Az újságírókat lelövik, ugye?

Föld S. Péter 2021. szeptember 16. 15:30 2021. szept. 16. 15:30

Kácsor Zsolt kolléga írta meg a Népszavában, hogy a pápalátogatás idején Czene Gábor kollégával épp a Műcsarnok sajtóközpontként működő lépcsőin álltak, amikor odament hozzájuk egy nagyon fiatal hölgy (Kácsor kolléga kislányként említi, mert meglátása szerint legföljebb 19 éves lehetett), és megkérte őket, hogy menjenek arrébb. Eleget tettek a kérésnek, néhány méterrel odébb vonultak, de nem sokkal ezután ismét megjelent a fiatal biztonságis és újólag megkérte őket, hogy ne oda álljanak, ahol állnak, hanem menjenek az operatőrök mögé.

A két népszavás kolléga nem szeretett volna az operatőrök mögé menni. Egyfelől, mert egyikük sem operatőr, másrészt pedig, onnan nem látták volna a pápát. Inkább polgári engedetlenség formájában megkérdezték a kislányt – Kácsor kolléga nyomán most már én is így nevezem – hogy tulajdonképpen miért kell az operatőrök mögé állniuk.

– Jó, akkor maradjanak, de ne tegyenek hirtelen mozdulatot, mert sok a környéken mesterlövész – jött a válasz.

Nincs ezzel gond, gondolta Kácsor kolléga, és ezt gondolom én is. A pápára vigyázni kell, amikor Putyin Budapestre jött, még a csatornafedeleket is felszedték az utcán – egy általam akkoriban gyártott vicc szerint azért, nehogy a kedves vendég ellopja azokat.

Szóval, vigyázni kellett a pápa testi épségére, legföljebb azon érdemes eltűnődni, hogy mi számít hirtelen – ha úgy tetszik, gyanús mozdulatnak. Én magam például időnként felemelem a kezem, hogy üdvözöljek valakit, de van olyan is, hogy mindezt látszólag ok nélkül teszem, csak hogy tornáztassam az izmaimat. Van olyan is, hogy benyúlok a belső zsebembe, meg az is előfordul, hogy megtapogatom a farzsebemet. Tudom, nem helyes, de itt szoktam tartani az irataimat és a pénzemet, és ilyenkor meggyőződöm arról, hogy megvannak-e még az értékeim. Lehet, hogy mindezek hirtelen, vagy – mondjuk így – gyanús mozdulatnak számítanak? Annyit ígérhetek, hogy a jövőben jobban vigyázok majd a mozgásomra, és igyekszem harmonikusan, feltűnés nélkül létezni. 

Persze, ha én egy potenciális merénylő volnék, aki a pápa, Putyin, vagy teszem azt, Orbán Viktor életére tör, akkor igyekeznék nem gyanúsan viselkedni, mozogni. Vagyis, azok az egyszerű polgárok, akiknek nem áll szándékukban megtámadni senkit, gyakran gyanúsabban viselkednek, mint azok, akik rosszban sántikálnak – utóbbiak ugyanis profik, és nagyon jól tudják, hogy miként kell nem gyanúsan viselkedni.

Persze, ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Hogy ki gyanús, és ki nem. Jó tíz évvel ezelőtt egy tengerentúli repülőjárat utasaként sokakkal együtt én is lekéstem az európai csatlakozást, mert a gépünk az eredeti menetrendhez képest három órával később indult. A fedélzeten ugyanis a biztonsági emberek egy gyanúsan viselkedő családra – apa, anya, gyerek – lettek figyelmesek. A család gyanús viselkedése abban állt, hogy a gyerek valamiért nagyon sírt, ám a szülők nem foglalkoztak vele. Pedig, a nem gyanús szülők ilyenkor megpróbálják megoldani a helyzetet: nyugtatgatják, csitítgatják a síró gyermeket, a bunkóbbak üvöltenek vele. (Amitől az illető gyermek persze még inkább sír és üvölt.) Ám történetünk szereplői tudomást sem vettek a velük lévő síró gyerekről, ez lett gyanús a sokat tapasztalt biztonságiaknak, akik végül, mintegy három óra elteltével, leszállították a gépről a családot.

Már most szólok, nehogy valamelyik biztonsági szolgálat félreértse, amit írtam: eszembe sem jut bárkit, különösen Orbán Viktort megmerényelni. Jövő tavasszal, ha minden igaz, elmegyek szavazni, reményeim szerint az is elég lesz a távozásához.