Nyolcvanmillióan Vidnyánszky ellen

Itt és most nem tisztünk felgöngyölíteni, hogy milyen háttérhatalmak létezhettek, annyit azonban kijelenthetünk: bajba jutott kormányok, vagy védekezésre kényszerülő hatalmi emberek szívesen és sokszor védekeznek-támadnak ilyesmikkel. Természetesen nem kétséges: mindig akadnak olyan csoportok, tőketulajdonosok, akik próbálnak hatni a világpolitikai folyamatokra, elsősorban saját tőketulajdonuk, illetve a befolyásuk, hatalmuk növelése érdekében, de az említett politikusok számára ezek csak hivatkozási alapként jelennek meg.

A Magyar Megmaradásért című blog szerzője például eképpen ír: „a háttérhatalom szűk csoport, amelynek kezében összpontosul tőke, erőforrás, ingatlan, termelés, szolgáltatás, tömegtájékoztatás. Ijesztő becslések szerint, az emberiség csupán egy százalékát teszik ki, de a világvagyon 90 százalékát birtokolják. Ez megállapíthatatlan, de elképzelhetetlen vagyonuknak köszönhetően, döntési joguk van a nemzetközi intézményekben, sőt, alapvető helyi pénzügyi, politikai, kulturális, oktatási, szociális kérdésekben is.”

Hogy a szerző mi alapján jutott arra a felismerésre, hogy ez a háttérhatalom az emberiség egy százalékát teszi ki, nem tudható, de fogadjuk el tényként – persze nem fogadjuk –, hogy így van. Most azonban nem tehetünk egyebet, mint hogy egy nagy lendülettel eljuthassunk az illuminátusoktól indulva, Orbán Viktoron át, egészen Vidnyánszky Attiláig. Legutóbb ugyanis a Nemzeti Színház főigazgatója jutott el odáig, hogy őt nemzetközi szervezetek, háttérhatalmak akarják kibillenteni pozíciójából (mit pozíciójából; hat vagy hét van neki…). Ez a háttérhatalom – tehát a világ népességének egy százaléka – fogott össze a Színház és Filmművészeti Egyetem mellé kirendelt kuratórium elnöke ellen, hogy megakadályozza tervei megvalósítását. Ez – ha nem tévedek – nyolcvan millió embert jelent; lássuk be, az azért már nem semmi, ha nyolcvanmillió ember összefog annak érdekében, hogy egy magyar rendezőt, aki különben különösebb támadások nélkül látja el sok-sok feladatát, egyszer csak úgy dönt: elég volt Vidnyánszkyból, ő nem  lehet egy magyar egyetem kuratóriumi elnöke is. 

Ráadásul ez nem először történt meg vele, egy minapi interjújában így beszélt:

„Háromszor éltem ezt már meg. 2002-ben, amikor a Nemzeti Színház megépült, ugyanezek az emberek akarták ledózerolni. [...] 2012-ben, amikor elindultam a színház igazgatói székért, ugyanezt megéltem ugyanezektől. Egy pillanat alatt a nyugat-európai turnéim eltűntek, merthogy ez egy nagy nemzetközi hálózat Tompa Andreától Csáki Juditon át, egy kritikuscég elintézte azt, hogy nem kívántos személlyé váltam Strasbourgban, ahol tanítottam volna. A beregszászi társulatom előadásai egy pillanat alatt nem kívánatosak lettek.”

Ne foglalkozzunk most azzal, hogy ki dózerolta le a már épülő Nemzeti Színházat – na jó, annyiban foglalkozzunk vele, hogy segítünk a válaszban: a Fidesz – és azzal sem, hogy az SZFE korábbi rektora írása alapján, milyen segítséget nyújtottak, többször is, a Magyarországra települt rendezőnek. Maradjunk csak inkább annál: hogy vajon miért fog össze ez a nemzetközi háttérhatalom Vidnyánszky ellen is. Miért szúrja a szemét nyolcvanmillió embernek, ha ő lesz a Nemzeti Színház vezetője, vagy éppen a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese, esetleg a kormányzati pénzek elosztásának letéteményese? Miért jelenik meg már egy ilyen – azért a világpolitika szempontjából talán nem releváns – kérdésben is Soros György. Már ha elfogadjuk Orbán meghatározását a nemzetközi háttérhatalmakról. Mit akar, mit vár a most 90 éves filantróp a magyar színészektől? 

Vidnyánszky sem érti a dolgot. A már idézett interjúban így beszél:„nem egy magán valami, mert ha ez egy magánegyetem volna, akkor érteném a hőzöngést meg ezt a szintű vihart, de ez nem egy magánintézmény, a magyar állam tartja fönt, és dönt úgy, hogy így fogja működtetni”. Az új kuratóriumi elnök szerint, az egyetemen van „egy klikk, egy bagázs”, amely uralja az egyetemet, a változást akaró tisztességes szakemberek pedig nem mernek megszólalni.

Mellesleg, ez az új kuratóriumi elnök gondosan elhallgatta, hogy ő akar ennek a kuratóriumnak az élén állni. Amikor ugyanis aláírásokat kezdett gyűjteni az átalakítás mellett kardoskodva, azt elfelejtette megemlíteni, hogy a kormány az ő kezébe akarja helyezni az egyetemet. Valahogy elfelejtett szólni arról, hogy áll mögötte egy másfajta háttérhatalom, amely háttérhatalmat úgy hívják: Orbán Viktor. Természetesen belátom: egyszerűbb nemzetközi összeesküvésre hivatkozni, mint nyíltan bevallani: nekem erre a posztra is szükségem van, nekem feladatom van; át kell alakítanom a magyar művészképzést, ki kell hajítanom onnan az olyanokat, akik nem feltétlen hívei a rezsimnek. Erről kellene szólnia – őszintén – Vidnyánszkynak. De ez, tudom persze, lehetetlen kívánság. Egyszerűbb a rosszakarókra, a világuralomra törekedőkre hivatkozni. És ebben az összefüggésben meg is szánhatjuk őt; tényleg tisztességtelen, ha nyolcvanmillióan harcolnak egy ember ellen. Ez egyenlőtlen küzdelem. 

Kivéve akkor, ha nincs ott Orbán Viktor, aki – mint tudjuk – a hátán elviszi ezt a nyolcvanmillió libernyákot.