A remény pedagógus rabjai
Azt, hogy benne vagyunk a 2022-es választási kampányban, mutatja az is, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) a Klebelsberg Központtal folytatott hosszas tárgyalások után sikerült elérnie, hogy végre kifizetik a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját.
Bár az, hogy az elvégzett hétvégi munkájukért a tanárok kapjanak bért, eddig is jogos elvárás volt, de ezidáig nem sikerült kiharcolni. Pedig, valahogy úgy van vele az ember, ha már dolgozik, akkor bért is várna érte. Nálunk boldogabb országokban például így csinálják. Csakhogy aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. Főleg, ha pedagógus. Mert ő a „gyerekeiért”, osztályáért, tanítványaiért ingyen is, lelkiismeretből, vagy hivatástudatból rávehető, hogy túlórázzon, helyettesítsen, felvételiztessen, mikor mi kell. Persze vannak köztük olyanok is, akik épp a megfélemlítés miatt, vagy a hatalomhoz való dörgölőzés okán tesznek meg ilyesmit, szó nélkül, hevületből. De most nem ez a lényeg, örüljünk, hogy kifizetnek valamit, amiért meg is dolgoztak. Mert tudjuk, hogy Jézus koporsóját sem őrizték ingyen.
És miért gondolom, hogy a munkáért kifizetett bér már a választási kampány része lehet? Mert pont a koronavírus-járványban találták meg rá a fedezetet. És pont a pedagógusoknak. Akkor, amikor még mindig probléma, hogy a hónapokkal ezelőtt beígért száz százalékos táppénzt nem, vagy csak nagyon nehezen kapják meg azok, akik a koronavírus-járvány miatt megbetegszenek, vagy karanténba kerülnek.
De, ha már lúd, legyen kövér, a sikeren fölbuzdulva, a PSZ elvárja azt is, hogy ne kelljen minden tanévben harcolni a jogos díjazásért, ezért határozottan kéri a kormányt: miként az érettségiztető pedagógusok esetében, a középiskolai felvételikben közreműködő tanárok, teszteket javító pedagógusok munkáját is fizessék ki minden évben, jogszabályban rögzített módon.
Kérni lehet. Ahogy remélni is azt, hogy a Klebelsberg Központ, illetve a tankerületek példáját a szakképző intézmények felvételiztető oktatói esetében a szakképzési centrumok is követik.
A remény hal meg utoljára.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) is éltető eleme a remény. Országos választmányuk nyilatkozatban tiltakozott az egyetemek modellváltása ellen. Kiadott közleményükben azt hangsúlyozták: az egyetemek alapítványba átszervezése az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár. A szakszervezet emellett úgy véli, hogy a kormány mindannyiukat megrövidíti azzal, hogy állami támogatások vesztik el közpénz jellegüket. Az egyetemek magánosításával közpénzek vándorolhatnak magánzsebekbe, megszűnhet az egyetemek már eddig is jelentősen csorbult önállósága, és a közalkalmazotti jogviszony elvesztésével az egyetemen foglalkoztatottak a munkavállaló-ellenes Munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek. És? Mintha ez érdekelte volna valaha is a mindent átalakítani, mindent befolyásolni, és minden döntést egy kézbe gyűjteni akaró Nemzeti Együttműködés Rendszerét építő kormányt, illetve annak fejét, Orbán Viktort. Magyarországon ma nem az a cél, hogy az emberek jól érezzék magukat a bőrükben. Legalábbis nem mindenki. Az egyenlők kevésbé, az egyenlőbbek jobban.
Ezért a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem nemzeti, és főleg nem együttműködés.
Rendszernek rendszer, de lássuk be, annak nem a legjobb.
