A Fidesz és a kormány az idén lecsúszott az ereszen – 1.
A cím nem Szájer József elhíresült akcióján kíván szórakozni. Pusztán azt a jelképes mozdulatsort hívja segítségül a helyzet illusztrálására, amely a Fidesz, a magyar kormány és benne Orbán Viktor jellemzője lehet 2020-as teljesítményére.
A volt EP-képviselő látványos menekülése annyiban különbözik az előzőektől, hogy kettétörte politikusi pályafutását, míg a Fidesz, a kormány és legfőképpen Orbán Viktor változatlanul a helyén van. Hogy túlélték ezt az évet csakis a magyar társadalom bénultságának, valamit az említett párt és annak vezetője tíz éves uralkodásának köszönhető. Pontosabban annak, hogy ezt az időszakot arra használta fel, hogy sokakat magához láncoljon, keveseket kiemelt anyagi helyzetbe juttasson, a többséget pedig megfélemlítse. Tette mindezt lépésről-lépésre, előbb a konkurens pártok felszámolásával, a riválisok kompromittálásával, egyes(ek) asszimilásával, majd pedig a jogállam fokozatos leépítésével, és vele párhuzamosan a hatalmi bástyák felhúzásával.
Olyan építményt hozott létre, amely megbonthatatlannak tűnt, kívülről bevehetetlennek, belülről széttörhetetlennek. A mesterterv összeállt, és pénz is volt bőven a végrehajtáshoz. A források korlátlannak, mi több ellenőrizhetetlennek tűntek. Akiknek itthon erre jogosítványuk lehetett volna, már rég be lettek építve a rendszerbe, a külső fórumok – az EU illetékesei – pedig valójában nem törődtek azzal, hogy mi történik egy ilyen kis ország belső életében, és akarnak-e egyáltalán kezdeni valamit e kis ország nagyra fuvalkodott vezetőjével. Aztán úgy döntöttek: inkább nem akarnak.
Semmi nem látszott még egy évvel ezelőtt abból, hogy 2020 a csúszás éve lesz. Bár az elmúlt esztendők túlköltekezése, rossz, nem a jövőbe mutató gazdaságpolitikája egyes közgazdászok szerint komoly fenyegetettséget ígért, ezzel szemben az is igaz, a pénzbőség szűkülése csak a társadalom alsó perifériáján mozgó embereket fenyegette, a kiválasztottak, a hűségesek, a megvásároltak jövedelme nem forgott kockán. Hogy ez – a szakértők szerint – rövid távú gondolkodás? Lehet. És mit számít ez? Vajon egyáltalán mit jelent a rövid táv? Egy évet, tízet? Az orbáni rezsim nyugodtan gondolhatott a hosszabb rövid távra; a tartalékok éppen elegendőnek látszottak ahhoz, hogy a működés – odafent – zavartalan legyen, ráadásul a politikai ellenfelek – ellenségek – sem tudtak annyira megerősödni, olyan erős bázist építeni, hogy komoly ellenállásra kelljen tőlük számítani.
De eljött 2020. Eljött a koronavírus, a senki által nem ismert ellenség; bajba jutott a világ, bajba jutottak a kormányok, bajba jutottak az emberek. Olyan helyzet teremtődött, amikor senki nem látta a kiutat, senkinek nem volt megoldása a mindenkit sujtó járványra. Olyan helyzet, amikor az együttműködés, a közös akarat és cselekvés, a hit a másikban mindennél fontosabb. A magyar kormány azonban pont arról szokott le, hogy partnere legyen bárki másnak, régen félretette az elveket, és csak alkalmi, célhoz kötött szövetségeket kötött. A pandémiának is ezzel a túlzott önbizalommal vágott neki, változatlanul egyetlen célt tartva fontosnak: a saját emberek, igen, a NER kiválasztottjai lehetőleg ne sérüljenek. És a csúszás ezzel megkezdődött. A rezsim továbbra is a hazug propagandába menekülve próbálta eltakarni a problémákat, a saját tehetetlenségét, mit sem törődve azokkal az emberekkel, akiket azonnal tönkretett a járvány. Orbán – és követői – most is elhitték: a kommunikációval mindent el lehet fedni, illetve, amit nem, azt a többség úgysem látja, vagy nem hiszi el. Segített ebben neki a járvány kíméletessége: az első hullám nem sújtott le olyan mértékben, mint más országokban. Úgy érkeztünk el e szakasz végéhez, hogy a kormány elhihette: minden folytatódhat ott, ahol fél évvel korábban abbahagyták. Miközben a közgazdászok jelentős visszaesést prognosztizáltak, az Orbán-hű jegybank elnök, akinek családja szintén haszonélvezője volt az elmúlt tíz évnek, komoly növekedést jövendölt, már a második félévre. Mint utóbb elismerte: nem gondolt arra, hogy tényleg eléri az országot a második hullám. De, ha így volt, ha tényleg ezt hittre, vajon miért maradt, maradhatott a helyén. A jegybank elnök a gazdaság működtetésének egyik legfontosabb szereplője, egy ilyen tévedés után hogyan ülhet vissza a székébe? Költői kérdés, tudom: Matolcsy György ugyanis megkerülhetetlen akciótársa Orbán Viktornak. Ha értik, mire gondolok.
Hogy éppen neki, vagy valaki másnak köszönhető-e, hogy a kormány elengedte a nyarat, azaz elhitte Matolcsynak, hogy nem lesz második hullám, illetve, ha lesz is, hatása az elsőnél gyengébb lesz hazánkra, nem tudni. Mindenesetre a kormányfő nyaralni küldte a magyarokat, igaz, nem az Adriára, inkább csak a Balatonhoz, mit sem törődve azzal, hogy ezzel még nagyobb tömegeket koncentrál egy helyre, még inkább megágyaz a vírus terjedésének. A csúszás, azon a bizonyos ereszen – rövid kapaszkodásnyi szünet után – tovább folytatódott.
(folytatjuk)