Áprilisi fordulatok

Fordulat a járványban

Március rémes adatai után nem lehetett kétséges, hogy a járvány harmadik hulláma minden korábbi balsejtelmet felülmúlóan tragikus eredményekkel jár, és sokáig úgy tűnt, hogy ez a tendencia nem akar megtörni. Április közepén azonban az adatok elébb stagnálást, majd számos fontos metszetükben csökkenő tendenciát kezdtek mutatni. A halálozás heti csúszó átlaga, ha lassan is, de lefelé görbült: a hónap elején még napi 250 elhalálozottat regisztráltak, a hónap végén ez már 200 köré szelídült. A kórházban kezeltek száma is csaknem a felére csökkent: a március 31-ei 12 346-ról április végére hatezer alá került. A napi új fertőzöttek esetében hasonló csökkenést láthatunk, márciusi utolsó napján még 6700 volt az újonnan fertőződöttek száma, április végén volt olyan nap, amikor ez már kétezer alá szállt. Eme bíztató számok értelmezésekor nem árt azt sem figyelembe vennünk, hogy a mindennapos tesztelés, azaz a mintavétel átlaga is jócskán hanyatlott: az egy hónappal korábbi 34 ezres átlagról a napi 20 ezer környékére. Főként eme utolsó összefüggésre utalva fogalmaz meg számos elemző az uralkodó hangulatnál sokkal óvatosabb előrejelzéseket. (További részletek: itt, itt, itt, itt, itt)

Fordulat az oltási eredményekben

Március utolsó napján az összes beoltott száma éppen túllépte a kétmilliós küszöböt, s közülük 753 ezren voltak a második oltásukat is megkapók. Április végén elérhetővé válik már a négymilliós össz-beoltottság is, de ami még fontosabb, hogy a második oltáson is csaknem két milliónyi állampolgárunk túl van, s ők – úgy két hét után - valóban alappal tekinthetik magukat védettnek. A kormány – élén a miniszterelnökkel – előszeretettel emlegeti az első adatot, azaz az egyszer már beoltottak impozánsan növekvő számát. S e nagyhangú ünneplésben egyre kevésbé hallatszik azoknak a hangja, akik még emlékeznek arra, hogy lényegében csak a második beoltottság adhatna biztos védelmet. Ezért ezt a valóban nagyszerű fordulatot a többség nem is tudja reálisan értékelni. Egyfelől valóban ünneplésre méltó az, hogy a beoltottság ilyen mértékben felgyorsult, másfelől viszont nem tudhatjuk még, hogy a lakosság egyik felének védettsége elegendő lehet-e ahhoz, hogy a járványveszéllyel való küzdelmet befejezettnek nyilváníthassuk. Minderre azért sem érdektelen utalnunk, mert egy viszonylag friss vizsgálat adatai szerint a lakosság többségének egyáltalán nincsen valós képe a járvány súlyosságáról. 

Ennek a figyelembe vétele azért sem kerülhető meg, mert nagyjából ettől függhet az is, hogyan viszonyuljunk az április harmadik Nagy Fordulatához, a közösségi élet tereinek újbóli megnyílásához.

Fordulat a korlátozásokban és a szabadságban

 Az nem kérdés, hogy több mint egy év elteltével, milliók vágyakoztak legalább a legkisebb szabadságuk visszakapására. Hogy ne kelljen este nyolc után hazatakarodni, hogy kiülhessenek a barátaikkal, szeretteikkel bárhová egy sört, fröccsöt meginni, hogy ne kelljen reggeltől a gyerek leckéivel együtt otthon nyűglődni stb. Az már egy egészen más kérdés, hogy az eddig érvényben lévő korlátozások érdemben hozzájárulhattak-e a járvány megfékezéséhez, avagy egészen másféle intézkedésekkel lehetett volna talán eredményesebben is védekezni. E szerteágazó problémakört az adott terjedelmi korlátok között aligha lehetséges tisztázni, ezért megmaradnék csupán annak rögzítésénél, hogy az áprilisi engedmények többségét kitörő öröm fogadta, kivéve az iskolai újra nyitásokat, mert azt a legkevésbé sem lehetett kellő előkészítettséggel vádolni. Az e havi mérleg írásának pillanataiban még nagyon kevéssé lehet átlátni, hogy a fokozatosan visszaadott szabadságokat a többség soknak vagy kevésnek tartja-e, mert számos mozzanataikban olyan ellentmondásokkal megterhelt intézkedések ezek, amelyek további dilemmák tucatjait vetik fel. Ennek alapos elemzéseiről itt és itt olvashatunk.

Fordulatok a politikai életben

Áprilisban a kormányfői aktivitás még a megszokott mértékét is túllépve pörgött. Minden jó hír bejelentője Orbán Viktor szokott lenni, ezt már több mint egy évtizede megszokhattuk. Ám ezekben a hetekben láthatóan személyesen vette a kezébe a járvány elleni harc irányítását. Először is, mindig az ő beszámolóiból lehetett értesülni a kedvező fordulatokról, a rendre megérkező vakcinák százezreiről, az oltási kampányok sikereiről, az újabb és újabb lazítások, kedvezmények várható tartalmáról. Rövidre fogva, áprilisban úgy döntött, hogy felépíti a vírust egymagában is legyőzni képes vezető imázsát, s egyúttal – mintegy mellesleg – elkezdte felépíteni a víruspárti és oltásellenes ellenzék fantomképét. Tanulékony helyettesei megpróbálták ezeket a képtelenségeket minden elképzelhető és oda nem illő alkalommal megemelt hangerővel ismételgetni. Áprilisi mérlegünk egyelőre az, hogy ez az előrehozott kampánystratégia nagyon is működőképesnek látszik. Akadnak ugyan kritikus hangok is, amelyek megpróbálják a kormányfő korábbi megszólalásait összevetni naponta változó, aktuális ígéreteivel, de a hazai közvélemény már hozzáedződött ehhez és semmiféle felháborító jelet nem lát ebben az össze-visszaindázó kommunikációs kalandorkodásban. (További részletek itt, itt, itt, itt)

Az oltási kampányokra és az ebben felmutatható mindennapos sikerekre támaszkodva, elérhetővé vált az is, hogy a kórházakban szenvedő ezrek és a naponta elhunytak számai helyett össznépi vakcinavitákkal lehessen elfoglalni a közvéleményt: mikor, kinek melyik vakcina lenne a legjobb, hol lehet majd oltást kapni és mi lesz utána vele stb. Fogalmunk sincs, hogy mit hozhat a május és a távolabbi jövő, ezért krónikánk megírásakor csak azt rögzíthetjük: Orbán és a Fidesz-elit áprilisban sikeresen áttaszigálta az egész Covid-problematikát az oltások körüli kérdések térfelére, és ezen a térfélen egyértelműen győztesnek mutathatja magát. Mintha nem a háziorvosok ezrei, mintha nem a végsőkig kizsigerelt egészségügyi személyzet áldozatkészsége lenne e siker alapvető feltétele. Mintha, mintha…nem milliók életét keserítette volna meg az elmúlt 14 hónap. S mintha nem e többmilliónyi állampolgár önkorlátozó, a korábbi életének nagy részét feláldozni kénytelen és képes hozzáállásán fordulhatott volna meg a járvány.

 Ezt a kritikát azért mernénk ennyire egyértelműen megfogalmazni, mert az áprilisi kormányzati tevékenység érdemi döntéseiben a legkevésbé sem a fennen hangoztatott vírus elleni küzdelem jelentette a vezérfonalat, hanem továbbra is az a fajta könyörtelen újraelosztás, aminek egyetlen magyarázataként a saját tábor folytatódó kistafírozása lehetett a legfontosabb szempont.

Járvány alatt az újraelosztás változatlanul tovább üzemel

Oly mértékben immunissá vált a mai magyar társadalom, hogy a korábban még némi felzúdulást kiváltó milliárdos osztogatások mára már a napi hírek küszöbértékéig sem tudnak eljutni. Vári presztízsépítkezések, vadászati világkiállításra kiszórandó milliárdok, újabb és újabb értelmetlen sportebruházások finanszírozása, az idei évi költségvetés talányos újrafoltozása hasonlóképpen marad visszhangtalanul, mint a magyar gazdaság folytatólagos, nagymértékű eladósításának botránya. (További részletek itt, itt, itt, itt)

Amire talán mégis jutott némi figyelem, az a jövőre történő leplezetlen felkészülés határtalan kapzsisága. Közalapítványokba terelt, egyetemekre modellezett jogszabályokkal teremtik meg annak a lehetőségét, hogy egy esetleges választási vereség után se lehessen az elmúlt évtized során kitermelt Fidesz-elitet a többszörösen is bebiztosított és privilegizált helyzetéből utólag kimozdítani. Ma még nem tudnánk egyértelműen megmondani, hogy e lélegzetelállító, ezermilliárdos összegeket megmozgató kaland végül is sikeres lesz-e. Az mindenesetre sokat elárul erről a kormányról, hogy az apparátusát a járvány legsúlyosabb és legtöbb áldozatot követelő hetei során leginkább ezen akció jogi hátterének megteremtésével foglalkoztatta. (További részletek itt, itt, itt, itt, itt, itt.)

Mindennek az oldalvizén verekedték keresztül azt a kínai egyetemalapítási puccsot, amely alapszerkezetében fölöttébb hasonlít arra, amit a Belgrád-Budapest vasút kapcsán egyszer már lenyomtak az ország torkán, vagy éppen a Paks 2. ürügyén. Vajon akad-e még akár egyetlen tisztán látó politikus a Fidesz-elitben, aki képes lenne abba is belegondolni, hogyan festhet külföldről nézve az a politika, amely mondvacsinált érvekkel elüldözi az amerikai alapítású és fenntartású egyetemet Budapestről, és ennek ürügyén büszkén hirdeti a szuverenitása megvédését?  Majd behív és önként megfinanszíroz egy olyan kínai egyetemet, amelynek itteni működése az előbbihez képest ezerszer többféle szuverenitás-kérdést vethetne fel?

 Ezekben az ügyekben ugyanolyan titkos, homályos és tisztázatlan érdekeket szolgáló, szigorúan nyilvánosságkerülő megoldást erőltetnek rá a magyar parlamentre most is, mint ahogyan egyéb, sorsdöntő kérdések esetében korábban is tették. S ahol a biztos kétharmados többség a rendkívüli állapot újbóli meghosszabbítása ügyében ezúttal is engedelmes bábként működik, miként ezt korábban is megtette már. Erről itt, itt, itt és itt olvashatunk. 

Furcsa áprilist hagyunk magunk mögött. Fordulat fordulat hátán, néha az lehetett az érzésünk, mintha valami Új Kezdet kapujában állnánk. A részletekbe is beletekintve, azonban az a legrémesebb és leginkább kétségbeesésre okokat adó benyomásunk, hogy mennyire NEM változik meg semmi sem mindabból, aminek a végleges eltűnésére oly nagy szüksége lenne e hazának.