A végére csak egy maradhat, az igazi esélyes!

Hölgyeim és Uraim!

Nagyon köszönöm a szervezőknek, hogy itt lehetek. Nagyon köszönöm Mellár Tamás professzor úrnak, hogy ő is itt van, hogy nem vagyok egyedül független. Nagyon köszönöm a pártoknak, hogy legtöbbjük a legmagasabb szinten képviselteti magát. Így helyes. Mert szót kell értenie a sokszínű társadalom civiljeinek és a politikacsinálás vázát adó pártoknak. Kell a keret és kell a tartalom, mert csak így győzhetünk.

Most mondok valamit, amin sokan mosolyogni fognak, de jól jegyezzék meg a szavaimat: ezt a választást nem tudja megnyerni a Fidesz.

A Fidesz 2 millió fanatikusa kevés, ha az elégedetlenek, a kormányt buktatni akarók elmennek szavazni! Ezt a választást csak mi tudjuk elveszíteni, mi, akik itt vagyunk ebben a teremben! Hölgyeim és uraim, tisztelt pártvezetők, tudják, hol vagyunk? A Gödörben vagyunk! A gödörben vagyunk, és innen együtt fogunk felkapaszkodni a csúcsra.

Tudják, hogyan?

Úgy, hogy nem a tegnap sérelmeire fogunk gondolni, hanem Széchenyire és Kossuthra. Nem felejthetjük el, hogy a magyar függetlenség e két csillaga nem szerette egymást. Széchenyi gyanakodott a semmiből jött, az országot lángra lobbantani akaró, hazárdőrnek tartott Kossuthra. Amaz meg túl lassúnak, óvatoskodónak érezte az arisztokratát. De egyvalami összefűzte őket, és ez összefűz bennünket is: szeretjük Magyarországot. Szeretjük és felelősséget érzünk iránta. Széchenyi sok mindenben éppen úgy nem értett egyet Kossuthtal, ahogy a Jobbik az MSZP-vel, a Dk az LMP-vel, az Együtt a Párbeszéddel, a férj a feleséggel. De ezt a családot, amelyet Magyarországnak hívnak, nem az ellentétek, nem a különvélemények, nem a széthúzás tartja össze, hanem a közös felelősségvállalás.

Soroljam, mit vett el eddig az Orbán-rezsim? Hogyan zárta palackba a demokrácia szellemét, hogy csak egy torz váz, a kiüresített intézményrendszer maradt? Hozzak hasonlatot a feudális Magyarország és 2017 Magyarországa között? Számoljam a milliárdokat, amelyeket elloptak, nevesítsem a jogokat, amelyeket elvontak, becsüljem meg a kárt, amelyet okoztak? Forintban, lelkületben?

Nem teszem! Nem teszem, mert a mi ellenfelünk nem a Fidesz, hanem a reménytelenség. A Fidesz rideg és lélektelen, mint egy porcelánbögre, amelyet csak ki kell ejteni a kezünkből. A reménytelenséget azonban komolyan kell venni, néven kell nevezni, a szemébe kell nézni, és ráordítani, hogy eltakarodjon az útból.

Azt hiszik, én nem féltem 2015 telén? Dehogynem. De ráordítottam a körülöttem settenkedő, fenyegető kudarcra, és dolgoztam és dolgoztam és dolgoztam, hogy távol tartsam. És annyit dolgoztam, és a pártok annyit segítettek, és a szimpatizánsok, az aktivisták, a sok-sok neves és névtelen ember annyit tett, hogy én, a semmiből érkezett esélytelen angoltanár nagyon legyőztem a Fidesz soros jelöltjét. Én és azok az ezrek, akik fontosnak tartották, hogy a Fidesszel szembeni elégedetlenségüket szavazatokban fejezzék ki.

A reménytelenség ellen az őszinte beszéd és a munka a leghatásosabb fegyver. Tudunk őszintén beszélni? Tényleg tudunk?! Tudunk dolgozni a sikerért? Csakugyan tudunk?! Akkor dőljünk hátra csak egy percre, mert amit most érzünk, az az esély. A magunkba, a teherbírásunkba, a meggyőzőképességünkbe vetett hit.

Ne a közvélemény-kutatásokra figyeljünk, hiszen a Fideszt csak a választók negyede támogatja. A másik háromnegyed változást akar. A másik háromnegyed keresi azt az embert, akit a Fidesz jelöltjével szemben támogathat. Nem országosan, hanem helyben. Választókerületről választókerületre. A választás ott fog eldőlni a helyi körzetekben, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét az egyéni képviselőjelöltek fogják lebontani. Ez a háromnegyed most arra kíváncsi, hogy ki az ő jelöltje. Ki az az egy, aki legyőzheti a helyi fideszes párttitkárt. És ha megvan ez a jelölt, akkor rá fog szavazni. Pont úgy, ahogy az időközi választásokon, amelyek során jobbikosok és liberálisok szavaztak a szocialista jelöltre és szocialisták a jobbikosra. Mert a jelenlegi helyzetben a pártok közötti különbségek csak a pártirodákban fontosak!


Az nem lehet, hogy egy hazugságra, elnyomásra, rablásra épülő keleti rezsim békés viszonyok közepette gyökeret eresszen abban az országban, amelynek történelme nem más, mint függetlenségi harcok füzére.

Rákóczi, Kossuth, sőt, még az orbánisták által piedesztálra emelt Horthy sem akarna Putyin barátja lenni! Nagy Imre sem akart a szovjeteknek behódolni! Mert mind tudta, hogy keletről jót nem várhatunk!

Tudjuk, hogy el kell zavarnunk a Fideszt, Putyin magyarországi fedőszervezetét, és azt is tudjuk, hogyan lehet ezt megcsinálni. Így: meg kell bocsátanunk a szövetségeseinknek!

Hölgyeim és uraim, az embernek azért vannak szövetségesei, hogy megbocsássa nekik a botlásokat, miként ők is megbocsátják a mi vétkeinket. Én egyike vagyok a keveseknek, aki egyéni kerületben le tudta győzni a Fideszt. A győzelmem 2015-ben szimbolikus volt, az emberek szeretetét ma is naponta érzem. A mérések szerint Veszprémben nincs alternatíva, 2018-ban is én tudok győzni, vagy jön a Fidesz. És mégis azt mondom, megértem, hogy az MSZP Mesterházy Attila indítását emlegeti. Elfogadom, hogy a Jobbik megnevezte Varga-Damm Andreát. Nincs harag, amiért az LMP Gerstmár Ferenc, a Momentum Meződi János nevével sorvasztja az ellenzéki választók reményeit. Hölgyeim és uraim, én megértem a pártokat.

Megértem, hogy helyben is arcokat akarnak adni politikájuknak. Látom, hogy szükségük van ezekre a jelöltekre, hogy Veszprémben is elmondhassák, mit gondolnak a világról. De mindenki értse meg: ez a ma!

Holnap viszont kutyakötelességünk visszalépni a legesélyesebb javára. Nincs más lehetőség! Nem lehet számolgatni töredékszavazatokat, meg kampánytámogatási harminc ezüstöket! Aki most megosztja az ellenzéki szavazókat, az taktikázik. Aki áprilisban is megosztja, az elárulja!

Én minden fórumon elmondom, most is megismétlem: ha lesz nálam esélyesebbnek mért ellenzéki jelölt Veszprémben, őt fogom támogatni. De nem csupán félreállok, hanem dolgozni fogok a győzelméért, segítem, ahol tudom, mert az előbb felsorolt személyek mindannyian a szövetségeseim a Fidesz legyőzésében.

Mindannyian tudjuk, hogy a végére csak egy maradhat, az igazi esélyes, a többiek pedig segíteni fogják őt, mert a szavazók akarata napnál világosabb: zavarjátok el a Fideszt!

Hölgyeim és uraim!

Ez a házi feladat. Én tanár vagyok, tudom, hogy aki elsumákolja a leckét, az megbukik. De azt is tudom, hogy ez egy tehetséges, csodálatos ország, amely nem fog kibukni az Európai Unióból. Azt akarom, hogy a fiaim itt tanuljanak, itt dolgozzanak; és ne csak éljenek, de boldoguljanak is itt. Azt akarom, hogy a menyeim - sok év múlva - magyarul szóljanak hozzám, ha pedig eljön az ideje, az unokáimmal élőben akarok találkozni, nem pedig skype-on, monitoron át. És igen, azt szeretném, ha a sírom nem gazosodna el úgy, mint azoké, akiknek már nincs itthon senkije. Mondják meg őszintén: önök nem ugyanezt szeretnék?
Akkor szedjük össze magunkat!

Nekünk és most kell megválaszolni a gyerekeink fölé tornyosuló kérdést: Magyarországon éljenek, de elnyomásban, vagy Nyugaton, de szabadon?

Tudjuk a választ, mert bár a demokráciánk még fiatal, a választók bölcsek: És ők azt mondják: kormányváltást! Itt az ideje, hogy a pártok hallgassanak rájuk. És itt az ideje, hogy elhiggyék, igenis nyerhetnek. Ha hisznek a választóikban és hisznek magukban, akkor a végére mind a 106 választókerületben csak egy esélyes jelölt marad. És ezt az egyet a többiek segíteni fogják. Akkor lebontjuk ezt az üresen kongó stadiont, amit Fidesznek hívnak.

Lebontjuk, mielőtt a gyerekeinkre omlik és betemeti az álmainkat. Bontunk, hogy aztán építhessünk. Egy szabad, szolidáris, boldog Magyarországot.