Orbán és a hungarofób ösztönök
„Az Európai Parlament hungarofób és gyűlöletkeltő Magyarországgal szemben. Ott semmilyen racionalitásnak nincs terepe, semmilyen megnyilatkozásnak nem kell, hogy ténybeli vagy jogi alapja legyen. Az a legnépszerűbb, aki a legmélyebb gyűlölettel tud Magyarországról nyilatkozni.” Gulyás Gergelytől származik a fenti gondolat, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az unió parlamentjében nem kedvelik a magyarokat. Nem az ujjából szopta mindezt Gulyás miniszter, más kormánypárti potentátok is mondtak már hasonlókat, legutóbb Orbán Viktor, aki decemberben, a nemzetközi sajtótájékoztatón nem kevesebbet állított, minthogy „az EP hungarofób ösztönöktől vezérelve rendszeresen inzultálta hazánkat.”
Komolyan gondolják ezt a fenti urak és társaik, eszük ágában sincs viccelődni azzal, hogy az uniós intézményekben nem kedvelik a magyarokat. E sajátos logikában azért van némi buktató: az Európai Parlamentben soha nem mondták, hogy ne szeretnék a magyarokat. Egyszer sem hallottunk olyat, hogy – Orbán kedvenc témájánál, a futballnál maradva – fikázták volna az Aranycsapatot. Puskás Öcsit sem nevezték falábúnak, épp ellenkezőleg: amerre jár az ember a világban, még mindig ő a magyar futball etalonja.
És országunk fővárosáról sem mondtak semmi dehonesztálót. Nem állították, hogy Budapest csúnya város volna, a Halászbástya építészetileg csapnivaló, a magyar konyháról is szinte csupa jót hallani, és azt sem említette senki az uniós politikusok közül, hogy a magyar nők csúnyák lennének.
Még csak nem is utaltak arra, hogy ne kedvelnék a magyar embereket. Az orbáni és gulyási logika tehát minimum sántít, az európai parlamentben nem utálják a magyarokat. Az persze előfordul, hogy rácsodálkoznak arra, hogy e Fidesztől ölelt kis ország lakói miért tűrik még mindig, amit a hatalmon lévők lassan már tizenhárom éve művelnek velük, de mindez igen távol áll a hungarofóbiától, és a magyarok elleni gyűlölettől.
Annyi igazság azonban lehet Orbán és Gulyás szavaiban, hogy az Európai Unióban nem minden magyart szeretnek. Orbán Viktort például bizonyosan nem kedvelik, de nem azért, mert magyar, hanem mert egyre gyakrabban megy szembe az Európai Unió közösen vallott értékeivel. Azokról az értékekről beszélünk, amelyeket a 2004-es uniós csatlakozásunkkor mi, magyarok is elfogadtunk, és hosszú éveken át magunkénak is vallottunk. Voltak évek, amikor nem feküdtünk keresztbe az uniós törekvéseknek, nem loptuk el a nálunk tehetősebb országok adófizetőinek a pénzét, nem zsaroltuk a közösség döntéshozóit, hanem ahol érdekünk volt, együttműködtünk.
Az, hogy Orbán és társai mit gondolnak az Európai Parlament magyarokhoz való viszonyulásáról, egy dolog. Más kérdés, hogy ezt a véleményüket, miszerint irigyek ránk és ezért nem kedvelnek bennünket, széles körben propagálják. Ezt harsogják éjjel, nappal, minden hullámhosszon. És a magyar lakosság nagyobbik fele – bármennyire is igyekeznek ezt tagadni a kormányon lévők –, még mindig az állami médiából szerzi be az információit. Abból a médiából, amelynek – sokszor leírtuk már, de nem lehet elégszer – az volna a dolga, hogy elfogulatlanul, azaz hitelesen és szakmailag magas színvonalon tájékoztassa az embereket Magyarország és a világ dolgairól.
E hiteles tájékoztatás egyik alapvetése volna, hogy nem állítjuk hamisan, hogy az Európai Parlamentben utálják a magyarokat. Ha már mindenképpen muszáj ezen a nyomvonalon haladni, akkor tisztességesebb volna azt mondani, hogy nem minden magyart kedvelnek. Nem a magyarokkal van bajuk az Európai Unióban, hanem azokkal a magyar politikusokkal, akik az elmúlt években a sok milliárdnyi eurót nem a magyar emberek érdekében használták fel. Stadionokat építettek korszerű egészségügy, kisvasutakat versenyképes oktatás helyett.
Szemben Gulyás miniszter véleményével, az Európai Parlamentben nincs olyan népszerűségi verseny, hogy ki tud a legmélyebb gyűlölettel nyilatkozni Magyarországról. Aki mégis ezt állítja, nem tudja, mit beszél, vagy szándékosan hazudik. Döntse el mindenki, hogy melyik opció a félelmetesebb.
