Fleck Zoltán: hazaárulás a nagy diktatúráknak kiszolgáltatni az országot

Meglepő fordulatot vett az augusztus 20-án Erdogannak bemutató, és emiatt – feltehetően – Erdogan testőrei által megvert férfi ügye, Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésnek tekintette az MSZP frakcióvezetőjének, Tóth Bertalannak ez ügyben hozzá eljuttatott írásbeli kérdéseit, és azt elbírálás céljából a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságnak küldte meg. Ön szerint lehet bármilyen következménye, ha most kezdik vizsgálni az ügyet?

Itt az idő múlásának óriási szerepe van. Nyilván ezek a biztonsági emberek már nincsenek az ország területén. Bárki elkezdi vizsgálni az ügyet, már a tanúvallomások begyűjtése is problémás lesz, ahogy megtalálni azokat az embereket is, akik látták a történteket. A büntetőeljárásban általában is nagyon jelentős tényező az időmúlás. Tehát az a néhány hét – ami tulajdonképpen a büntetőigazságszolgáltatásban nem olyan nagyon sok – most mégis jelentős, mert legfeljebb csak az lehet a következménye, hogy a magyar hatóság megállapítja, jogszerűtlenül jártak el Erdogan testőrei. Ennek azután semmi következménye nincs. Az volt a hiba, hogy a magyar rendőrök nem intézkedtek azonnal.

Kiderülhet-e még egyáltalán, hogy kik voltak a verekedők, hiszen akkor senkit sem igazoltattak az ügyben, csak gyanítható, hogy Erdogan testőrei voltak. Hibázott-e itt a TEK, illetve a rendőrség, amikor igazoltatás helyett „kimentették” a magyar férfit a verők kezei közül? 

A helyszínen lévő magyar rendőrök közbeavatkoztak a magyar állampolgár védelmében. Miközben semmi biztonsági probléma nem volt, vagyis nem az történt, hogy valaki fizikailag megfenyegette volna az idegen államfőt, és ezért a saját biztonsági embereinek be kellett volna avatkozniuk. A magyar férfi „bemutatása” szimbolikus gesztus volt, amit a diktátorok nehezen tűrnek el. Viszont a magyar jogrendszerben ez a véleményszabadság körébe tartozik. Itt meg kellett volna védeni a magyar állampolgárt. Csakhogy az a helyzet, hogy a magyar kormány és a magyar hatóságok folyamatosan korlátozzák a saját szuverenitásukat idegen diktatúrák érdekében. Ez egy szimbolikus eset, nyilván nem kellemes, és a maga nemében nagyon súlyos, de ebből pontosan látszik, hogy végső soron a magyar állampolgárok húzzák a rövidebbet ebben a játékban. 

Ez történt akkor is, amikor az új orosz történelemtankönyvek lefasisztázták az ’56-os hősöket – ahogy erről a Hírklikk is beszámolt –, miközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Menczer Tamás államtitkár a budapesti orosz nagykövet bekéretése helyett mindösszesen annyit ismételgetett, hogy „nem nyitnak vitát” az 1956-os forradalomról. A magyar kormány egyszerűen nem reagál az ilyen esetekre. 

A magyar kormány csak a diktatúrákkal szemben passzív, a diktatúrák összes megalázását eltűri. Szégyen. Abban a pillanatban, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok és más demokratikus államok államkritikát fejtenek ki a magyar állam tevékenységével kapcsolatban, azon nyomban visszautasítják a szuverenitás sérelmeként. Ugyanakkor Törökországnak, Oroszországnak és Kínának meg van engedve, hogy bármit tegyen az országgal. És ebben a viszonylag kicsi ügyben az is látszik, hogy ezek szerint ezen országok polgárainak is. 

Szijjártó Péter azt üzente a jelenlegi amerikai adminisztrációnak, hogy a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék be a fiókba. A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot…

Mint egy rendes, jól fejlett diktatúra csak a demokráciákat támadja, a többi diktatúrát nem. 

Visszatérve az augusztus 20-án történtekre, Tóth Bertalan azt próbálta megtudni Polttól, hogy „történt-e bűncselekmény a török elnök látogatása kapcsán véleményt nyilvánító férfival szembeni fellépés során? Hogyan értékeli a történteket: a török államfő személyi biztonságát garantáló lépésre vagy a véleményszabadság aránytalan korlátozására került sor? Milyen vizsgálatot kíván indítani?” Megfelelő válasz volt a hatósághoz továbbítani a feljelentést, vagy ezekre a kérdésekre a legfőbb ügyésznek kellett volna válaszolnia? 

Ezeknek a kérdéseknek egy része jogértelmezési kérdés, és nyilván a nyomozás rendje azt kívánja, hogy a legfőbb ügyész ne döntse el előre, mi van az ügyben. Tehát a nyomozást nem lehet megspórolni. Mondom még egyszer, az időmúlással van probléma. Ha ott, akkor, azonnal beavatkoznak, akkor talán nincsen ilyen ügy. Én értem a politikai logikát, hogy a legfőbb ügyész válasszon, hogyan kell értelmezni ezt a konkrét esetet, de itt a konkrét ügy nyomozása tulajdonképpen jogszerű válasz volt Polt Péter részéről. Az más kérdés, hogy ez a nyomozás ma már de facto lehetetlen lesz, mert nem tudják megállapítani, mi történt. Talán felvételek és tanúvallomások alapján meg lehetne állapítani, de itt magyar rendőröknek kellene vallomást tenni arról, hogy mit láttak. Ezzel tulajdonképpen ad absurdum saját magukat is nehéz helyzetbe hozzák, mert azt is be kellene látniuk, hogy ott helyben intézkedniük kellett volna. Ez nem lesz kellemes eljárás a hatóságok számára. 

Egyébként miért csak a diktatúrákkal nem keménykedik, miért csak velük szemben engedékeny a magyar állam? 

Egyrészt azért, mert a külpolitikai szövetségi rendszerünk szégyenszemre úgy alakult, hogy érdemi kapcsolatunk ma már alig van demokráciákkal. Maga a konkrét eset is egy olyan ünnepen történt, amikor a Karmelita kolostorban összegyűlt a világ néhány véreskezű diktátora is, és ez önmagában szégyen. Nyilván van egy kialakult külpolitikai szövetségi rendszer, amiben a saját szövetségeseket nem támadják. A másik ok, ami talán mélyebben rejlik, az a politika, ami a magyar kormány összes tevékenységét jellemzi: az erőből ért, és belátja, hogy ezek a diktatúrák azért nála erősebbek. Az erősebbtől pedig félni kell. Ez a logika működik náluk, ez a háború logikája, az erő logikája. Egyszerűen csak az a logika, hogy az erősebbel nem húzunk ujjat. Ebbe a logikába az is belefér, bármilyen erős egy állam – USA, EU, vagy Németország –, ha demokratikus, akkor gyenge, mert meg van kötve a keze. Tehát a jogállam mindig a gyenge államot jelenti ebben a logikában.

Magyarul meghunyászkodik a magyar állam a diktatúrákkal szemben…

Persze, mert az erősebbtől fél, a demokráciát meg gyengének tartja. Ez egy katasztrofális politikai kultúra, aminek végső soron megint csak az lesz a következménye, hogy a magyar társadalom, a magyar állampolgárok kárára történik mindez. 

Volt a magyar történelemben erre példa? 

Alig van másra példa. Az a baj, hogy nincs meg a tapasztalata annak a típusú logikának, ami azt mondja, hogy a demokrácia, az emberi méltóság tisztelete és a jogszerű eljárás mindig erősebb bármilyen agresszív erőgyűjtésnél. Éppen most aktuális – tele van vele a sajtó –, hogy kormányzati politikusok dicsérik Horthy Miklóst, és próbálják valahogy nemzeti hőssé és államférfivá avanzsálni, miközben teljesen világos, hogy ő is egy erős hatalomhoz dörgölőzve vitte végveszélybe az országot. A helyzet az, hogy a magyar uralkodó elit – néhány rövid pillanatot kivéve – soha nem tudott megfelelő módon távolságot tartani diktatúráktól, és soha nem tudott igazi demokratikus politikát kialakítani. És sajnos a rendszerváltás után most újra ide fordultunk vissza. Tele vagyunk ilyen történelmi hagyománnyal. Nem véletlen, hogy most a két világháború közötti magyar politikai kultúrát akarják szimbolikusan is, nyelvileg is, és mindenhogyan visszaállítani. A végét pedig ismerjük annak a korszaknak. A nagy diktatúráknak kiszolgáltatni az országot, az hazaárulás.