Orbán nem érti a demokráciát
Tegyük rögtön hozzá: Orbán az Európai Unió működését se érti, legalábbis ezt tetteti. Igaz, Európa jobbra tolódott, de ez még nem tette lehetővé, hogy – amint képzelte – fehér lovon bevonuljon Brüsszelbe. A növekedés ugyanis nem jelent automatikusan többséget, és az általa hangoztatott jobboldali többséget a számok nem támasztják alá. Brüsszelből ugyanis nem csak az ő győzelme látszik, hanem az is, hogy milyen eszközökkel érte el, és az is, hogy összeurópai szinten szó sincs az orbáni értelemben vett jobboldal elsöprő győzelméről.
Többféleképpen lehet persze a bal- és jobboldalt számolni, de a legfontosabb, hogy a megállapodást létrehozó három pártcsoport összesen birtokolja a parlamenti helyek többségét. Emellett az úgynevezett csúcsjelölti rendszert, amikor a legtöbb szavazatot kapó és ezáltal az Európai Parlamentben a legtöbb helyet elnyert párt jelöltje (aki Ursula Von der Leyen volt) lesz a Bizottság elnöke, éppen azért hozták létre, hogy az európaiak számára láthatóbb legyen szavazásuk eredménye. Az Európai Néppárt – mint a választásokon győztes párt minden egyes országban – szabadon választhatja meg, hogy kivel alkot koalíciót.
Ennek viszont többsége kell legyen a Parlamentben. A Néppárt és a két tőle jobbra álló pártcsalád azonban erre nem lenne képes. Ha hozzáadjuk az ezen jobboldali pártcsaládokon kívüli jobboldali pártokat (a német AfD, a cseh ANO, a szlovák Smer és a Fidesz), akkor 369 képviselőt számolhatunk össze, ami ugyan több a szükséges 360-nál, de kevesebb, mint a létrejött koalíció 399 helye. Kevéssé elképzelhető azonban, hogy mindezek együttműködnének – az AfD-t például pont most távolították el a legszélsőbb ID-ből, és az sem véletlen, hogy a Fidesz se az ECR-be, se az ID-be nem tudott beülni.
Ráadásul a baloldalon még vannak mások is, a zöldek és az úgynevezett Európai Baloldal (amely a szocialistáktól balra áll). Ők ketten és a szocialisták háromszáznál is több képviselőt mondhatnak magukénak, amely a többséghez nem elég a néppárt nélkül, de több, mint amit a néppárt nélküli teljes jobboldal birtokol.
A választások után egyébként erjedés indult meg a jobboldalon. Először a Mi Hazánk és az AfD kezdett el tárgyalni egy még messzebb jobbra álló pártcsalád létrehozásáról, majd Orbán lengyel „szövetségesei”, akikkel viszont az Oroszországhoz fűződő viszonyban nem tudnak egyetérteni, hirdettek meg egy kelet-európai csoportosulást. Végül Orbán jelentette be cseh és osztrák elvbarátaival ezirányú szándékát. Elvben a csoport létre tudna jönni, meglenne a hét országból a 23 képviselő, csakhogy ez a csoport mindössze 40 körüli tagot számlálna, aminél csak a szélsőbalnak van kevesebb képviselője a jelenlegi európai pártcsoportok között.
Az AfD-vel együtt is csak a harmadik legkisebbek lehetnének. Vannak viszont tartalmi problémák. Morawiecki volt lengyel miniszterelnök ki is mondta, hogy az ideológiai elemek nem érdeklik, egy földrajzi szervezőelvű csoportban gondolkodik. Mindenképpen kakukktojás a jobboldali mozaikban a Smer: igazából a szocialistákhoz szeretnének visszakerülni, ahonnan a nacionalista SNS-szel kötött koalíciójuk miatt estek ki. Brüsszel elfoglalásáról tehát szó sincs.
A másik kifogás, amelyet Orbánon kívül is többen hangoztatnak, hogy a három uniós vezetőről mindösszesen hat politikus állapodott meg. Ez a hat politikus viszont az EU nagy tagállamainak választott vezetője volt, és nem magánszemélyként, hanem pártcsoportjaik megbízottjaként készítették elő a minden tagállam vezetőjéből álló Európai Tanács elé terjesztett javaslatot – amelyet az el is utasíthatott volna. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács üléseit is a nagykövetek testülete készíti elő, mégse mondaná senki, hogy a nagykövetek döntenek. Persze pont Várhelyi Olivér beleegyezését bírálta egyszer felül Szijjártó – aztán két héten belül mégis beleegyezett. Természetesen ez kivétel. Nincs semmi meglepő tehát abban, ha a tárgyalási felhatalmazásukon belül maradó előkészítők megállapodását jóváhagyják.
Érdekesebb, hogy mi következik most, és ez se lefutott meccs. A Parlamentben ugyanis nincs szigorú frakciófegyelem, a 399 „koalíciós” képviselőből akár 10 százalék is kiszavazhat, amikor meg kell erősíteniük a bizottsági elnököt. Orbán matematikája azonban ott is sántít, hogy a három centrumpárt mögött ott vannak a zöldek, és Meloni kevésbé szélsőséges ECR csoportjából is nyerhet szavazatokat Von der Leyen, például, ha egy komoly portfoliót ajánl Olaszországnak. Ha zöld utat kap, a tagállamok kijelölik a biztosokat, akiknek a bizottsági elnök meghatározza a portfolióját, és meghallgatásuk után a Parlament egyben szavaz a Bizottságról.
Ez az utóbbi időben többször is csak néhány biztos vagy portfolió cseréje árán sikerült, először Kovács László kapott más feladatot, Navrasics hatáskörét szűkítette Juncker elnök a jelölt parlamenti bizottsági meghallgatása után, míg 2019-ben Orbán első jelöltjét, Trócsányit kénytelen volt lecserélni Várhelyi Olivérre. Valószínű, hogy a leendő magyar biztos, akárki lesz is az, nem fog súlyponti területet kapni. Amin persze Orbán megsértődhet, de a választási eredmények alapján el kell fogadnia.
Szabó S. László (Brüsszel)
