Beérett a gyűlöletkampány, félnek az emberek a vendégmunkásoktól

Szárba szökött az elvetett mag, termőre fordult az a gyűlöletkampány, amely főleg az elmúlt évtized közepén, a menekült hullám tetőzésekor vált a kormánypropaganda eszközévé. Az akkori kormányzati kommunikáció – ahol tehette – összemosta a menekülteket a gazdasági bevándorlókkal, legfőképpen pedig a terroristákkal. A fagyi mostanra visszanyal, a kormány pedig arra kényszerül, hogy elmagyarázza az embereknek, a magyar gazdaság fejlődéséhez szükséges az idegen munkaerő, valamint, hogy a vendégmunkások csak ideiglenes tartózkodási engedélyt kapnak, és az is csupán egy adott településre érvényes.

Mindez azonban nem nyugtatja meg az elmúlt években kék óriásplakátokkal etetett embereket. Akik azt láttak mindenhol, hogy Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját, emellett pedig tisztelned kell a kultúránkat és be kell tartanod a törvényeinket.

A gyűlöletkampány eredményesnek bizonyult. A nyáron például Hajdúszoboszlón olyan rémhírek terjedtek el, hogy a vendégmunkások nőket támadtak meg és volt, aki még azt is „tudta,” hogy a támadások következtében egy fiatal lány meghalt. A helyzet odáig fajult, hogy a polgármester és a rendőrkapitány is kénytelen volt megszólalni az ügyben, s biztosították a lakosságot, hogy semmi ilyesmi nem történt.

Tavaly januárban egy hajdúnánási vállalkozó az ATV Híradójában arról beszélt, hogy nála szállásolták el az „idegeneket”, ő működteti ugyanis azt a helyet, ahol a külföldiek megszálltak. Mint mondta, Tiszaújvárosból keresték meg azzal, tudna-e segíteni, ugyanis a MOL beruházáshoz érkeznek indiai dolgozók, akiknek – amíg a papírjaikat rendezik – szállást és étkezést kellett biztosítani. Itt is a polgármester próbálta nyugtatni a lakosokat, közleményben tudatatta az emberekkel, hogy az indiai vendégmunkások legálisan tartózkodnak a városban és a közbiztonságra semmilyen veszélyt nem jelentenek.

A dübörgő kormányzati gyűlöletipar, amely egy kalap alá vette az idegeneket, számos szomorú, néha pedig tragikomikus esetet eredményezett. 2017 szeptemberében Őcsényben, egy igen dühös hangulatú falugyűlésen a helyi lakosság kinyilvánította, hogy még menekült gyerekeket sem kívánnak a falujukban látni. Nem a levegőbe beszéltek, a véleményüket azzal is nyomatékosították, hogy a fogadósnak, aki beengedte volna őket a vendégházába, kiszúrták az autógumijait. Egyetlen hétről lett volna szó és olyan emberekről, akiket a magyar állam már igen szigorúan ellenőrzött, majd utána oltalmazott státuszt adott nekik. A botrányos falugyűlés után megkérdezték Orbán Viktort, mi a véleménye erről, mire a miniszterelnök azt válaszolta, hogy egyetért azzal, ha a magyar emberek határozottan és egyértelműen kinyilvánítják a véleményüket. 

Magyarország miniszterelnöke tehát ahelyett, hogy csitította volna az indulatokat, nyugtatta volna a kedélyeket, inkább még olajat öntött a már javában lobogó tűzre. Ezután már nem is volt meglepő, hogy Perbálon Srí Lankából érkezett diákokat jelentettek fel: olyan fiatalokat, akik az AIESEC nemzetközi szervezet közvetítésével végeztek önkéntes munkát a helyi lakóotthonban, fogyatékkal élő gyerekeknek segítettek. Kömlőn a halottak napján a temetőbe érkező – a falubeliek által nem ismert – magyarok ellen riadóztatták a rendőrséget, Cegléden a magyarországi szakmai továbbképzésen résztvevő szaúdi rendőröket nézték migránsnak, és kihívták rájuk a közegeket. Az pedig kifejezetten kabaréba illő jelenet volt, amikor Nagymágocson a közmunkások és a földmérők úgy megijedtek egymástól, hogy mindkét csoport fejvesztve menekült, mert migránsnak nézte a másik társaságot.

Vicces volna mindez, ha nem volna szánalmasan szomorú. Főleg annak fényében, hogy a kormánynak a gombamód szaporodó, főként kínai érdekeltségű akkumulátorgyárak üzemeltetéséhez szüksége van a külföldi, többnyire keleti országokból importált vendégmunkásokra. Pedig nálunk is lehetne elegendő munkaerő, nem utolsósorban a többnyire képzetlen, és ezért egy sor munkára ma valóban alkalmatlan romák. Akiket az elmúlt évtizedben meg lehetett volna tanítani különböző szakmákra, volt is erre program, úgy hívták, hogy Híd a munka világába. Farkas Flórián felügyelte a sok milliárd forintot felemésztő projektet, amelynek azonban sem a magyarországi cigányság, sem a gazdaság nem vette hasznát. A Híd a Munka világába programból mintegy 1,6 milliárd forint ugyanis szőrén-szálán eltűnt, e pénz nagyobb részét, 1,3 milliárd forintot a feltételezett felelősök helyett a magyar állam gálánsan kifizette.

A gazdaság munkaerőigényének kielégítésére maradnak tehát a külföldről importált vendégmunkások. Akik a magyarokénál alacsonyabb bérért dolgoznak ugyan, de az államnak nem kerülnek kevesebbe, mint az amúgy hiányzó magyar munkaerő. Nemcsak az ideutazásukról és az elszállásolásukról kell ugyanis gondoskodni, de az őket ideszervező cégek sem ingyen, hanem jutalékért dolgoznak. 

Az a helyzet állt elő, hogy miközben a kormány nem gondoskodott arról, hogy kellő számban és minőségben legyen hazai munkaerő, még félelmet is keltettek az emberekben az idegenek ellen. Magyarázat számtalan van, mentség egy sincs: a kormány magának kereste a bajt.