Orbán hivatalosan elítélte, de továbbra is barátjának tekinti a diktátort

Orbán Viktor nem tehetett mást, a brüsszeli csúcstalálkozón, amelynek a rendes napirendi pontokon túl váratlanul ez az incidens lett a fő témája. Aláírta az uniós országok vezetőinek közös, Fehéroroszországot elítélő és szankciókkal fenyegető közleményét. Amit tehetett, és meg is tett diktátor barátja érdekében, az a kárenyhítés, azaz, hogy idehaza nem verte nagydobra a történteket. Sem azt, hogy Lukasenka nevű haverja milyen alávaló gazember, sem pedig azt, hogy ő is kénytelen volt elítélni, ami történt. Így aztán Mari néni Dunarettentőn, és Józsi bácsi Békésborzadályon, akik csak a Kossuth Rádiót hallgatják és az állami tévét nézik, máig nem tudják, hogy mi történt.

Talán fel sem fognák, mennyire káros az országra nézve, hogy Magyarország miniszterelnöke egy ideje kizárólag diktátorokkal barátkozik, az ő aljasságaiknak falaz, velük köt homályos üzleteket. Nem véletlen, hogy a hazájában köztörvényes bűnökért elítélt macedón miniszterelnököt a magyar külügy hathatós segítségével Magyarországra menekítették, és sajtóhírek szerint Gruevszki azóta is nálunk él. De emlékezhetünk még az azeri Safarovra, akit baltás gyilkosként ismert meg a magyar közvélemény, és aki azt a „hőstettet” követte el Magyarországon, hogy baltával megölte egy örmény diáktársát. A magyar bíróság elítélte Safarovot, majd kiadta az azerieknek, akik azonnal szabadon engedték, és hősként hordozták körbe az országon.

A magyar kormány tehát elítélte Fehéroroszországot a gépeltérítésért és az ellenzéki újságíró őrizetbe vételéért, ám ezt nem kötötte a hazai nyilvánosság orrára. Sokáig kínosan hallgatott. Az atv. hu ezzel kapcsolatos kérdésére a külügyminisztérium mindössze egy rövid választ küldött, amelynek lényege, hogy „Magyarország csatlakozott a kérdésben kiadott uniós nyilatkozathoz, az abban foglaltak a magyar kormány álláspontját tükrözik”. 

Ha nem Orbán diktátor cimborájáról, Lukasenkáról volna szó, Szijjártó Péter már bekérette volna hivatalába a fehérorosz nagykövetet. Hosszasan és hangosan kiabált volna vele, kioktatta volna a demokrácia mibenlétéről, majd mielőtt búcsúzásként jó alaposan  tökön rúgja, felszólította volna, hogy 24 órán belül hagyja el Magyarországot, és akkor lássa legközelebb, amikor a háta közepét.

Két nap kínos semmitmondás után, kedden délután Szijjártó Péter mégis megszólalt. A külügyminiszter az MTI-nek a következőket nyilatkozta: „Elfogadhatatlan és visszautasítandó mindaz, amit a belarusz hatóságok tettek… Örülök annak, hogy az EU végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel ebben a kérdésben. Örülünk annak, hogy gyorsan sikerült megállapodni a válaszintézkedésekről, azokat mi teljes egészében támogattuk és támogatjuk is természetesen".

Szijjártó tehát még ezt az alkalmat is felhasználta, hogy rúgjon egyet az EU-ba: „Örülök annak, hogy az EU végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel.” Tehát, nem olyan tutyimutyi, mint amilyen eddig volt. Szijjártó arról nem szólt, hogy Magyarország követeli az őrizetbe vett újságíró, Raman Prataszevics azonnal szabadon bocsátását, valamint a bűnösök, így személy szerint Lukasenka elnök megbüntetését.

Nem lennénk meglepve, ha a fehérorosz terrorizmust elítélő közlemény mellett egy másik szöveg alatt is szerepelne Orbán Viktor kézjegye. Ez utóbbi szöveg Lukasenkához íródott volna, amelyben a magyar miniszterelnök elnézést kér barátjától, amiért nem tehetett mást, de „remélem, tudod kedves Aljakszandr, ez csak álca a részemről, a kóbor apácák és brüsszeli bürokraták megtévesztésére, valójában ugyanúgy nagyra becsüllek, és példaképemnek tekintelek, mint eddig, és alig várom már az újabb találkozást.”

Vagy ha nem így, akkor más módon próbál majd Orbán a most megbántott Lukasenka kedvében járni. Például úgy, hogy egy Budapesten felépülő fehérorosz egyetem építéséről állapodik meg diktátor barátjával. A költségeket természetesen mi álljuk, cserébe a szégyen is a miénk lesz.