A Szájer-csúszás

Írásunk első részében az idei esztendő első félévének történéseiről szóltak, illetve arról, hogy sem Orbán, sem a kormány nem tette meg azokat a lépéseket, amelyek a súlyos válság emberi következményeit kezelték volna. Következetlen politizálás, elégtelen, zavaros kommunikáció, de a saját hatalmuk további erősítése – ez jellemezte tevékenységüket. Az Orbán-rezsim ismét csak a látszat-kormányzás utcáját választotta egyfelől, másfelől viszont egy pillanatra sem hagyta figyelmen kívül saját gyarapodásának lehetőségét. Megint csak nemzeti konzultációt indított például, mintha a járvány kezelésének módját a lakosság képes lenne kezelni. Pontosan tudjuk, hogy ezek a nemzeti konzultációk nem szólnak másról, mint az emberek manipulálásáról, illetve arról, hogy a válaszokat szinte eleve tartalmazó kérdések alapján azt tegyen a kormány – Orbán –, amit eleve elhatározott. Ja, és a konzultáció azért alkalmas arra is, ami a NER minden lépésében benne van: milliárdok begyűjtésére, zsebre tételére. Mellesleg egy ilyen konzultáció önmagában is alkalmas arra, hogy rávilágítson a kormány alkalmatlanságára; ki mástól várna ilyenkor határozott intézkedéseket és iránymutatást a lakosság, ha nem a hatalomtól? Tényleg az emberek döntsenek arról, hogy ilyenkor, járvány idején, népszerűsíteni kell-e a hazai turizmust? Vagy arról, hogy  helyes-e, ha Soros György beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná az országunkat? (Mellesleg, így utólag visszatekintve, még inkább nevetségesek a konzultáció kérdései, még inkább lelepleződnek a szándékok).

A konzultáció meghirdetése és lebonyolításának időpontja elég pontosan rávilágít arra is, hogy Orbán nem számított egy súlyosabb második hullámra, abban a hitben élt, hogy ura a helyzetnek, a pandémia lényegében megkímélte Magyarországot. Erre utalnak azok a kijelentések és közterületi plakátok is, amelyekkel a kormány kihirdette saját sikerét, azt ugyanis, hogy legyőzte a koronavírust. „Egyszer már sikerült” – tette közzé a hatalom saját vállveregetését az utcai hirdetésekben, ami persze utal a második hullám jövendölésére is, de inkább arra, hogy a mindenható kormány képes – megint – a határon kívül tartani a járványt.

Nem volt képes. És, ha egy rossz sorozat beindul, nehéz azt megállítani. Ez akkor is így van, ha a kommunikációs gépezet továbbra is a sikerekről győzködi az országot, ám ezek a sikerek látványosan váltak hazugsággá, lettek a kormány tehetetlenségének leleplező motívumai. Egyre többen láttak át, látnak át a kabinet kapkodó, olykor semmire sem jó, következetlen lépésein, mint ahogy azon is, hogy a nyers erő és a nyers gyarapodás itt az igazi cél. Az ismételten rendkívüli felhatalmazáshoz, rendeleti kormányzáshoz jutott vezetés megint nem a járvány elleni védekezésre összpontosított, sokkal inkább arra, hogy egy kormányváltás esetén is érinthetetlen maradjon, kimenekítse a vagyont és a hatalom rekvizitumait. Felgyorsította az alapítványok gazdagítását, a jelenlegi hatalom birtokosaihoz kötését, a vagyonelemek kimentését, mely tevékenységét – most az év utolsó napjaiban is – nagy ütemben folytatja (MCC, csak példaként).

Eközben a járvány hihetetlen sok, arányaiban a világon a legrosszabbak közé tartozó áldozatot követelt, noha a miniszterelnök büszkén kijelentette: minden embert meggyógyítanak. A számok és a kommunikáció kibékíthetetlen ellentétbe kerültek egymással, miáltal még tovább romlott a kormány szavahihetősége. Igaz: sehol a világon nem tudták a pandémia pontos kezelésének módját, de az országok többségében a lakosság legalább hihetett a kormányzati tájékoztatásnak. Nem így nálunk, ahol most sem tudjuk pontosan, hogy mennyi az igazság abból, amit elénk tárnak. Nem szakemberek, hiteles emberek foglalkoznak a járvánnyal; a belügyminiszter, külügyminiszter, rendőrök és katonák, illetve egy önmagát is parodizáló tiszti főorvos. A kormány – szó szerint az éj leple alatt – foglal el újabb és újabb stratégiai pontokat, hoz létre új szervezeteket, amelyek egyike sem a járvány hatékony kezelését szolgálják, hanem a jelenlegi és jövőbeni hatalmi struktúra megerősítését. Nyugodtan kijelenthetjük: a Fidesz és Orbán Viktor a társadalom jelentős többségében elveszítette hitelét, hatalmi törekvéseik és hazug kommunikációjuk egyértelműen lelepleződött, és még mindig nem jutottunk el a Szájer-ügyig. A fentebb leírtak csak a Szájer-csúszás elemei voltak, a már elindult rossz sorozat fontos mutatói. És még nem szóltunk egy szót sem az SZFE-ügyről, az Index elfoglalásáról, a Demeter-jelenségről, a vétó-botrányról, Deutsch megregulázásról, a Fidesz vesszőfutásáról, és persze magáról a brüsszeli ereszről…

(folytatjuk)