Utcai harcosok, kézigránáttal az atombomba ellen
„Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai.” Ezt mondta Orbán Viktor a Die Zeit című német hetilapnak adott interjújában. Bármit is jelentsen ez a mondat, egyszerre ijesztő és nevetséges. Hogy már megint a hátrafelé nyilazás ugrik be Magyarország miniszterelnökének, valamint az, hogy a németeknek atombombájuk van, nekünk, magyaroknak, csak kézigránátunk.
Kezdjük azzal, hogy ez valamikor, nem is túl régen, egy normális ország volt. Talán egyszer megint az lesz. Mi, magyarok, ugyanis nem harcolni akarunk, hanem békében élni. Dolgozni, pihenni, szórakozni. Gyerekeket nevelni, lehetőleg szépre és jóra, mert számunkra a három T azt jelenti, hogy tehetség, tudás, teljesítmény.
Orbán úgy véli, Magyarországon minden rendben van a jogállamisággal. Nem hazudik a miniszterelnök, tényleg ezt gondolja. Szerinte ugyanis az a jogállamiság, amilyenné ő és társai az utóbbi tíz évben Magyarországot tették. Meggyőződése, hogy az emberek is ezt szeretnék, mert olyanokkal vette körül magát, akik megerősítik ebben a hitében. Hogy a fideszes pártkatonákkal kitömött alkotmánybíróság, médiatanács, ügyészség, a megszállt sajtó is a jogállamiságot szolgálja. Rendes, állami zsoldban, ha az a pálya, vagy utcai harcosként, ha a miniszterelnök szerint épp arra van igény.
Orbán tényleg komolyan gondolja, amit mond. Talán nem volt mindig így, lehet, hogy kezdetben még gyakorolnia kellett, hogy el ne röhögje magát, vigyáznia arra, nehogy belesüljön.
Minden diktátor demokratának gondolja magát. Szent meggyőződése, hogy kedves és szeretett vezére az ő népének, jót akar a nemzetnek, azt, hogy a haza fényre derüljön. Ezért aztán nem is érti, hogy miért veszi körül annyi egyenruhás ember, akik mind a hatalmát biztosítják.
Nem utcai harcosokra, hanem békés szakemberekre van szüksége az országnak. Olyan hozzáértőkre, akik meg tudnak javítani egy gépet, és elegen vannak ahhoz, hogy meggyógyítsák a betegeket. Nem az utcán hadonásznak démonok ellen, soha nem volt kézigránáttal a kezükben.
