Együtt nyerünk, vagy veszítünk

Egyenlő közelségre törekedtek minden magyarországi párttal, és a mindenkori magyar kormánnyal minél szorosabb viszonyt akartak kialakítani – ez jellemezte a kilencvenes évek határon túli, erdélyi politikáját. „Akkor értettem meg, hogy az együttműködés nem pártpolitikáról szól, amikor 1990 márciusában megismertem Horn Gyulát egy román-magyar értelmiségi találkozón. Ott voltak az MDF politikusai is. Ezek voltak azok a napok, amikor az én városomban, Marosvásárhelyen súlyos, polgárháborús veszéllyel járó összecsapás történt, a szervezett magyarellenes pogromkísérlet után” – emlékezett vissza Románia volt miniszterelnök-helyettese, Markó Béla.

Az együttműködés alapelvei már az MDF-kormány idején kialakultak: a határon túli magyar közösségeknek önállóan kell döntéseket hozniuk, másik országban, más helyzetben más kihívásokkal kell szembenézniük. Sőt, az MDF szorgalmazta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nemzetközi jelenlétét, segítettek bekerülni a pártnak az Európai Demokrata Unióba (EDU). A kisebbségi ügyek, az etnikai viszonyok alakulása kulcskérdése volt az egész régiónak. „Ránk úgy tekintettek, mint akik befolyással tudnak lenni a magyar kormányra, a magyar kormány pedig befolyással tudott lenni Románia helyzetére, integrációs törekvéseire” – mondta Markó. 

Azóta viszont magyarországi belpolitikai ügy lett, ki hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez, és ezek az alapelvek sérültek, vagy akár eltűntek. Antall Józseffel aláírt közös nyilatkozatuk, miszerint a határon túli magyar kisebbségek ügyét nem szabad pártpolitikai és választási célokra felhasználni, teljesen érvényét vesztette. „Minden módon tiltakozni szeretnék az ellen, hogy bárki kisajátítsa a nemzetpolitikát. A politika óriási tehetséggel kompromittál szavakat is: ha azt mondom, nemzeti együttműködés, önökben különös asszociációk támadhatnak. Főleg, ha azt mondom, hogy ez egy rendszer, és önök közül sokan ennek a rendszernek nem részei” – mondta Markó, miközben a vendégek közül többen nevetésben törtek ki.

Horn Gyula közvetlenül hivatalba lépése után – 1994-ben – hosszan beszélgetett négyszemközt Markóval. Ez az együttműködés olyan szorossá vált, hogy 1996 szeptemberében, a kormányzati ciklus közepén írták alá a román-magyar alapszerződést. Ez stabilizálta, konszolidálta a szomszédsági viszonyt: kibővítette a nyelvhasználati, oktatási, kulturális jogokat, és célul tűzte ki az autonómia kialakítását. A közigazgatás végül decentralizálódott, de a szó szoros értelmében vett autonómiáig nem jutott el.

Nem csak a kormány, a korabeli ellenzék is jó viszonyra törekedett a romániai magyarsággal. 1995-ben Orbán Viktor levelet küldött Markónak, amikor a Liberális Internacionáléról jött haza. A levél felolvasása közben Markó is elnevette magát, és a vendégekből is kitört a nevetés a harminc éves szavak hallatán. „Az Orbán-kormány az első időszakban folytatta a Horn Gyuláék által megkezdett nemzetpolitikát. Itt még nem arról volt szó, hogy üssük agyon a másik pártot, hanem győzzük meg, egyeztessünk, jussunk konszenzusra. A nemzet később vált pártpolitikai kérdéssé, a baloldal pedig ráhagyta a nemzetpolitikát a másik oldalra, és ezzel elveszítette a versenyt. Ez ma is kulcskérdése a magyarországi belpolitikának – én ennek nem örülök” – mondta Markó.

Az RMDSZ korábbi elnöke szerint nem a kettős állampolgársággal volt gond – bár azt is hibának, törésnek tartja, amit másképp kellett volna kezelni. Úgy látja, nem szabadna, hogy az erdélyi magyarság befolyásolja, vagy eldöntse a magyarországi választások sorsát. Mert a nemzetpolitikában nem az a kérdés, hogy Magyarországon ki nyer, és ki veszít, hanem az, hogy együtt nyerünk, vagy veszítünk-e.