Nekünk egy Sulyok kellett

Mondanám szívesen, hogy valójában Orbánnak sem egy ilyen Sulyok Tamásra lett volna szüksége, de ez csak részben lenne igaz. Mert azért mégsem véletlen, hogy a miniszterelnök őt rángatta ki alkotmánybírói komfortjából; az ottani tevékenysége, simulékonysága, arctalan arcátlansága végül is arra predesztinálta, hogy Orbán választása rá essen. 

A kormányfőnek gyorsan kellett döntenie. Ezt tudjuk. Novák Katalin kényszerű menesztése, amit Orbán ma már baloldali provokációnak tart, váratlan helyzetbe sodorta őt, és hogy minél előbb levegye napirendről a kegyelmi botrányt, nem húzhatta az időt. 

Azért azt meséljük el megint: a kormányfő nem készült Novákot leváltani, nem késztette őt az első napokban lemondásra. El kellett telnie néhány napnak, hogy rájöjjön: ezt a helyzetet nem tudja a szokásos kommunikációs eszközökkel kezelni, nem tud agyonhallgatni, és terelni, más célpontokat kijelölni. Nem tudta, mert rájött: itt gyerekekről van szó, gyerekeket ért szörnyű dolgokról, ezért fordított a taktikán. Megpróbált a pedofília elleni harc élére állni (miszlikre vágni, ugye…), de még akkor sem gondolkodott Novák eltávolításán. Ha ezt tette volna, nem engedte volna, hogy az akkor még köztársasági elnök elutazzon az arabokhoz, de mert a kedélyek nem csitultak (baloldali provokáció?), ezért gépet küldött Novákért és vele egy selyemzsinórt. 

Azért ennél a baloldali provokációnál álljunk meg egy pillanatra. Azt, hogy Orbán most, váratlanul, szinte Novák védelmében elővette ezt a kártyát, csak azt bizonyítja, hogy valójában nem tartotta olyan súlyos ügynek a történteket. Amiből két következtetés vonható le: 1. ő maga pontosan tudott a kegyelmi kérvényről, és hagyta lényegében jóvá (esetleg nála is: Balog Zoltán közbejárására), vagy 2. tényleg nem tartja olyan fajsúlyúnak a kegyelem megadását, amely indokolná a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondatását.  

Akárhogy is: a mostani megszólalásából az derül ki, hogy ma már másként kezelné az ügyet, és hogy ezt el is meri mondani, abból az derül ki, hogy elmúlt belőle a félelem-érzet, annak veszedelme, hogy kiderül: ő tényleg mindenről tudott, és emiatt neki is le kell mondania. 

Térjünk azonban vissza Sulyokhoz, mert a kegyelmi ügyön – úgy látszik – túllépett Orbán, az ellenzék és talán maga a társadalom is. Térjünk oda vissza, hogy Orbánnak gyorsan kellett döntenie, nem volt ideje mélyebbre ásni Sulyok múltjában, vagy éppen igazmondásában. És ilyen értelemben nyilván nem ilyen elnökre vágyott, nem olyanra, akiről rövid időn belül kiderül, hogy hazudott a családi múltjáról, és kiderül, hogy hajdanában részt vett magyar földek külföldi tulajdonba átjátszásában. Amely cselekedet, nem mellesleg, Orbán egyik kiemelt célpontja volt; börtönbe záratta volna azokat, akik ilyen akciókban részt vettek. Ilyen sötét foltokkal a miniszterelnök nem számolhatott, csak azt tudta: olyan emberre van szükséges, aki nem fog sok vizet zavarni, aláír, végrehajt, reprezentál, de főként asszisztál. 

És ez a legnagyobb baj Sulyok Tamással. Nem mondom, hogy megbocsátható az ország első számú közjogi méltósága esetében, hogy hazudik, pont az ellenkezőjét állítja apjáról, mint a valóság. És az sem megbocsátható, hogy a saját múltja sem nevezhető makulátlannak, de én magam ennél sokkal súlyosabbnak nevezem azt, amit most tesz. Pontosabban, amit nem tesz. Hogy egy szava sincs egy olyan kampány ellen, amely megzavarja az emberek hétköznapi nyugalmát, pánikot akar kelteni, hazug állításokkal próbálja befolyásolni a magyar emberek millióit. Sulyok Tamásnak egy szava sincs arra, hogy háborús veszélyt fest a kormánypárt a falra, ráadásul anélkül, hogy a valódi agresszort megnevezné. Novák Katalin legalább ezt megtette - nem lázadóként, hanem csak külföldön, egy sajátos szereposztás részeként – Sulyok Tamás azonban, amikor pedig egészen züllötté válik ettől a retorikától a magyar politikai élet, hallgat. Hát nem az lenne az amúgy cselekvésképtelen elnök feladata, hogy legalább verbálisan megnyugtasson mindenkit, és figyelmeztesse Orbánt: álljon le a háborús tüzeléssel? Hogy álljon le azzal, hogy a magyar társadalomnak legalább a felét háborúpártinak nyilvánítsa. Nem az lenne az elnök dolga, hogy megvédjen minden magyar embert, ha már az ellen nem tesz semmit, hogy egy morálisan vállalhatatlan miniszterelnök naponta randalírozzon? De: ez lenne a dolga. Az lenne a dolga, hogy megvédjen engem is, téged is, mindannyiunkat az igaztalan, hazug állításoktól. És amennyire lehet: védje meg az országot is, ne engedje, hogy a saját szövetségeseinket támadja bárki hátba, hogy a saját partnereinket nevezze ki ellenségnek. 

Sulyok Tamás erre az országra, ennek az országnak a népére esküdött fel. Látszólag. Ténylegesen Orbán Viktornak. Mert Orbánnak egy ilyen Sulyokra volt szüksége. 

A jelek szerint nekünk is. Mert hallgatunk és csendben elballagunk a háborús plakáterdő alatt.