érdemes többet gondolni mögé, eltűnődni azon, hogy véletlennek nevezhetjük-e Orbán reakcióját, vagy nagyon is koherensnek. Az eddig leírtakból azt hiszem, egyértelműen következik: nagyon is koherensnek. Már önmaga fejlődését, vagy visszafejlődését vizsgálva. 

Ne legyen kétségünk afelől, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van. Bármennyire is szeretné elbábozni a kormánytöbbség, hogy nincs is semmi baj, illetve ami van, az kizárólag Brüsszel, az oroszok elleni szankciók, a baloldali ellenzék, Soros György miatt van. Sem az infláció, sem a hatalmas hiány, sem a Nemzeti Bank sosem volt vesztesége, szóval semmi sem a kormányzati hibákból következik. Nem, hanem a felsoroltakból. Ez azonban nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy Orbán ne tudná a bajok gyökerét, csak éppen kihúzni nem képes azt. Nem képes, mert akkor őszintének kellene lennie, pont az ellenkezőjét kellene mondania annak, amit mond. Azt például, hogy sok mindent elrontottunk, és most nehézzé vált a társadalom többségének az élete, jelen helyzetünkben sokaknak nem tudjuk megfogni a kezét, nem tudjuk megvédeni a családok egy részét, nem tudunk gazdag életet biztosítani a nyugdíjasoknak… Ám Orbán nem mond ilyeneket, mert teljes mértékben leszokott – és a követőit, beosztottjait is leszoktatta – az őszinteségről. A magyar kormánynak már egyetlen iránytűje létezik: hogyan fedjük el a lakosság elől a valóságot, hogyan építsünk olyan propagandát, amely kizárólag az ellenségekre építkezik, és azt a hitet erősíti, hogy itt minden rendben van. Súlyos milliárdokat költ továbbra is a propagandára, hadjáratot folytat az ellenzék ellen – mostanában elsősorban Karácsony Gergely van napirenden –, olyan akciókat hirdet, amelyeknek súlyos ára lesz majd a jövőben – állampapír, magas kamattal, amit egyszer majd vissza kell fizetni –, szembemegy az EU-val és a NATO-val is. 

Itt és most ne firtassuk, hogy miért teszi mindezt? Egyszer majd ennek is eljön az ideje, de most még nem; csak találgatásokba bocsátkoznánk, amely találgatások következményeit nem érdemes kockáztatni. Álljunk meg ott, illetve térjünk vissza a Parlament folyosójára, illetve majd az ülésterembe is. Orbán viselkedése, bocsánat: rókázása ugyanis egyenes következménye a bajoknak, a ki nem mondott gondoknak, a megoldatlan helyzeteknek. A miniszterelnök korántsem uralja már minden egyes szavát. Kijelentései, kontrázásai ma már rendre bántóak, és egy cseppet sem szellemesek. Sérteget, bosszút forral, támad, és ami még nagyobb baj: valójában semmilyen konkrét kérdésre nem válaszol. És ugyanezt tapasztaljuk már a párttársai részéről is. Handabandáznak, gyurcsányoznak, tizenhárom év kormányzás után is a múltba mutogatnak vissza, tényleg kizárólag a személyeskedés a fegyverük. 

Ha Orbán sunyi rókának nevezte Hadházyt, akkor ezt a hatalmi attitűdöt egy megsebzett vadállathoz hasonlítanám leginkább. A harapásuk veszélyes, és hiába garantált a végeredmény – a sorsuk –, bennünket súlyosan megsebez. És ismétlem, Orbán ezt pontosan tudja, de már nem képes másként viselkedni, a többieket meg engedi. Támadnak a kijelölt áldozatokra. A baj csupán az, hogy az áldozatok köre sokkal szélesebb, lényegében csaknem az egész társadalom. 

Amelyet sikerült már megvakítani.

A kérdés az, hogy van-e ellene gyógyír? És ha igen, milyen áron nyeri majd vissza a látását?