Farkas Flórián, a magyar cigányok örök és megbonthatatlan vezére
Ismét Farkas Flóriánt választotta meg a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnökének a szervezet kongresszusa – közölte Magyarország minden fontos történéséről tárgyilagosan és szakszerűen beszámoló MTI. A küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre elnöknek Farkas Flóriánt. A Lungo Drom elkötelezett a kormány politikája mellett. Szerintük a baloldal feladná az ország szuverenitását és veszélyeztetné a magyarság, így a cigányság jövőjét egyaránt, az újabb és újabb, külföldről diktált és szervezett migrációs hullámmal még nagyobb egészségügyi kockázatnak és súlyos társadalmi feszültségnek tennék ki az országot és annak polgárait.
És még: „ a Lungo Drom elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszel Magyarországra akarja erőltetni a liberális ideológiáját, és támogatja a gyermekvédelmi népszavazást, s megtesz mindent annak érdekében, hogy a cigányok minél nagyobb számban vegyenek részt a népszavazáson.”
A szokásosnál kissé hosszabban idéztünk az MTI számára kiadott közleményből, mert az a véleményünk, hogy az idézett mondatok magukért beszélnek. A Lungo Drom ezek szerint úgy gondolja, hogy a magyar cigányság számára Brüsszel jelenti a legnagyobb veszélyt, nem pedig az, ami a mai Magyarországon szabad szemmel is jól látható: a leszakadás, a szegénység, a nyomor, a kilátástalanság és a kirekesztés. Az ellopott pénzek, az elcsalt lehetőségek.
Azok számára, akik esetleg nem emlékeznek Farkas Flórián munkásságának minden fontos mozzanatára, felidézzük, ki az az ember, akit a Lungo Drom most egyhangúlag a cigányok vezérévé választott. Ez a Farkas Flórián ugyanaz az ember, aki egy időben romaügyi biztosként a cigányság felzárkóztatásáért volt felelős. Híd a munka világába, meg hasonlók. Farkas Flórián romaügyi biztosként csöndben volt, amikor Balog Zoltán, akkor még az Emmi minisztereként, azt mondta Tusványoson, hogy a kormány még nem tudta eldönteni a cigányságról, hogy tehertételt jelentenek-e az országnak, vagy erőforrást. Farkas Flórián akkoriban e kijelentés kommentálásánál sokkal fontosabb dolgokkal volt elfoglalva: drága és költséges irodát kellett vásárolni és fenntartani a szervezet számára, valamint szolgálati autókat. Érthető, ha ilyen apróságok véleményezésére nem maradt energiája.
Hallgatott akkor is, amikor Lázár János – még a Miniszterelnökséget vezető miniszterként – azzal indokolta a közmunka szükségességét, hogy akik reggel 6-tól dolgoznak, délután 3 óra után már fáradtak lesznek ahhoz, hogy lopjanak. Farkas Flóriánnak ekkor fel kellett volna állnia a Parlamentben, és megkérdezni, hogy ez most az Orbán-kormány egyik miniszterének magánvéleménye volt, vagy hivatalos állásfoglalás.
Farkas Flórián azonban hallgatott. Nyilván, mert volt baja elég. Például, az az 1,6 milliárd forint, amelynek a Híd a munka világába projekt kapcsán kézen-közön nyoma veszett, és amelynek nagy részét a kormány a magyar adófizetők pénzéből gálánsan visszapótolta.
Farkas Flórián nem volt mindig ennyire hallgatag: 2019-ben az Európai Parlamenti választás kampányában például azt mondta, hogy a cigányságra a migráció jelenti a legfőbb veszélyt, és hogy ők, mármint a cigányok, szeretnének egy biztonságos országban élni, olyan helyen, ahol lányaikat, asszonyaikat nyugodtan kiengedhetik az utcára.
Farkas nem igazán okos ember. Érettségi bizonyítványa körül is sok a bizonytalanság, de ennyire ő sem lehet ostoba. Neki is tudnia kell, és persze tudja is, hogy a magyarországi cigányságra a legfőbb veszélyt a szegénység, a nyomorúság, a kilátástalanság jelenti. Az, hogy a romák nagy többsége kevés iskolát végzett, ezért semmilyen, vagy csak a társadalmi ranglétra legalsó fokához kapcsolódó munkához jutnak. A cigányság legfőbb problémája a tanulatlanság, ebből következik az összes többi baj.
Farkas Flórián tavaly, az „oltakozási” program közepette ismét megszólalt. Pontosabban a Lungo Drom adott ki egy közleményt Farkas Flórián oltakozása alkalmából, miszerint „a cigányság nyugtalanul szemléli a balliberális ellenzék viszonyulását a járványkezelés kérdéséhez”.
Ez nyugtalanítja tehát a magyarországi cogányságot, ha összejön nléhány cigány, mi másról beszélnének, minthogy a baloldal rosszul kezeli a járványt és kiszolgáltatja őket Brüsszelnek.
Állítsuk meg Brüsszelt, abcúg baloldal!
Ennek a programnak a folytatására kapott felhatalmazást – egyhangúlag, ellenszavazat nélkül – a Lungo Drom kongresszusán Farkas Flórián. Aki még azt is mondta, hogy „a cigányság elvárja, hogy a baloldal ne akadályozza a magyarok egészségének megóvásában folytatott eredményes járványkezelési tevékenységet.”
A Lungo Drom tehát Farkas Flóriánban látja a magyarországi romák jövőkét. És ne legyenek kétségeink, a cigányság örök és megbonthatatlan vezére rászolgál majd a belé helyezett bizalomra. Lesz közmunka, havi 54 ezer forintért, és ha nem veri el a jég, zsák krumpli is adódik majd a választás előtt.