A pedagógusok tíz százalékos béremelése arra elég, hogy koldusbotra jussanak

Millei Ilona 2023. december 19. 07:25 2023. dec. 19. 07:25

Nemcsak a pedagógusok és a szülők üzentek Pintér Sándornak hétfőn, hanem a Belügyminisztérium is a pedagógusoknak. Két rendelettervezetet is kiküldtek „egyeztetés céljából”, az egyik a pedagógusok teljesítményértékelésével, a másik pedig a pedagógusok minősítésével kapcsolatos – tudtuk meg Nagy Erzsébettől, a PDSZ ügyvivőjétől. Az utóbbi egyeztetés még csak érthető, hiszen a mostani rendelet december 31-én hatályon kívül kerül. Az első viszont azért olyan megdöbbentő, mert a BM nemrég küldött kérdőívet az igazgatóknak, pedagógusoknak és a szülőknek a minősítésre vonatkozó kérdésekkel. Ha pedig már itt van a rendelettervezet, akkor miért kérdezték meg az említetteket – tette fel a kérdést a PDSZ ügyvivője.

Ahogy a Tanítanék ígérte, hétfőn eljuttatta Pintér Sándornak azt az 1432, diákoktól, pedagógusoktól, oktatásban dolgozóktól vagy épp szülőktől kapott üzenetet, amelyek arról szólnak, hogy milyen súlyossá vált a tanárhiány a kierőszakolt státusztörvény után, milyen helyzetet hoztak létre így. Persze a belügyminiszterig nem jutottak el, de azért, hogy a hangjuk valahogy mégis elérje őt, hangszórók segítségével fel is olvastak néhányat az üzenetek közül. Sőt, azokat könyv formájában össze is állították, hogy karácsonyi ajándékként átnyújtsák Pintér Sándornak. Az „1432 üzenet Pintér Sándornak az oktatás állapotáról” című kötetet végül nem a belügyminiszter, hanem egy minisztériumi főosztályvezető vette át, akitől a Telex tudósítása szerint Törley Katalin, a mozgalom elnöke azt kérte, adjanak 1432 választ az összegyűjtött 1432 üzenetre. A főosztályvezető szerint azonban vélhetően összevont választ küldenek majd.

Ám igazán nem ez volt a legmeghökkentőbb az oktatásban történt tegnapi események közül, hanem az, hogy a Belügyminisztériumból két rendelettervezetet is kiküldtek „egyeztetés céljából”, egyet a pedagógusok teljesítményértékeléséről, a másikat pedig a pedagógusok minősítésével kapcsolatban. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának ügyvivője azt is elmondta, hogy a tervezetre vonatkozó észrevételekről e hét végéig lehet értesíteni az illetékeseket, ami megint elég rövid idő a véleményezésre. 

Nagy Erzsébet szerint a minősítésről szólót még csak meg lehet érteni, hiszen új végrehajtási rendelet készül, mert a jelenlegi december 31-én hatályon kívül kerül. Azt azonban furcsállotta, hogy eddig az Oktatási Hivatal útmutatóiból derült ki, hogyan is megy a minősítés, de ez most rendeletbe kerül. 

A teljesítményértékelésről szóló rendelettervezetet viszont megdöbbentőnek tartja az ügyvivő, hiszen a BM nemrég küldött ki egy kérdőívet az igazgatóknak, pedagógusoknak és a szülőknek, amit több civil szervezet – CKP, Tanítanék, Szülői Hang – manipulatívnak nevezett. Ebben ugyanis a minősítésre vonatkozó kérdések vannak. Nem világos, ha már itt van a rendelettervezet, akkor miért kérdezték meg az említetteket – tette fel a kérdést a PDSZ ügyvivője. Azt még rendben lévőnek tartja, hogy a minisztérium küld egy ilyen tervezetet társadalmi vitára, de akkor előtte pár nappal miért adott ki egy kérdőívet, az arra érkező válaszokat pedig meg sem várja. Előbb talán kérdezni kellett volna, és a kérdésekre adott válaszok tükrében írni meg a rendeletet – vélte Nagy Erzsébet, majd hozzátette: az is lehet, hogy a kormányt egyáltalán nem érdekli, hogy milyen válaszok érkeznek a kérdőívben feltett kérdésekre.  

Ezek után persze erősen megkérdőjelezhető, hogy bármiféle pozitív hozadéka is lehetne a csütörtöki sztrájkbizottsági tárgyalásnak. Először is, a PSZ és a PDSZ megvárja, hogy az előző napi kormányülésen egyáltalán mire jutnak. Az ugyanis még nem dőlt el, hogy a kohéziós alapból felszabadított pénzt a pedagógusok béremelésére kívánják-e fordítani, vagy esetleg másra. Egyébként a kohéziós forrásból most felszabadított összeg elegendő lenne egy 50 százalékos pedagógus-béremelésre. Vagyis a szakszervezetek várják, hogy egyáltalán mi lesz az ajánlat, és mikortól akarják a béremelést adni. Nagy Erzsébet felhívta a figyelmet, hogy a költségvetési törvényben ennek ugyanis még semmiféle nyoma nincs. Mint mondta, a sztrájkbizottsági tárgyaláson erre biztosan rá fognak kérdezni. Ha pedig kiderül, hogy csak több hónapos késéssel akarnak adni valamilyen alig észrevehető béremelést, akkor a szakszervezeteknek nyilván nem marad más lehetőségük, mint hogy sztrájkot szervezzenek, mert ez már tényleg a lenézésük csúcsa lenne. Arról nem is beszélve – tette hozzá az ügyvivő –, hogy a pedagógusok béremelését nem is az uniós pénzekből kéne biztosítani.

Nagy Erzsébet azt is döbbenetesnek tartja, amit Orbán Viktor üzent Brüsszelből, hogy előbb várják meg, amíg megérkeznek a pénzek, és majd csak azután lehet elosztani. Emlékeztetett rá, semmi akadálya nem lenne, hogy megelőlegezzék a fizetésemeléseket. Sőt, már az is a szokástól eltérő, nem is volt rá példa, hogy a kohéziós alap pénzét pedagógus béremelésre is fordíthatja egy ország. Úgy vélte, az sem igaz, hogy a pedagógusok béremelését nincs miből megelőlegezni, miközben minden mást meg lehetett. Ha valóban nem lenne meg rá a fedezet, csak azt kell megnézni, miféle kiadásokra van ennek a kormánynak pénze. Az is kérdés, hogyha a kormány tíz százalékos béremelést ad csak a pedagógusoknak, abból hogyan lesz felzárkóztatás. Hiszen a tíz százalék még az inflációt sem kompenzálja, ennél sokkal nagyobb a bércsökkenés. Akkor pedig hogyan fogja elérni azokat a százalékokat a kormány, amiket az EFOP Pluszban bevállalt, hogy fogja elérni, hogy 2025-re a diplomás átlagbér 80 százalékára fölzárkóznak a pedagógusbérek. Az EFOP Plusz vállalásoknak van egy másik kritériuma is, nevezetesen, hogy a magyar pedagógusok létszámának el kell érni a 140 ezer főt. Ezt is nehéz lesz teljesíteni, hisz' fokozatosan csökken a pedagógusok száma. Ha pedig a kormány nem teljesíti a vállalását, ha meg is kapják addig az EU-s pénzeket, a támogatásokat vissza kell fizetni. 

Nagy Erzsébet szerint még ha januártól nem is lesz béremelés, az is nagy kérdés, hogy visszamenőleg milyen arányú lesz majd. Szerinte valószínű – hiszen már üzengetik erősen –, hogy majd tíz százalék valamikor. „Ha pedig ezt a pedagógustársadalom elfogadja, akkor a totális koldusbotra kerülést fogadja el” – mondta az ügyvivő.   

 (Totyik Tamás, a PSZ elnöke erről szóló véleményét a Hírklikk már megírta, itt olvashatják.)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom