Etikai eljárást kezdeményezett az MMA elnöke Orbán János Dénes ügyében
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Etikai Bizottságának eljárását kezdeményezte Turi Attila, az MMA elnöke Orbán János Dénes ügyében.
A Magyar Művészeti Akadémia MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint Turi Attila július 20-án, hétfőn hivatalába kérette Orbán János Dénes akadémikust a vele kapcsolatosan - más szervezetek kifizetéseivel összefüggésben - a nyilvánosság számára is ismertté vált történések tisztázására.
Orbán János Dénes - a korábban tett sajtónyilatkozatától eltérően - nem kívánt akadémiai tagságáról lemondani, így az MMA elnöke július 21-én az MMA Etikai Bizottságának eljárását kezdeményezte - áll a közleményben.
Orbán János Dénesről a Prae.hu irodalmi lap írta meg július 12-én, hogy a szakmai vezetése alatt álló Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) több mint négyszáz millió forintért vásárolta meg kilenc művének, operettlibrettójának felhasználási jogait. A 24.hu információja szerint a Budapesti Operettszínház 90, a KMTG 422 millió forintot fizetett Orbán János Dénesnek a műveiért. Az Operettszínház és a KMTG ügyvezetője ugyanaz a személy, Rózsás Péter. A KMTG ügyvezetője 2025. július 21-ig Tódor Szidónia Ágota volt, Orbán János Dénes felesége - írta a Magyar Hang.
A színház társulatának tagjai közös nyilatkozatban kértek tájékoztatást a vezetéstől az ügyben. Nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy "mélységes megdöbbenéssel" értesültek a sajtóban megjelent információkról. Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója erre reagálva azt írta: az Orbán János Dénes közreműködésével megvalósult előadások mindegyike pályázati úton elnyert plusz forrásoknak köszönhetően jöhetett létre.
A társulat nyílt levelére reagálva kifejtette: ezeknek az összegeknek a felhasználásakor nem volt mozgástere, ezek a források célhoz kötöttek voltak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sajtóban hűtlen kezelés miatt tett feljelentés az Orbán János Dénes és a KMTG között kötött szerződések nyomán született, amelyek tartalmáról a színháznak nem volt tudomása. Mint hozzátette: az esetlegesen etikátlan szerződéseitől ő is elhatárolódik.
L. Simon László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője július 15-i Facebook-bejegyzésében arra kérte Orbán János Dénes költőt, prózaírót, hogy mondjon le az MMA-tagságáról. Azt írta, hogy ami a napokban napvilágot látott Orbán János Dénes pénzügyeivel kapcsolatban, az a teljes magyar irodalmi életet joggal sokkolta. Kiemelte: egyetlenegy olyan emberrel sem beszélt, aki OJD közpénzből finanszírozott jogdíjait piaci mértékűnek, vagy etikailag, szakmailag vállalhatónak tartotta volna.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója is megszólalt az ügyben. Mint írta, librettókért nemhogy százmilliókat, de tízmilliót elkérni is képtelenség. "Nálunk, az Operában egész biztosan. De szerintem más magyar színházakban is" - hangsúlyozta.
Nagy Ervin, a kulturális ügyekért felelős államtitkár július 16-án közösségi oldalán közölte, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tesz feljelentést a KMTG által kifizetett jogdíjak ügyében. Azt írta: több mű kapcsán az is felmerült, hogy különböző állami forrásokból hasonló céllal igényeltek és kaptak támogatást.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azt közölte közösségi oldalán, hogy a minisztériumban egy másik, ugyanehhez a szervezethez köthető, már megítélt 1,3 milliárd forintnyi támogatásra bukkantak. Ennyit fizetett volna a KMTG új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására. A támogatást Hankó Balázs minisztériuma ítélte meg a KMTG-nek. Miután ez tudomásukra jutott, felvették a kapcsolatot az érintett állami céggel, és a teljes támogatást visszaszerezték.
Orbán János Dénes július 16-án bejelentette művei visszavásárlási szándékát a KMTG-től. Tarr Zoltánnak címzett nyílt levelében azt írta, kezdeményezni fogja az eredeti állapotok helyreállítását.
"Minden iratot a minisztérium rendelkezésére bocsátottunk, de a fentiek érdekében személyesen is állok rendelkezésre" - tette hozzá.
Orbán János Dénes július 17-én üzenetben reagált L. Simon László és Ókovács Szilveszter szavaira, amelyben azt írta, egy ideje fontolgatja kilépését az MMA-ból. Mint írta, most már biztosan meg is teszi, "mert nem óhajt egy levegőt szívni L. Simon Lászlólval. "Egy olyan alakkal, aki bárkin keresztültapos, amennyiben gátlástalan ambíciói úgy diktálják".
Hozzátette: L. Simon László volt államtitkárként nagyon is jól tudja, hogy a minisztériumi rendszerben az ilyen volumenű szerződések a felsővezetés, nem pedig az ügyvezetés hatáskörébe tartoznak, és az összeférhetetlenség szabályait is ismeri. Ókovács Szilveszternek azt üzente: nem csodálkozik hogy az Opera nem fizet ilyen volumenű összegeket a kortárs opera alkotóinak.
A főigazgató egy korábbi posztját idézte, amelyben a Valuska című opera megtekintésére hívta a nézőket az Eiffel Műhelyházba. Orbán János Dénes kiemelte: most őket a számok és a megtérülés problematikájában vonják felelősségre, ezért - csakis ebből a szempontból - összehasonlítja a nézőszámot és a megtérülést. A kortárs operai műre legfeljebb 1200 nézőt sikerült becsábítani, míg Az Orfeum mágusát eddig több mint 25 ezren nézték meg az Operettszínházban, és több százezren televízióban - írta.