„Segély helyett munkát”

„Segély helyett munkát” – halljuk az unásig ismételt lózungot, csakhogy Magyarország nem ismeri a segély fogalmát, munkát érdemen ez a kormány soha nem teremtett. A robotizációt elnézve, a „munkaalapú” társadalom kétséges. Pláne nem a megváltozott munkaképességűek számára. Debrecen hazai viszonyban nem kis város, de még itt is hadilábon áll – s mióta! – a megváltozott munkaképességűek úgynevezett szakmaszerű, méltó foglalkoztatása. Örkény István írta a Tótékat, ahol távol a frontvonaltól egy hibbant ezredes kényszeres dobozhajtogatással őrjíti meg falusi szállásadójukat. Nos, én is, 12 éve, 12 betegséggel, rokkantan mentem dobozolni. A leendő, huszonöt éves informatikus főnököm a többi alkalmazott előtt mondatta el velem, mi a bajom. Ami ugye szakmaellenes, megalázó és semmilyen érzékeny-személyes információ nem tartozik senkire sem. Rehabilitációs megbízottat nem látott az intézmény. Azután meg négyszemközt elküldtek – mondván, túlképzett vagyok. És Orbán meg mondogatja – mint egy barmot – visszavezetnek a „nyílt munkaerőpiacra". Hazánkban elég egy betegség, komoly műtét, baleset, veleszületett rendellenesség ahhoz, hogy nyomorban élj. És meg is halj, hisz' a nagyrészt 42-68 ezres „ellátásból” nem telik gyógyszerre. A sorsunk így pecsételődik meg.

Hazánk javarészt kis-, és középvállalkozókból áll, amíg a német autóipar nem húzza ki a lábát, addig a magyar gazdaság még nem esik össze. Orbánnak becsípődése van, a pszichológus ezt fixációnak hívja: aki nem dolgozik, vagy nem tud dolgozni: ne is egyék. Innen ennek finomabb változata: segély helyett munkát. Én vagy százszor tagadtam le a diplomáimat, hogy konyhai kisegítő, varrónő, dobozoló, négy órás takarító lehessek, de ha a korábbi munkaviszonyokat igazoló papírokra kerül a sor, lelepleződöm. Ráadásul felmerül a kérdés, nálunk miért is kell betegen dolgozni?? Mert az Orbán-kormány bizony – cinkos orvosok közreműködésével – úgy alakította a törvényeket, hogy a korábban munkaképtelen(!) emberek ezúttal már munkaképeseknek számítsanak! Csakhogy a 300-2000 fős településeken az ép embereknek sincs munka. Ezért lakik nálunk mindenki Budapesten.

Bár: a „Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak". A rokkantság többnyire: végállapot (WHO), de az Orbán-kormány e korábbi, szerzett jogot és juttatást vette el, amikor a zsarolás és kényszerítés jogi alakzatát megvalósító módon, felülvizsgálatra kötelezte a rokkantakat. Minderre a visszaminősítések miatt volt szükség. Több betegséggel kevesebb jogosítvány, ellátás. Elvett nyugdíjas bérlet és utazási kedvezmény. Menj dolgozni, rabszolga! Ha dolgozni sem tudsz, dögölj meg – olvasható ki az embertelen, egyben neoliberális szándék: annak, aki nem tud profitot termelni, pusztulnia kell.  Csakhogy: a nemzeti nyugdíjügyektől eltérően, a nemzetközi nyugdíjügyek, rokkantsági nyugdíjak elbírálása során messze nem csak a magyar, hanem az Európai Unió szociális biztonságra vonatkozó megállapodások rendelkezését is alkalmazni kell/kellene. Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az EU-hoz, így az EU szociális biztonsága vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Az Orbán-kormány  2010 után 12 hónap x 5-6 milliárdot spórolt meg a nyomorultakon. A szerzett jogok elvétele érintette a bányászokat, rendőröket, vasutasokat, tűzoltókat is. A rokkant csoport messze nem homogén, a keres-székhez kötött büntető bíró, a félkarú és félszemű csillagász, a háromdiplomás zeneszerző is beletartozik. Akik – túlképzettségük okán – még csak nem is dobozolhatnak. Különösen, ha a rehabilitációs célú munkahely mozgássérült férfi wc-jét elfoglalja a jó másfél méteres, hosszú fűnyírógép. Sokszor látni olyan hirdetést, hogy jól terhelhető rokkant hat órás takarítót, hentest stb. keresünk munkahelyünkre (állami támogatás okán). És milyen lenne egy ép munkatárs?

A rehabilitációs célú munkahelyeken jellegzetes a személyzet, valakik valakijei. A rokkantak alkalmazását az állam támogatja, erre az támogatásra parazitaként jöttek létre a rehab. célú foglalkoztatók. Innen az adminisztratív személyzet sajátos, mondhatni, sokszor protekciós volta. A rokkantotítási törvény legalább ötször módosult, az Országgyűlés a 2007. június 18-i ülésnapján fogadta el a rehabilitációs járadékról szóló (2007. évi LXXXIV.) törvényt, amely egyben tartalmazza a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó szabályokat is. A törvény nyílt célja, hogy csökkentse a kifizetéseket, szigorítsa a hozzáférési lehetőségeket. És: az újonnan bevezetett rehabilitációs járadék alkalmazásával „visszavezesse a munka világába” a rehabilitálhatókat. Akik kisebb településeken ép emberként sem találnának munkát. A rehabilitáció elvben „tud” az úgynevezett orvosi, szociális és foglalkoztatási rehabilitációról. Ez utóbbi egy adott térség munkaerő-piaci lehetőségének felmérését jelentené.

2008. január 1-jétől a még rehabilitálhatók valamennyi ideig rehabilitációs járadékot, a nem rehabilitálhatók rokkantsági nyugdíjat (sokszor, mint „éhenhalási jutalékot”) kaphatnak. A cél: a rokkantak számának (nem orvosi, de jogszabályokkal történő) csökkentése. Másképp: az orvosi valóság meghamisítása.

A rokkantság mellett elvállalható munkák nagy többsége minimálbére. A jogalkotás vezet a munkaerőpiacra egy olyan munkavállalói réteget, akiknek nem kell többet fizetni, mint a minimálbér. De ha meg többet kapna, megszűnne a járadéka! Ám ezért a minimálbérért nem fog munkába állni fiatal munkavállaló? És miért is fizetne neki többet a munkaadó, mikor ezért az összegért idősebb, tapasztalt munkaerőt is kaphat? Akár részmunkaidőben. És magyar módra, feketén foglalkoztatnak sokszor még ép munkavállalót is. Néha fellángol a kampány: pénzt adunk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Az értékrend zavart: százmilliárdok stadionokra, motocross pályára meg nem térülő Budapest-Bratislava vasútra stb. stb.) Ha nem diszkrimináltak volna, én is hajtogathatnék dobozt, havi 53 ezerért. Ám konyhai kisegítőnek, takarítónak csak nőket fogadnak el, és „nem szeretik” a 45 éven felülieket.

Látszólag, a szociális kiadás teher, ám ezzel szembemegy az az elv, hogy a beteg, idős rokonok, mint nagyszülők, testvérek számottevő segítséget jelentenek a háztartásban, esetleges háztájiban, a gyermeknevelésben a dolgozó családtagnak! És szakítva a neoliberalizmus, a tőke fontosságát akár az emberi élet elé helyező patológiás (!) elvével, a társadalom: kölcsönösség. A kockázatvállalásban is. Jó tudni, az ókori ember inkább volt a polisz (városállam) tagja, mint a mai; önző, elszigetelt individuum. A mai, egész életét csak önzés és túlélés szempontjai szerint elő ember a kapitalizmusban született: túlélni, élvezni, növekedni. ’A többi(ek) néma csend.”

E kormány fenyegetéssel „terelte” ki polgárait a magánnyugdíj pénztárból. Ami nagy hasonlóságot mutat a BTK-ban a kényszerítés és kifosztás törvényi alakzatához. Egyben hátrányos helyzetűvé az a személy, aki a rokkantnyugdíj megállapításakor magánnyugdíj pénztár tagja. Tehát, ha a rokkant a folyósítás előtt tagja volt valamely magánnyugdíj pénztárnak és az ott összegyűjtött pénzét nem utaltatta át a tb számlájára, így csak a megállapított járadékának 75 százalékát lehet számára folyósítani. A magánnyugdíj pénztárakat kormányzati nyomásra szüntették meg (2011). Rehabilitáció. Nem tudom, lehet-e orvosi rehabilitációról beszélni olyan falvakban (kb. háromszáz-valahány olyan falu) esetében, ahol az elmúlt tíz évben nem volt háziorvos. Magam háromszor mondtam le 12 alkalmi elektromos és súlyfürdős terápiáról, különben nem tudok kimenni Hajdúböszörménybe részmunkaidőben tanítani. Állapotrosszabbodással fizettem ezért (egy gerincen négy súlyosabb eltérés). Sántító rehabilitáció, amit jogász foglalt össze: „Tegyük fel, egy negyvenes évei elején járó pilótánál színvakságot, vagy mondjuk, farkasvakságot állapítanak meg. Munkáját már nem tudja ellátni és betegsége sem kezelhető. Legfeljebb három éve van, hogy valamilyen új hivatást találjon magának. Meg tud szerezni meglévő diplomájához hasonló színvonalú képzettséget? Tud a társadalom hasonlóan elismert tagja lenni? El tudja tartani a családját az eddigiekhez hasonlóan? Nem. Nem várhatjuk el, hogy hátralévő két aktív évtizedét biztonsági őrként vagy sorompó-kezelőként töltse el.”

A rehabilitációs idő meghatározásánál figyelembe kellene venni az egyén meglévő legmagasabb képzettségét és biztosítani annak lehetőségét, hogy ehhez hasonló képesítést szerezzen (borsos tandíjak‼). Rehabilitációs intézetek alig vannak, a Covid alatt semmi. Azt azért látni kell: hogy egy elöregedő társadalomban vagyunk, ráadásul Magyarhonból fokozott a kvalifikált munkaerő elvándorlása (de vajon miért?) is. A közös felelősség igazságosságába az is beletartozik, hogy van felső plafonja egy államtitkári, miniszteri fizetésnek – ha már állítólag, szegény ország vagyunk. Ami az öregedő társadalmat illeti, munkahely-teremtéssel, sőt, háztájik létrehozásának támogatásával lehet kompenzálni, hogy idő előtt sokan legyenek nyugdíjasok. De nem az iparban dolgozók minimális minimálbéreivel! Amihez hozzáadódik a rabszolgamunka, a munkaegészségügy alacsony színvonala, s a tartós munkanélküliség testet-lelket romboló hatása is. Hogy komolyan vesszük az olcsó állam ideáját – ami hatékonyabb, mert ilyen esetben több az alulról jövő kezdeményezés, akár társadalmi munkában is. Hitelesség és jogkövetés – ez az, amit elvárnak a rokkantaktól is. Ám az EU emberjogi bíróság szerint a magyar rokkantak szerzett jogainak elvétele jogellenes, normatíve törvénysértés. „Fiskális okból elkövetett szándékos jogsértés” (államigazgatásban okozott kár.)

A  magyar alkotmánybíróság és az emberjogi charta alapján IS helyre kell állítani a magyar rokkantak vagyoni kárát, a szerzett jogaik visszaadását. A magyar kormány két éve mulasztásos törvénysértésben van. Abban is mulasztás, és a filozófus szerint embertelenség van, hogy fölös dolgokra mennek tizen-milliárdok, miközben elmaradott területen (az országban ezekből van több) messze alacsonyabb az életben maradási esély. Mert nincs a közelben rendelő, gondozó, kórház, prevenció. Hazánkban eleve nagyjából 28 000 ember csak azért hal meg egy gyógyítható betegségben, mert nem jut időben (prevenció hiánya, várólisták, szűrővizsgálat, mentő) ellátáshoz‼ A halál margójára: sokszor nem dolgozhat a rokkantsági járadékos, mert már nem alkalmas rá, de még mindig nem elég beteg ahhoz, hogy rokkant legyen.

Szerző: Dunkel Nepomuk Norbert