Hányan is elmentek... 4. Külföldi hírességek

HírKlikk 2023. december 27. 07:45 2023. dec. 27. 07:45

„Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek” – énekelte Cseh Tamás, akinek már csak a dalai élnek közöttünk. Az idén is sok olyan ember halt meg, akiket milliók szerettek, vagy – tudásukért, teljesítményükért, emberségükért – „csupán” elismertek. Négy részes sorozatunk negyedik fejezetében azokra a külföldi hírességekre (színészekre, zenészekre, vagy éppen politikusokra) emlékezünk, akiket ebben az évben veszítettünk el.

Január 12. Lisa Marie Presley – A Király lánya

Lisa Marie Presley 1968-ban született, Elvis Presley egyetlen gyerekeként. Apja nyomdokaiba lépett, három albumot adott ki, 2003-as debütáló stúdió albuma több százezer példányban kelt el.

A sztár többször volt férjnél. Házasságot kötött a poplegenda Michael Jacksonnal, Nicholas Cage színésszel, valamint Danny Keough-val és Michael Lockwooddal. Négy gyermeke született, köztük Riley Keough színésznő. 

Január 16. Gina Lollobrigida – Szépség és szexszimbólum

Az életének 96. évében elhunyt Gina Lollobrigida az 1950-60-as évek filmjeinek egyik leghíresebb szépsége és szexszimbóluma 1927. július 4-én született a Rómához közeli Subiacóban egy bútorasztalos lányaként. Tizenéves korában modellkedett és szépségversenyeken vett részt, 1947-ben a Miss Italia harmadik helyezettje lett. A jelentkezési lapra azt írta: érez magában tehetséget a színészethez, de inkább valami komolyabbra használná a képességeit.

Több európai film után az 1953-as Ördögi kör című film hozta meg számára a nemzetközi hírnevet, amelyben Humphrey Bogart partnere volt. Szépségével felkeltette a milliárdos Howard Hughes érdeklődését is, aki Hollywoodba invitálta, s megpróbálta elcsábítani is – annak ellenére, hogy a színésznő az előző évben férjhez ment Miklo Skofic szlovén orvoshoz.

A legsikeresebb filmjei az 1950-es években készültek. Abban az időszakban olyan alkotások főszereplője volt, mint a Salamon és Sába királynője, a Párizsi Notre-Dame és A világ legszebb asszonya.

A férjétől 1971-ben vált el és szinte teljesen visszavonult a színészettől, a fotózás foglalkoztatta. Modelljei között volt Henry Kissinger, Jurij Gagarin és Grace Kelly is. 1999-ben Romani Prodi korábbi olasz miniszterelnök pártjának európai parlamenti képviselőjelöltje volt, de nem jutott be a testületbe. 

Január 20. David Crosby – Akit kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába

A 81 évesen, hosszú betegség után elhunyt David Crosby 1941-ben született Los Angelesben az Oscar-díjas operatőr, Floyd Crosby gyermekeként. 1964-ben csatlakozott a Byrds együtteshez; a folk-rock csapat első nagy sikere egy Bob Dylan-feldolgozás, a Tambourine Man volt. Zenei képességeit, gitározási technikáját, kellemes énekhangját mindenki elismerte, viharos természete miatt azonban 1967-ben távoznia kellett a Byrdsből.

Ezután alapított supergroupot Stephen Stillsszel és Graham Nash-sel, a formáció nagy sikerrel lépett fel az 1969-es woodstocki rockfesztiválon. A trióhoz csatlakozott Neil Young is, a négyes pompás lemezeket készített. Crosby írta például az Almost Cut My Hair és a Déja Vu című hippihimnuszt – de a belső konfliktusok miatt csak néhány évig dolgoztak együtt. 

A kackiás bajszáról és ellenkulturális politikai megközelítéséről is elhíresült Crosby szólóban is sikeres volt: hat évtizedes pályafutása talán legjobb anyaga az utolsó, 2021-ben kiadott For Free volt. Azon kevesek közé tartozott, akiket kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Nehéz ember volt, számos alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel. 1982-ben drog- és fegyverügyek miatt letartóztatták, hedonista életmódja miatt egészségi állapota ingatag volt, 1994-ben májátültetésen esett át. Egy 2019-es interjúban, amelyet a Los Angeles Timesnak adott, sajnálatát fejezte ki múltbeli viselkedése miatt.

Április 14. Mary Quant – A miniszoknya feltalálója 

A 93 éves korában elhunyt ikonikus divattervező kezdetben fogorvosjelölt bátyja munkaeszközeivel készített kalapokat, majd 1955-ben, 21 évesen megnyitotta első butikját a londoni King's Roadon.

A többi visszafogott kirakattal szemben Mary Quant szürrealista installációkkal töltötte fel a Bazaar kirakatát – ezzel a lépéssel pedig elindult a világhír felé vezető úton. „Ugyanannyira szerettük volna szórakoztatni az embereket, mint eladni nekik” – mondta egy interjúban.

A divattervező az 1960-as évek divatjának egyik legbefolyásosabb alakjává vált, nevéhez fűződik többek között a miniszoknyák és a forrónadrágok elterjedése is.

Május 11. Barry Newman – Akit Petrocelliként ismertünk 

A 92 éves korában elhunyt Barry Newman színészt a magyar közönség leginkább a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerheti. Barry Newman nem sokkal a második világháború kitörése előtt, belorusz származású édesanyától és osztrák apától született. Antropológiát tanult a Brandeis Egyetemen, miközben komolyzenei képzést kapott: szaxofonon és klarinéton játszott magas színvonalon. Az egyetem után bevonult a seregbe, ahol a zenekarba is beválogatták, a leszerelés után pedig a Columbia Egyetemen kapott ösztöndíjat, hogy antropológusként doktori címet szerezhessen.

New Yorkban egy barátja, aki a legendás Lee Strassberg színiakadémiára járt, elhívta magával egy órára, ahol Newman sorsa megpecsételődött. Nem lett antropológus, de színészként jelentős karriert futott be, nemcsak filmen, de a Broadway színpadain is.

Május 24. Tina Turner – A rocknagyi, akinek albumai 200 millió példányban keltek el

83 éves korában meghalt Tina Turner tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas énekesnő, színésznő. Férje, Ike Turner oldalán kezdte meg zenei pályafutását az Ike & Tina Turner tagjaként. A zenekar a hetvenes években sikert sikerre halmozott olyan slágerekkel, mint a River Deep, Mountain High vagy az 1971-es Proud Mary. A házasságukon belüli sorozatos erőszak végül 1978-ban Turnerék válásához vezetett. A páros szétválása után Tina megkezdte karrierjének újjáépítését, elsőként az 1983-as Let's Stay Together című dallal, amelyet 1984-ben a Private Dancer című albuma követett.

A zenei életben elért sikerei filmszerepeket is hoztak neki, az 1975-ös Tommy című filmben egy LSD-függő asszonyt játszott. Később Mel Gibson partnereként volt látható a Mad Max 3. – Az igazság csarnokán innen és túl című filmben, amelynek betétdala, a We Don't Need Another Hero azonnal slágerré vált. 

Turner a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockénekesnőjének számít, albumai világszerte mintegy 200 millió példányban keltek el, és egyedülálló módon több koncertjegyet adott el, mint bármely más önálló előadó a történelemben. Életét három memoár, egy életrajzi film, egy zenés musical és 2021-ben a Tina című dokumentumfilm örökítette meg.

Június 13. Treat Williams – Az előkelőségek asztalán táncoló Berger a Hair című filmből

A Hair és az Everwood-sorozat sztárja 71 éves korában, motorbalesetben hunyt el.  Williams 28 évesen aratta első nagy filmes sikerét a Milos Forman rendezte Hair című filmben. Alakításáért az év felfedezettjeként Golden Globe-díjat kapott. Két évvel később A város hercege című Sidney Lumet-filmben nyújtott játékáért jelölték a legjobb színész Golden Globe-jára.

Emlékezetes alakításai között szerepelt az 1985-ben bemutatott Sima száj című romantikus dráma, amelyben Laura Dern partnerét játszotta, és a kilencvenes évek egyik kultfilmje, a Kísértethajó is, amit Stephen Sommers rendezett.

Az Everwood című tévésorozatban egy manhattani agysebészt alakított, aki felesége halála után Coloradóba költözteti a családját. A négy évadon át tartó szériáért a hollywoodi színészek céhe (SGA) díjára is jelölték.

Július 26. Sinnéad O'Connor – A popzene történetének hírhedt lázadója 

Az ötvenhat éves korában elhunyt dublini születésű, extravagáns viselkedéséről ismert énekesnő a popzene történetének egyik hírhedt lázadója volt. 1990-ben vált világszerte ismertté a Nothing Compares 2 U című dallal, Prince szerzeményével, amely világelső lett a Billboard Music Awards slágerlistáján.

Sinéad O'Connor tíz stúdióalbumot készített, saját lemezei mellett számos projektben vett részt. Csinált reggae feldolgozáslemezt, adott elő B-52's-számot (Ain't It A Shame), a Massive Attack 2003-as CD-jén három dalban is közreműködött énekesként.

2003-ben váratlanul visszavonult az énekléstől, majd ugyanilyen váratlanul visszatért, és a következő évtizedben még négy stúdióalbumot adott ki.

Kétszer is nevet változtatott: 2017-ben Magda Davittre, majd 2018-ban az iszlám hitre való áttérésekor Shuhada Sadaqatra, de továbbra is Sinéad O'Connor néven lépett fel.

2021. június 1-jén Rememberings címmel jelentette meg gyerekkoráról, zenei utazásáról és mentális betegségével folytatott harcáról szóló visszaemlékezéseit. Pár nappal később bejelentette, hogy visszavonul a turnézástól és a lemezkészítéstől, de a rajongók és a zenésztársak támogatásának hatására visszavonta bejelentését, amelyet – saját bevallása szerint – hirtelen felindulásból, a médiában a mentális egészségével kapcsolatos negatív megszólalásokra reagálva tett.

Sinéad O'Connor többször fellépett Budapesten is: 2007-ben a Sziget fesztiválon, 2015-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként a Müpában, 2019-es turnéja keretében pedig az Akvárium Klubban is adott koncertet.

Szeptember 2. Mohamed al Fayed – Diana hercegnő szerelmének édesapja

A 94 éves korában elhunyt egyiptomi milliárdos, a híres Harrods áruház tulajdonosának nevét leginkább onnan ismerjük, hogy az ő fia volt Dodi al-Fayed, Diana hercegnő szerelme. (A pár tragikus autóbalesetben vesztette életét 1997. augusztus 31-én. Mohamed al-Fayed nehezen tudta feldolgozni fia elvesztését, és sokáig terjesztette azt az összeesküvés-elméletet, amely szerint fia és Diana hercegnő halála mögött a brit királyi család áll – a szerk.

Az egyiptomi Alexandria városában született al-Fayed szénsavas italok árusításával kezdte karrierjét, majd varrógép-értékesítőként dolgozott. Családja vagyonát ingatlanügyekben, hajózásban és építőiparban építette fel, először a Közel-Keleten, majd Európában.

November 30. Henry Kissinger – A Nobel-békedíjas külügyminiszter

A száz éves korában elhunyt Henry Kissinger a hidegháború tetőpontján volt az Egyesült Államok külügyminisztere, majd Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége idején is ellátta ezt a posztot. 

Az 1973-ban a vietnámi háború lezárására tett erőfeszítései miatt Nobel-békedíjjal is kitüntetett egykori nemzetbiztonsági tanácsadó középosztálybeli zsidó családban született Bajorországban 1923. május 27-én. 15 éves volt, amikor családjával elmenekült a náci Németországból, és 1938-ban New Yorkba költözött.

A volt amerikai külügyminiszter tevékenységéről Jeszenszky Géza a Hírklikken adott részletesebb értékelést.

(Erre az évre vége, de jövőre – sajnos – folytatjuk)

A Hányan is elmentek... 1. Színészek, zenészek és egyéb komédiások ide, a Hányan is elmentek... 2. Színészek, zenészek és egyéb komédiások ide, a Hányan is elmentek... 3. Politikusok, közéleti emberek pedig ide kattintva olvasható.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom