Az Orbán-kormány jó kormányzás helyett kontár módra, kínosan evickél

HírKlikk 2024. augusztus 28. 12:45 2024. aug. 28. 12:45

Mi a beruházások drámai csökkenésének az oka? Milyen további kormányberuházásokat halasztanak el? – tette fel a kérdést legfrissebb Facebook-bejegyzésében az MSZP frakcióvezetője.

Tóth Bertalan posztjában emlékeztet: egy sor más, vészjóslóan rossz gazdasági mutató után a beruházásokat is „elintézte” az egyesek szerint „de legalább kormányozni tudó” Orbán-kormányzat. Az idei második negyedévben 16,8 százalékkal csökkent a magyarországi beruházások volumene 2023 azonos időszakához képest, az előző negyedévhez képest pedig 7 százalékos volt a visszaesés a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint.

A drámai zuhanást látva, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott: bár a kormány már elhalasztott 645 milliárd forintnyi állami beruházást, ez kevés lesz; további beruházásokat kell elhalasztani, akár 2027-ig is. Az egymilliárd forint beruházási értéket meghaladó projekteket nevezte meg átvizsgálandóként.

„Tekintve, hogy alig egy éve Varga Mihály pénzügyminiszter 28 százalék fölötti, növekvő beruházási rátával próbálta alátámasztani a teljesen alaptalan, azóta kis túlzással másnaponta módosított állami költségvetést, most megkértem Nagy Mártont, tájékoztasson arról, mi az elképesztő volumenesés oka, milyen beruházásokat akarnak elhalasztani, és hogyan juthatott a büdzsé ilyen helyzetbe?” – írja az MSZP politikusa.

Tóth Bertalan kérdései:

1. Milyen összesített értékű és milyen állami beruházásokat kell ismételten elhalasztani?
2. Hogyan emelkedhet a beruházások mértéke, miközben az állam egyre több beruházását évekkel tolja el?
3. Hogyan juthatott ilyen problémás helyzetbe a költségvetés, amit 2,9 százalékos hiánycéllal, 4 százalékos GDP-növekedéssel, 6 százalékos inflációval terveztek?

A szocialisták frakcióvezetője szerint a beruházások zuhanása sajnos csak az egyik olyan húsbavágó adat, amely – miközben a családok pénztárcája szélsebesen ürül – nyilvánvalóvá teszi: „a magyar gazdaság töpörödik”. Az Orbán-kormány pedig jó kormányzás helyett – fogalmaz posztjában a frakcióvezető – épp, hogy „kontár módra, kínosan evickél: pont akkor nem tudja kisegíteni a magyar gazdaságot, amikor arra igazán szükség lenne”.

Tóth Bertalan szerint konjunktúrában könnyű kormányozni; recesszióban azonban érteni is kellene hozzá.

„Az Orbán-kormány egyik elhibázott gazdaságpolitikai lépést hozza a másik után, csakhogy mindnek az a vége, hogy a magyar családokat sanyargatja! A Magyar Szocialista Párt ezzel szemben versenyképes, XXI. századi, értékteremtő gazdaságot akar, ahol a beruházók Orbánék miatt elillant bizalmát hiteles, következetes gazdasági- és pénzpolitikával szerezné vissza, erős munkavállalói jogvédelem és esélyegyenlőség megteremtése mellett” – írja az MSZP frakcióvezetője.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom