Orbán idén berágott az érettségizőkre

Föld S. Péter 2023. május 9. 07:23 2023. máj. 9. 07:23

Lehet, hogy csak a feledékenység az oka, vagy a sok bokros teendő miatt nem jutott rá idő, de a miniszterelnök az idén elfelejtett sok sikert kívánni az idén érettségiző diákoknak. A 444 gyűjtéséből tudjuk, hogy Orbán Viktor az utóbbi években rendszeresen köszöntötte a középiskolától búcsúzó diákokat, tavaly például saját egykori tablóképével kedveskedett nekik, amihez személyes hangú üzenetet is mellékelt: sok sikert az érettségizőknek! – írta akkor a miniszterelnök.

2021-ben videót is kaptak az üzenethez a fiatalok, 2020-ban pedig kifejezetten beszédes hangulatban volt a miniszterelnök, akkor a következő szavakkal köszöntötte hazánk ifjúságát: Kezdődik az érettségi. Hajrá fiatalok!

Az idén semmi. Nem kizárt, hogy az Orbán Viktor közösségi oldalait kezelő stáb nem tartotta időszerűnek, hogy a főnök üzenjen a fiataloknak. Mert hát mit is mondhatott volna a könnygázzal lefújt, gumibottal megvert ifjúságnak? Legföljebb azt, amit az azonnali kérdések órájában a Momentum elnökének válaszolt, aki az iránt érdeklődött, hogy mi a véleménye a miniszterelnöknek a tüntető diákok elleni brutális rendőri fellépésről.

Orbán válaszában kifejtette, hogy Magyarországon lehet tüntetni, de a törvényeket mindenkinek be kell tartani. Ez amúgy egy normálisan működő demokráciában evidens lenne, és még azt sem kellene hozzátenni, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak. Nemcsak a tüntetőkre, hanem azokra is, akik ellen tiltakoznak. 2006 szeptemberében a MTV székházának ostromakor, és ugyanaz év októberében, amikor a felheccelt tömeg a rendőrökre támadt, nem hivatkozott Orbán a törvények betartására. Igaz, akkor épp az ellenzéki politikusok keserű kenyerét ette, nem miniszterelnökként tengette az életét, de ettől még nem lett volna muszáj a rendbontók pártjára állnia.

Az akkori, nem érettségiző, sokkal inkább gyújtogató és rendőrökre támadó fiatalokat nem csupán kedvelte, hanem bátorította is Orbán, miközben a mostani rend ellen lázadókat, akik közül sokan érettségire készülnek, egyáltalán nem kedveli. Aminek persze sok oka lehet, például az, hogy felnőtt egy generáció, amelyik nem dől be a hazugságoknak, nem hiszi el, ha a feketét fehérnek mondják, a kicsit nagynak, és soknak azt, ami valójában kevés. Ezek a fiatalok 2006 körül születtek és nem fogadják el azt a sületlenséget, hogy a tanároknak jó dolguk van, mert ott van nekik a nyári szünet és délután négy órakor hazamehetnek. 

Ezeket a fiatalokat érthető módon nem kedveli Orbán, hiszen saját egykori önmagát láthatja bennük, azt a lázadót, aki ő volt – vagy amilyennek mutatta magát – egykoron. Akkor még azt gondolta és mondta, hogy bár az olaj keletről jön, a szabadság mindig nyugatról érkezik, és a Fidesz frakcióval együtt ő is kivonult a parlament plenáris üléséről, amikor az Antall-kormány Trianon emléknapot hirdetett. És arra sem lehet igazán büszke, hogy tőle származik a mondás, miszerint az idősek felélik a fiatalok jövőjét.

Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel" című írásában elképzelte, amint idős korában hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot. Orbán Viktort nem fenyegeti a veszély, hogy az egykori fiatalemberrel szembesüljön. Ha netán belegondol is néha, másként emlékszik mindenre. Jó lehet neki: kegyelmi állapot az övé. Orbán ma nem hazazavarná az oroszokat – akik egyébként egy megállapodás értelmében 1989. június 16-án már javában távozóban voltak Magyarországról –, hanem ha tehetné, behívná őket. Hol van már az a fiatalember, aki egy korabeli fotó tanúsága szerint olyan országban szeretne élni, ahol a törvény nemcsak a Coca-Colát védi!