Herszon feladása az oroszok óriási kudarca, de a reményük is a jövőre nézve

Már ukrán zászló lobog Herszonban, miután az orosz csapatok feladták és kivonultak a háború legelején, még februárban elfoglalt kikötővárosból. Az orosz közösségi felületeken a Szovjetunió felbomlása óta eltelt idő legnagyobb vereségének nevezik csapataik kivonulását a Dnyeper-parti kikötővárosból, miközben a hivatalos média igyekszik kisebbíteni a fejlemény jelentőségét, manővernek, átcsoportosításnak nevezve azt. A BBC mindenesetre úgy értékelte, hogy ez óriási hatással van Vlagyimir Putyin helyzetére és arra, hogy képes-e folytatni az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett háborút. 

Vajon hogyan kell értékelni a herszoni orosz kivonulást? Csúfos vereségnek, ami kihat a háború egészére – ahogy egyesek állítják? Vagy okos taktikai húzásnak, felkészülésnek egy téli átfogó támadásra – ahogy mások vélik? Tarjányi Pétert kérdeztük.

„Valahol mindkét állítás igaz: az egyik oldalon Oroszország vereséget szenvedett ebben a műveletben is, ugyanakkor azonban a szervezett visszavonulás lehetőséget ad az oroszoknak arra, hogy a Dnyeper keleti partján új műveletre készüljenek, s később megtámadják az ukránokat” – mondta a biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, „Győzött a katonai logika a politikai logika felett”.

Tarjányi Péter emlékeztetett arra, hogy Herszonnak szimbolikus jelentősége is van: a háború első napjaiban fontos orosz katonai siker volt, hogy ezt a várost foglalták el a leggyorsabban. Ráadásul egy tartományi székhelyről van szó. Az már önmagában is óriási kudarc, hogy most fel kellett adniuk Herszont, és vissza kell vonulniuk onnan. De a másik oldalról nézve: ha sebesültek, halottak nélkül, a felszerelést is megmentve, szervezetten ki tudják vonni az ott lévő orosz erőket, az lehetőséget ad számukra arra, hogy a Dnyeper keleti partján új műveletre készüljenek, s később támadhatják az ukránokat.

A szakértő szerint egyébiránt olyan nagyon sok választásuk az oroszoknak nem volt. Az utánpótlási útvonalak, hidak, pontonhidak szétlövésével ugyanis az ukránok leválasztották a Dnyeper bal (keleti) partját a nyugati (jobb) parttól. A nyugati parton pedig olyan helyzet alakult így ki az oroszok számára, hogy reálisan fenyegette őket a körbezárás, a bekerítés réme.

Lehet persze az utolsó töltényig harcolni, de az pokoli veszteséget eredményez – mutatott rá Tarjányi, aki szerint a politikai vezetésnek ez nem fájt volna annyira. Voltak is hírek ilyen utasításokról. A fő kommunikációs irány az volt, hogy ki kell tartani, a várost mindenáron meg kell tartani, sőt, voltak utalások második Sztálingrádra, s arra, hogy ez lesz majd a fordulat a háborúban – emlékeztetett.

De vannak a háborúnak törvényszerűségei, nehéz tartani egy körbezárt sereget, amit precíziós csapásra képes folyamatos tüzérségi támadás fenyeget. Az ukránoknak az volt a fontos, hogy visszafoglalják a várost, nem számított az, hogy mikor, ha két hét, akkor két hét, ha két hónap, akkor két hónap, kivárták volna. És ha az oroszok nem vonulnak ki, extrém esetben akár ki is éheztették volna Herszont, ahova utánpótlás – az útvonalak szétrombolása miatt – nemigen tudott már eljutni. Ehhez az ukránoknak gyakorlatilag már semmit nem kellett volna csinálniuk. Ennek is megvolt a lehetősége.

Hogyan lehetséges, hogy a politika, a Kreml, Putyin végül mégis megadta magát? – kérdeztük. Tarjányi szerint úgy, hogy ebben a háborúban most először van olyan orosz katonai vezető – Szergej Szurovikin személyében –, aki mondhatott nemet az orosz politikai elitnek, dacára annak, hogy mások voltak a politikai kommunikációs igények. Ő azonban érvényesíteni tudta azt, hogy a katonai tudás és hadtudomány számítson. Szurovikinnek olyan a kapcsolata Putyinnal, hogy ellentmondhat neki – mutatott rá Tarjányi Péter, aki szerint pontosan ezt is tette, s érvényesítette a leglogikusabb katonai lépést.