Orbán szégyene minden magyaré is
A magyar miniszterelnök szerint az Európai Unió rosszul gazdálkodik a közösség pénzével. Orbán Viktor szerint az Ukrajnának szánt összegek nem mozdítják elő a háború befejezését. Úgy vélte, már világossá vált, hogy Oroszországot ezzel a módszerrel nem lehet térdre kényszeríteni. Okfejtésére egyetlen szóval lehet reagálni: szégyen. És nem is csak az övé.
Teljesen igaza van a miniszterelnöknek, amikor azt mondja, ez egy olyan háború, „amelynek meg sem kellett volna történnie”. Bár az emberiség történelme tele van hasonló esetekkel, a legtöbb olyan, amire semmi szükség nem volt. Csak hát az egyik oldalon mindig van valaki, aki elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy fegyverekkel szerezzen érvényt vélt igazának. Még az is előfordult, hogy a másik oldalon kiprovokálják a támadást, mert ott gondolják úgy, hogy majd érvényre juthat a fölényük. Ezen a Földön már minden megtörtént, és az ellenkezője is.
Csak az érvelés, azt tudnánk feledni. De nem lehet. Magyarország miniszterelnöke egy olyan gondolatsor végén jut el a már idézett igazsághoz, amelynek szinte minden eleme hamis. Orbán Viktor abból indul ki, hogy az ukrajnai háború megítélésében „két iskola” létezik. Az egyik – ez a nagy többség – szerinte azért támogatja a háborút, mert ha elég pénzt adnak Ukrajnának, akkor az végül legyőzheti az oroszokat. Már ez is hátborzongató, de a java csak ezután következik. Hiszen a „másik iskola” egyetlen képviselője ebben a fejtegetésben Orbán Viktor. Aki kezdettől azt állítja, hogy az Európa nagy része által választott módszerrel sem politikai, sem gazdasági, de még „csak” katonai győzelmet sem lehet aratni Oroszország felett.
Mindezt csak azért mondja, hogy megismételhesse régi receptjét, miszerint tűzszünet kell és aztán béketárgyalás. Az újdonság pedig az egész előadásban – amelyre az interjúnak álcázott újabb rádiós szózata adott alkalmat, ráadásul ezúttal Brüsszelből sugározva –, hogy kimondhassa, az Európai Unió számolatlanul szórja a pénzt Ukrajna támogatására, már csődbe is vitte a közösséget. Ahelyett egyébként, hogy odaadnák például Magyarországnak, mert szerinte jár neki, de azt mindenféle mondvacsinált feltételhez kötik.
Nem kétséges, a jelenlegi hatalom kritikátlan híveit továbbra is meg lehet vezetni ezzel az okfejtéssel. Ott áll az ő drága miniszterelnökük Brüsszelben, a háború kérdésében teljesen egyedül az egész világgal szemben és képviseli Magyarország érdekét. Abba persze nyilván már nem gondolnak bele, hogy ez az érdek valóban az egész országé, a társadalomé-e, vagy csak azé az elit-rétegé, amely ezen az alapon (is) igyekszik meghosszabbítani hatalmát, miközben hibát hibára halmozott. De milyen jól hangzik, hogy az infláció a háború, meg a szankciók következménye és a brüsszeli bürokraták akadályozzák – miután „hatalmas összegek mennek ki, ráadásul ellenőrizetlenül az Európai Unió területéről" –, hogy úrrá legyünk „gazdasági bajainkon”.
És ha számot vetünk ennyi hazugsággal, akkor végre eljutunk a legnagyobbhoz, a lényeghez, amit persze a mi vezérünk nem említ. Hogyan is említhetné, hiszen akkor rögtön kiderülne, mennyire hamis mindaz, amiről beszél. Ennek a háborúnak ugyanis valóban nem kellett volna megtörténnie. Oroszország nem támadhatta volna meg Ukrajnát. Vlagyimir Putyin elnök – többek között – a nácitlanítás jelszavával nem viselkedhetett volna úgy, mint egykor a nácik. Egy atomhatalom nem követhetett volna el nyílt agressziót egy szomszédos ország ellen, veszélyeztetve a II. világháború után több mint 75 éven át nagy nehezen megőrzött világbékét. Igen, csupa feltételes mód, hiszen a háború kitört és a világ nagyobbik és jobbik fele azóta azon igyekszik, hogy ne lehessen belőle nagyobb baj. Ezt nevezhetjük – Orbán Viktor után szabadon – az egyik iskolának.
Magyarország miniszterelnöke pedig elismerte, hogy ezzel szemben csak ő képvisel ellenvéleményt. Ez azonban nemcsak az ő szégyene. Magával rántotta ebbe a helyzetbe azt az országot is, amelynek vezetésére tavaly immár ötödszörre kapott felhatalmazást.
És ez már nem magánügy.
