Társfőváros, társfőpolgármester, társpüspökség...

Nagyon nehéz nekikezdeni a körmölésnek. Nehéz, mivel Lázár minisztert eddig az összes cinikus és megfontolatlan nyilatkozata ellenére, értelmes és dinamikus vezetőnek tartottam, aki – bizonyára nem jutalmul – megkapta az Építési és Közlekedési Minisztérium irányításának lehetőségét. Beruházás sajnos nincs, vasúti rohadás annál inkább van. Így aztán jobban megfelel a valóságnak, ha tárcáját „Rombolásügyi és Sínfelszedési” szóösszetétellel jellemezzük.

Ez a társfővárosi láz/ár/álom annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy – szokásommal ellentétben – komolytalan leszek. Napok óta halljuk, hogy ebben az országban – egy torz versenygazdaságban – még az is elképzelhető, hogy egy 1,5 milliós fővárostól elveszik múzeumait (közlekedési, természettudományi), majd egy kisvárosi Pest-gyűlölő kitalálja, hogy Debrecen is rendelkezhet fővárosi ranggal. Szeretem Debrecent, többször jártam ott, rosszat mondani róla nem akarok. Münchenben is megfordultam néhányszor.

1. Kínomban azonban továbbfejlesztettem Lázár bornírt elképzelését. Javaslatot teszek a társ vármegye székhely intézményének bevezetésére, például az alábbi párosításban. Ötletem pontosan olyan ostoba, mint Lázáré, tehát kiállja a hülyeség-próbát.

- Szeged – Hódmezővásárhely,
- Békéscsaba – Gyula,
- Kecskemét  – Baja,
- Szolnok – Jászberény,
- Salgótarján – Balassagyarmat.

Óvatosságból nem érintettem a dunántúli vármegyéket, az ottani társvárosok megnevezését a veszprémi illetőségű Navracsics miniszter úrra bízom.

2. Javaslatot teszek a társfőpolgármesteri/társpolgármesteri hivatali fokozatokra. Meg kell szüntetni a városokban és kerületekben az alpolgármesteri státuszokat és helyette a társpolgármesteri funkciót kell létrehozni. A fővárosban már meg is van a két társfőpolgármester-jelöltem (van választék): Vitézy Dávid vagy Szentkirályi Alexandra. Mindketten alkalmasak arra, hogy a mostaninál is nagyobb zűrzavart generáljanak, és arra is, hogy megkeserítsék Karácsony Gergely életét.

3. Azt már a gyakorlat is igazolta, hogy milyen „jól bevált” a politikai pártok esetében a társelnöki rendszer. A jobboldali pártoknak is illő lenni kipróbálni ezt a divatos verziót: a Fidesz esetében társelnök lehet Lázár vagy Rogán, talán Kósa, esetleg Németh Szilárd (hölgy szóba sem jöhet). A KDNP-nél ott van alkalmas pályázónak Rétvári vagy Nacsa Lőrinc, míg a Mi Hazánk Mozgalom a Novák-házaspár valamelyik tagját jelölheti a társelnöki pozícióra. Ha náluk beválik a szisztéma, akkor azoknál a nem jobboldali pártoknál, ahol a társelnöki rendszer gyakorlatilag megbukott, le kell vonni azt a szomorú következtetést, hogy bizony nem a párt kettős vezetése miatt lettek napjainkra 1-3 százalékos politika alakzatok, hanem valami más okozza súlytalanságukat. Az elgondolást aztán ki lehet terjeszteni az egyházakra is (pl. társpüspökség), „jól hangzik” a társlegfőbb ügyész titulus is, de a társvezérkari főnök kinevezésének lehetőségétől se zárkózzunk el.

Infantilis jegyzetemet nem fejezhetem be megfontolt, nagy horderejű következtetésekkel, ezért maradok egy egyszerű focipéldánál. A miniszter által szóbahozott München kb. 1,5 milliós lakosú város, Debrecenben 201 ezer ember él. Mindkét városnak egy elsőosztályú labdarúgó csapata van. A hétvégén (odahaza) a DVSC – 4664 néző előtt – gyalázatos ötöst kapott a Pakstól (0:5), az FC Bayern  (szintén otthon) – kb. 75 ezer szurkolóval a háta mögött – négyet gurított a VfB Stuttgartnak (4:0). Sok más mellett (csülök, sör stb.) ez is jól jelzi a két város közti óriási differenciát.

És még valami: München soha nem lesz Németország társfővárosa. Megelégszik azzal, hogy a német futball igazi metropolisza, „mellesleg” Németország gazdaságilag legsikeresebb városa. E dicsőséges cím eléréséhez egyáltalán nem volt szükség Lázár János közbejárására!

München mottója: „Világváros, amelynek szíve van”. Aki nem hiszi, járjon utána!