Indul az új nemzeti parasztvakítás
Kovács Zoltán államtitkár egy Nagy-Magyarország térkép előtt állva, mélyen a nemzet szemébe nézett, majd közölte a virtuálisan egybegyűltekkel, hogy hamarosan indul a következő nemzeti konzultáció. Már ez is jó hír e büszke, szabadságszerető népnek, hát még az, hogy a kérdések ezúttal – legalábbis az államtitkár szerint – a járvány utáni életünkről szólnak.
Épp ideje volt, hogy valaki érdemben foglalkozzon azzal, hogy vajon mi lesz velünk a járvány után. Milyen lesz a régi-új életünk, boldogabbak leszünk-e, mint amilyenek voltunk, vagy még annál is kevesebb öröm jut nekünk, mint a pandémia előtt. Egyelőre csak három kérdést osztott meg velünk a jubileumi nemzeti konzultáció kérdései közül a kormány, ugyanis – nagyon helyesen – úgy döntöttek, hogy részletekben adagolják nekünk az örömöt. Nem akarják, hogy egyszerre túlságosan nagy dózist kapjunk, ártana nekünk a sok boldogság, meg talán meg sem érdemelnénk.
De már az első három kérdés is jelzi, hogy a kormány nem kamu kérdésekkel traktál bennünket. Nem olyanokkal például, hogy mitől iszonyúan drága minden, mert ezekre a kérdésekre – tudja a kormány – csak legyintenénk. A kínai terjeszkedésről sem kérdez bennünket, meg arról sem, mi a véleményünk a mindent ellepő korrupcióról, Orbán Viktor csókosainak mesés gazdagodásáról, Mészáros Lőrinc szárnyalásáról. (Ez utóbbit most tessék képletesen és valóságosan is érteni.)
A kormány nem árul zsákbamacskát – nem erre kapott felhatalmazást a polgároktól –, hanem azonnal a mellünknek szegezi a kérdéseket. Úgymint: vajon engednünk kell-e a Soros-féle szervezetek nyomásának, és meg kell-e változtatnia Magyarországnak az ismert álláspontját, amely szerint nem szabad illegális migránsokat engedni Európába? Vajon engedni kell-e a kötelező szétosztást célzó brüsszeli terveknek? Vajon a járvány utáni időszakban egyáltalán szükség van-e a migrációra Európa kapcsán?
Alaposan áttanulmányoztam a kérdéseket, és már első olvasásra jólesően állapítottam meg, hogy helyesírási hibát, vagy – teszem azt – elütést nem találtam bennük. És mint mindig, most is egyetértek a kormánnyal, mert nekem is az a véleményem, hogy nem szabad hazudni. Hozzátenném: csalni, lopni, egy országot megkárosítani ugyancsak hazafiatlan cselekedet. Azt a gyakorlatot sem tartom helyesnek, ha egy kormány kizárólag a csókosait juttatja előnyös helyzetbe, az ő zsebeiket tömi tele a közösből lenyúlt lóvéval. Kifejezetten károsnak tartom továbbá a nagy fokú korrupciót, a személyre szabott tendereket, ahol már eleve kiválasztották a győztes ajánlattevőt.
Megvallom őszintén, szerintem az sem jó ötlet, hogy a kormány által a mi adónkból üzemeltetett közmédia folyamatosan hazudik. Hol csupán csúsztat, hol elhallgat bizonyos, a kormányra nézve kínos dolgokat, de az sem ritka, hogy nem mond igazat. Mi, magyar adófizetők, azért költünk évente 100 milliárdnál is több forintot a közmédiára, hogy a pénzünkért korrekt, hiteles, szakmailag magas színvonalú, elfogulatlan tájékoztatást kapjunk. Ehelyett propagandát nyomnak a képünkbe – ha nem lett volna gyerekszobám, bizony isten azt írtam volna, hogy bele a pofánkba.
El kell még mondanom, hátha nem tudja a kormány, hogy tisztességtelen dolog, ha egy ország vezetése tétlenül nézi, hogy a szegények még jobban elszegényednek, miközben a gazdagok tovább gazdagodnak. Ez embertelen, magukat hívő keresztényeknek nevező személyek részéről vállalhatatlan magatartás.
Befejezésül még annyit jegyeznék meg, hogy Kövér házelnök úr modora a prosztó házmesterek stílusára emlékeztet. Nehezményezem továbbá, hogy az államfő egy hallgatag horgászként funkcionáló Bólogató János, a miniszterelnök pedig egy tökéletlen katona, aki – miközben öklét rázva nagy hangon igyekszik leplezni frusztrációit – valójában nem igazi ellenséggel, hanem a saját démonaival harcol.
Várom a többi kérdést, remélem, legalább annyira izgalmasak lesznek, mint az első három. És várom a sorsolást is, hátha egyszer nekem kedvez az Önök szerencséje.
