Legyőzhető a populizmus?

Kész Zoltán 2017. szeptember 21. 16:11 2017. szept. 21. 16:11

Tudják, mi az: 500 év? Fel tudjuk fogni, hogy mennyi idő félezer esztendő?

Egyszer az ausztriai Karintiában kirándulva eljutottam egy kivételes várkastélyba, és a bámulatos, drámai látvány mellett igazából az döbbentett meg, amikor közölték velem, hogy a csodálatos vár 500 éve egy család tulajdonában van. Ötszáz évnyi tulajdontisztelet... Nekünk, magyaroknak, itt a szomszédban, ez a szám felfoghatatlan. Mi azt sem tudjuk, hogy mi lesz Magyarországon jövőre, nemigen nézünk tehát öt, ötven vagy ötszáz évre előre.

Nálunk másként mérik az időt. De hogy mennyire másként, arra mondok egy másik példát is. Az amerikaiak nem lepődnek meg, ha egy 100 éves emberrel találkoznak. Az Egyesült Államokban pár évtizeden belül nem lesz különleges, hogy valaki ilyen magas kort éljen meg. És száz év alatt Amerikában is sok mindent lehet átélni, de ha az illető ma Magyarországon töltött el száz évet, akkor nemcsak két vesztes világháborút és két világgazdasági válságot élt át, de több vesztes forradalmat és nyolc (!) politikai rendszerváltást is, ami nyolc teljes újrakezdést jelent az életben.

Új törvények, új társadalmi szabályok, új kötelező ideológiák. Itt nincs idő a tervezésre, mert az egyes ember szabadsága gyakran feloldódik az országot belülről-kívülről sújtó viharok tüzében. Európa olyan szellős pontján élünk, ahol 500 évnyi tulajdon értelmezhetetlen.

Itt még nem élte át senki, hogy a szabadságjogok vagy a tulajdonhoz fűződő jogok 200 vagy akár csak 30 évig ne csorbuljanak. New Yorkban sétálgatva mindig kedvtelve nézegetem a számozott utcatáblákat: na, azokat nem fogják pár évtizedenként átnevezni, mint ahogy a budapesti közterekkel teszi az aktuális politikai rendszer. Én még csak a negyvenes éveim elején járok, de már a harmadik politikai rendszerben élek a hazámban. Vajon még mennyiben fogok?

Ma Budapest a populizmus gyönyörű európai fővárosa. De miért lett Magyarország - amely a nyolcvanas és kilencvenes években még egész Kelet-Európa éllovasa volt a szabadság felé törekvésben és a nyugati szellem fő bázisaként szinte irányítótoronyként világított a térségben - mára egy szabadságjogokat, civil jogokat és sajtószabadságot beszippantó fekete lyuk az Európai Unióban?

Egy olyan állam, amely egyre inkább tehertétel szövetségeseink számára, és ahol Maduro venezuelai elnök éppen olyan jól érezné magát, mint az ellenfeleit bebörtönző Erdogan, vagy az évente kétszer hozzánk afféle földesúri ellenőrző vizitre érkező Putyin elnök? A válasz ott van a múltunkban és mégis nagyon szerteágazó a jelenben is. Ezeket nem tudom mind feltárni, de pár fontos okra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek miatt nálunk a populizmus győzhetett:

-Azokban a kelet-európai egykori rab államokban, ahol keményebb volt az elnyomó diktatúra, mint nálunk, például Csehországban, Szlovákiában, és különösen Romániában, ahol gyakran a terror még ma is él az emberek emlékezetében, érzékenyebbek a szabadságukra. Úgy is mondhatjuk, hogy erősebb a társadalom immunrendszere.

-Lengyelország és Magyarország puhább szovjet függésből érkezett a szabadság évtizedeibe, mint a többi volt szocialista ország. Ahol kisebb volt a felszabadító katarzis, vagy akár az el is maradt, ott a szabadság értéke már a kezdettől fogva sokaknak kisebb volt, mint ahol élesebb volt a választóvonal. Mi, magyarok, nem becsültük meg eléggé a szabadságunkat, mert az 1990-ben az ölünkbe hullott a hidegháború lezárulásával.

-Kelet-Európában a fasiszta és kommunista diktatúrák lefejezték az éppen csak éledező, magántulajdonnal rendelkező polgári osztályokat; sokukat teljes egészében meg is semmisítették. Márpedig az országokat rendszerint stabilizáló nagy centrumerők csak ott tudnak megerősödni és mély gyökeret ereszteni (lásd Angliát és az Egyesült Államokat vagy az elmúlt 70 évben Németországot), ahol van mibe kapaszkodniuk a társadalom mélyrétegeiben. Nálunk nincsen.

-Az 1990-es rendszerváltást követő évtizedek nem hozták el a gazdasági felzárkózást a térség számára: a magyarok csalódtak reményeikben és sokuk visszavágyódik abba a világba, amikor nem kell felelősségüket vállalniuk, hanem megteszi azt helyettük az állam, cserébe a szabadságukért. Húsz évet töltöttünk el a szabadságban: egy liberális jogállamban és az akadozó, de mégis piacinak nevezhető gazdaságban, ám a magyarok nem voltak boldogok tőle.

-Már csak egy türelmes, ravasz politikus kellett, aki learathatta a babérokat, aki valós program nélkül kivárhatta, amíg mindenki amortizálódik, és azt mondta: velem mindenkinek jobb lesz. Orbán Viktor, aki kaméleonságában valamiként Woody Allen híres karakterét, a folyton változó Leonard Zeliget idézi, tökéletesen tudott alkalmazkodni a magyarok csalódottságához, és populista ígéreteivel elkábította, ma pedig már fogva tartja az egész országot. "Inkább jöjjön egy vezér, egy erős vezető döntsön az életünkről" - mondta akkor a húsz évbe belefáradt relatív többség, amely ugyan mára csak egy nagy kisebbséggé olvadt, de az új választási törvények miatt még évekig biztosíthatja a rezsim fennmaradását.

Mégis tudom, hogy ez válasznak kevés, hiszen a populizmus ma világméretű járvány, nincs kontinens, ahol ne ütötte volna fel a fejét! A nálunk sikeresebb, nyugati országokban is megjelent, ahol velünk ellentétben erősebbek a demokratikus hagyományok. És váltogatja a színét, ugyanis éppen ettől populizmus. Mindig olyan alakot ölt, amely éppen a legvonzóbb és a leghízelgőbb a választók számára. Egyszer szélsőbaloldali, mint a szerencsétlen Venezuelában és Dél-Amerika más, nehéz sorsú államaiban, másszor tőrőlmetszett bolsevik gyökerű, mint Fehéroroszországban, sok helyen pedig vallással kevert, mint Törökországban, vagy személyi kultusszal operáló, mint Kazahsztánban. Számos esetben pedig szélsőjobboldali, idegengyűlölő és rasszista, mint Európában.

Fontos megérteni, hogy a populista azért nehéz ellenfél, mert nem a demokrácia keretein belül gondolkodik. Van veszítenivalója, és ezért szinte mindenre hajlandó a hatalom megtartásáért vagy megszerzéséért. Orbán Viktor korábban többször veszített, és az egyik veresége után azt mondta: "Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon!" Ez a populista alapvetés. Megragadni és soha nem elereszteni többé a hatalmat. Úgy átalakítani, lépésről lépesre lebontani a jogállamot, mintha az csak lego lenne:

-Kiherélni az Alkotmánybíróságot, vagy kidobni az alkotmányt és egy pártalapszabályt a helyére tenni.

-Felszámolni az újságokat, lakájokat ültetni mindenhová.

-Átalakítani a választókerületeket és pártaktivistákkal feltölteni a választási szerveket. Eljátszani a választási színházat, mint Oroszországban.

-Maffiaállamot építeni, ahol nincs egyéni lopkodás, mert minden adófizetői és uniós forrás szigorúan becsatornázva a politikai fedőtevékenységet (kormány) végző maffiavezetés és köre személyes gyarapodását szolgálja.


-Mindig védekezésképtelen ellenfeleket választani: menekülteket, távoli nyugatiakat, hazai szegényeket céltáblává tenni.

Francis Fukuyamának nem volt igaza: a kilencvenes években nem ért véget a történelem. Sajnos - teszem hozzá, mert amit a bolsevizmus legyőzése után láttunk az elmúlt évtizedekben, azok jobbára káros, veszélyes folyamatok. A szabadság és a nyugati értékek sokszínű ellenségei általános ellentámadásba mentek át az egész világon az ezredfordulót követően. Az elmúlt másfél évtized az ő megerősödésüket hozta. A szabad világ 1990 után azt hitte, hogy győzelmével elcsitulnak a világ nagy kérdései, foglalkozhatunk például a környezetvédelemmel, az oktatással és az emberiség más fontos, építő ügyeivel. A nyugat hátradőlt. "Majd a globalizáció mindent elintéz" - gondolták. De erre ráfizettek, és mi is ráfizettünk.

Az új populizmus szirénhangjai azt mondják szerte a világon, hogy húzódjunk vissza a határaink mögé, és majd az izolacionizmus mindent megold. Igen, ezt már kipróbálta a világ és Amerika is. Két világháború és például a jugoszláv háború lett az ára annak, amikor a nyugat azt gondolta: ha visszavonul, majd megoldódnak a gondok maguktól. Nem oldódnak meg. Mert az új populisták, a szabadságellenes nemzetközi internacionálé nem békét akar, hanem feszültséget, konfliktusokat, akár háborút. A populisták csak az erő nyelvén értenek, és legyőzésük nem működik pacifista alapon.

Mégis, a helyzet korántsem reménytelen, még Magyarországon sem. Itt is le lehet győzni a populizmust!

Fontos megértenünk: a nemzetközi fellépés a populizmus elleni harcnak elengedhetetlen eleme, de mégiscsak a kisebbik része. A populistákat helyben kell visszaszorítani, megverni. Elgondolkodtak már azon, hogy mi a populizmus ellentéte? Érdekes kérdés, mert ahogy az előbb utaltam már rá, nyilvánvalóan nem a szocializmus, a liberalizmus vagy a konzervativizmus az ellenpólus. A populizmus ellentéte a kemény munkával alátámasztott felelősség és a felelősségvállalás. A populista hangos, de nem keresi a megoldást, hiszen őt a probléma emeli fel, az arról való szakadatlan beszéd. Neki a probléma és az olcsó válasz a politikai tőkéje. De a saját példám azt mutatja, hogy akár egy populista kormány képviselőjelöltjét is le lehet győzni, ehhez viszont új megközelítésekre és új módszerekre van szükség. Jómagam két éve legyőztem a populista kormány jelöltjét, és sikerem azt eredményezte, hogy a hatalom elveszítette a kétharmados, alkotmányozó többségét az Országgyűlésben. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a siker receptje nem titkos, lehet bátran követni!

-Valljuk be: a hagyományos nyugati politikai elit tényleg eltespedt. A populisták viszont egyáltalán nem lusták. Ezért ha képviselőjelöltként velük szállsz szembe akkor "szántsd fel az országot", de legalábbis azt a választókerületet, ahol nyerni akarsz. Ha nem végeztem volna el a száz százaléknál is több terepmunkát, nem győztem volna.

-A választókkal akkor is újjá kell építeni, majd fenntartani nap mint nap a személyes kapcsolatokat, ha éppen nincs semmilyen választás. Erős helyi jelenlét a közösségekben és az egyénekkel is: ebből születik a bizalom.

-Őszintén kell beszélni a kellemetlen témákról is, mert az a populizmus forrásvidéke.

-A karantén politikája nem működik. A szalonképtelennek nevezett erők csak tovább erősödnek, ha kizárják őket. Érvekkel kell megverni a populistákat.

-A populista elképzelés szerint minden problémát valamely külső erő okozza (például: Soros György, a zsidók, a kínaiak, a chemtrail, a marslakók stb.). Ez nemzetközi, működő recept. A populizmus jellemzője az ehhez kötődő hisztéria. Mindig harcolni kell valaki vagy valami ellen, lásd például Orbán Viktor folyamatos militáns kampányait. De az emberek nem akarnak állandó félelemben élni, és éppen ezért lehet a populistákat legyőzni.

-A populista rendszereket azért nehéz megdönteni, mert állami monopolhelyzetükkel visszaélve rendkívüli erővel tudják használni a propagandafegyvert. A magyar állami média tartalmában és stílusában immár közelebb áll az oroszhoz, sőt, akár az észak-koreaihoz, mint a brithez.

-A felelősségteljes, komoly üzenetek jóval nehezebben jutnak el a választókhoz, mint az, amikor a hatalom leegyszerűsítő hazugságokkal a rendelkezésére álló összes felületen a nyugat, Brüsszel vagy a hozzánk egyébként nem érkező bevándorlók ellen uszít. De ez is túlcsordulhat. Ha a médiában nem jelenhetünk meg, el kell menni a legkisebb tanyára is, és ott kell lenni az interneten. Jobban, feltűnőbben, tartalmasabban, mint a hatalom.

-A populizmus nem józan, nem kompromisszumkész. Legyőzéséhez keménynek kell lenni, akit nem tud sem korrumpálni, sem megfélemlíteni a hatalom.

-Aki győzni akar egy populista rendszerben, tegye fel a karrierjét arra, hogy legyőzi a rendszert. Súlyos szavak és súlyos döntések, tudom. De csak így megy.

El kell kezdeni tehát a tudatos munkát a populizmus ellen. Ha nem akarják, hogy Madurók, Orbánok, Le Penek, Duterték és Erdoganok lepjék el a világot, akkor cselekedni kell. Helyben, jobban, több felelősséget vállalva, eredményesen kell dolgozniuk a szabadság értékrendjéből kiinduló politikusoknak és az őket támogatóknak, globálisan pedig együttműködésre van szükség a szintén nemzetközi együttműködésre törekvő populisták ellen. Fogjunk össze, mert a hidegháború óta megint van miért!

(Az Atlas Economic Research Foundation és a Szabad Piac Alapítvány budapesti konferenciáján mondtam el ezt a beszédet.)