Ember, most jövök a forradalomból!
Petőfi már megtért a rezsicsökkentésből, Jókai is végzett a multik megregulázásával, még az árrésük is beleremegett, annyira tartottak a haragjától. Vasvári időközben külföldre küldte az asszonyát takarítani, hadd kupálódjék ott abban a hanyatló háborúpárti nyomorúságban, ha már idehaza sehogyan sem bír boldogulni! Minden együtt volt a forradalomhoz, csak még nem tudták, hogyan kell nekifogni.
Mint tót az anyjának? Soha nem láttak még forradalmat ugyanis, béketűrő népség voltak, fát lehetett volna vágni a hátukon. Halványlila segédfogalmuk sem volt, mi kell ahhoz, hogy kitörjön a forradalom. Kit kell kiszabadítani, és honnan? Mészárost, Tiborczot, esetleg magát a Nemzetmegvezetőt? Melyik oligarchát kell megfutamítani Bécs/Brüsszel felé?
Azért a Petőfinek, nem hiába volt költő, derengett valami. Előző este, biztos, ami biztos, gondosan összeplagizálta a Nemzeti dalt. Egy bolgárkertész vetőmag-katalógusából vette át az idézeteket, hátha jó lesz még valamire. Szólítsatok dr. Petőfinek, mondta viccesen a többieknek. Azok meg csak mosolyogtak: költő, az ilyet nem kell komolyan venni.
Nem is kellett. A Zsolt nevű, vadászatot kedvelő márciusi ifjonc egy középkorban élt német apáca imádságos könyvéből ollózott negyven oldalt – a többi már majdnem mind saját. Kivéve Jókai Új földesúr című munkájának irodalomjegyzékét, mert az is idegen tollak által íródott. Petőfi egyébiránt már korábban fel akart volna jönni Pestre, csak időközben kiderült, hogy ritkították a lovas kocsikat. Nem zártak be egy viszonylatot sem, csak megszüntették – ahogyan odafenn, az udvarban mondták –, a párhuzamosságokat. Így lett aztán, hogy kevesebb kocsi járt, nem lehetett fölférni rájuk.
Akasszátok fel a kabátokat! Ez volt neki a szavajárása. Csak az nem volt világos, hogy hová. Amikor az előző bérlő kiköltözött, nemcsak a konnektorokat és az ajtófélfákat, hanem még a kabátakasztókat is magával vitte. – Közöd? – válaszolt visszakérdezéssel a korabeli sajtó adatigénylésére.
Jókai hosszan tűnődött, aztán csak kibökte: az ember vagy férfi vagy nő!
Ráhagyták, ha iszik, beszél hülyeségeket. Aztán, hogy zavarát leplezze, írt valamit. Regény lehetett, vagy ahhoz hasonló. Mit csinálsz te Móric, kérdezték a többiek évődve, mert épp olyan hangulatba’ voltak. Ápolom az anyanyelvet, válaszolta a kérdezett. Ezen mindnyájan jót nevettek. Volt oka a jókedvnek, a császári és királyi közmédia tele volt jó hírekkel és munkasikerekkel: mindenki mást megelőztünk, főként világviszonylatban, hazánk már nem rés, hanem erős Bástya elvtárs. Gazdák érkeztek a később Kossuthról elnevezett térre. Osztják a latifundiumokat, de csak a csókosoknak csurran, cseppen, nekünk nem jut belőle egy fia föld, annyi sem, panaszolták. Nem osztják a földet, hanem fosztják, mondta Petőfi, akinek volt affinitása az árnyalt megfogalmazások iránt. Nagy segítség ez a magyar családoknak, tette hozzá.
Megint hangosan mosolyogtak. Kossuthé volt végül az ötlet, hogy írják bele a követelésükbe: kívánjuk az ajtó szabadságát! Sajtó lesz az, te nagyon homogén, vette észre egy véletlenül arra járó, hiányszakmának számító korrektor.
Végül úgy döntöttek, hogy vesznek több tonna kokárdát! Messzi országból, a baráti Kínából hozatták, SZÉP kártyával fizettek, jó magyar boltba’ mentek érte. Megkérték az árát, de legalább nem a migránssimogató multik hasznát hizlalta. Másnapra aztán, hiába akarta elmosni az eső, tényleg kitört a forradalom. Felolvasták a 12 pontot, amely először így hangzott: Ruszkik haza, Szuverénia a szuveréneké! Aztán némiképp átigazították a szöveget, hogy Brüsszelben is megértsék: Csak a labancok vannak cukorból!.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. március 12.-i adása itt nézhető meg:
