Hitleri példára „nemzeti konzultáltat” Orbán – sorrendben immár 11. alkalommal

Hitler és a népi konzultáció

1933. július 14-én született Németországban egy törvény a népszavazásról (Gesetz über die Volksabstimmung), amely kimondja, hogy „csak a birodalmi kormány kérdezheti meg a népet, hogy valamely intézkedés helyesel-e vagy nem. Tehát a néptől – a weimari alkotmánnyal ellentétben – nem indulhat ki sem népszavazás, sem népkezdeményezés. A népszavazásnak így a német vezéri államban szintén csak szimbolikus értelme van. Mindössze a nép részéről elhangzó akklamáció” – így foglalta össze a hitleri Németország – mai nyelvre lefordítva – nemzeti konzultációs gyakorlatának megalapozását „A német vezéri állam” című kötetében a jogtudós dr. Csekey István, akinek a művéből a 2000 irodalmi és társadalmi hetilap 2015/ 5. lapszámában olvasható a vonatkozó részlet.

Pár éve Vásárhelyi Mária „fordította le” könnyebben emészthetőbb formára, amikor – megállapítva, hogy nincs új a Nap alatt – a következőket írta: „A nemzeti konzultáció a Harmadik Birodalom propagandagépezetében fontos szerepet töltött be. Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el Németországban a népszavazásról, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen. Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét, amelynek értelmében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizonyos kérdésekben.”

Orbán indigóval másolt

Akárhogyan is, Orbán Viktor számára a példa követendőnek bizonyult. Ha a hitleri példát nem is emlegeti, de szavaiból – a tartalmát illetően – ez derül ki. Legutóbb a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éves gyűlésén fejtette ki a következőket: „A nemzeti konzultáció az egyik legfontosabb politikai eszközünk, a kihívásokkal szembeni egyik legfontosabb fegyverünk. A nemzeti konzultáció arra jó, hogy egyetértési pontokat hozzunk létre... A mi fölfogásunk szerint a politikai hatalom nem más, mint a közös cselekvés képessége, amikor sikerül rávennünk egymást, magunkat arra, hogy közösen cselekedjünk. Mi ezt nevezzük hatalomnak, és ennek az egyik legjobb eszköze a nemzeti konzultáció”.

Értelmes disputa lenne?

Azt nem tudjuk, hogy a kilencvenes években is így gondolkodott-e erről, de az tény, hogy a nemzeti konzultációs  PR-fegyverét az első kormányzása idején (1998-2002) nem vetette be, s először csak 2005-ben dobta be a köztudatba. Akkor még ellenzéki politikusként elhangzott országértékelő beszédében használta először magát a nemzeti konzultáció kifejezést.

Azóta sok víz lefolyta a Dunán: a múlt héten pedig már a 11. ilyen kormányzati kampányt jelentette be, mondván, „indítunk egy nemzeti konzultációt a nyitás kérdéseiről: egy lépés, több lépés, fokozatos, vagy teljes?...ez a disputa, ez a konzultáció értelmes...”.

Erről írt a kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán. Egyelőre annyit tudunk, hogy digitális lesz a konzultáció, amely február közepétől március elejéig tart és arra kérdeznek rá (vélelmezhetően a megszokottaknak megfelelőn irányított kérdésekkel operálva), hogy egy vagy több lépésben történjen-e a nyitás, mindenkire kiterjedjen vagy csak egy bizonyos körre.

A nemzeti konzultáció kifejezést egyébként Orbán Viktor 2005-ben, ellenzéki politikusként elhangzott  országértékelő beszédében használta először. Utána 1,6 millió embert kerestek meg  levélben, telefonon, személyesen konzultálva velük. Eredményeit sokáig csak a kormány bemondása alapján lehetett megismerni, mielőtt 2016-ban sikerült kiperelni azokat.

Ezekről „konzultáltak”, ennyi pénzért

1. Az elsőt 2010-ben tartották, akkor a nyugdíjak volt a téma, a nyugdíjasok kapták meg (valamivel több, mint 1,7 millió nyugdíjas háztartás), s 200 ezren válaszoltak. Hogy ez mennyibe került, nem tudni.

2. Fél évvel később, 2011-ben az alaptörvényről kérdezték ki az emberek véleményét – ezt már mindenki megkapta, állítólag 920 000 válasz érkezett. Ennek már a költsége is kiderült, 750-800 millió forintba került.

3. Csak három hónapot kellett várni az úgynevezett „szociális konzultációra – hivatalos közlés szerint erre több mint egymillióan reagáltak. 750-800 millió forintra taksálták a költségét.

4. A következő év őszén jött a „gazdasági konzultáció”, 700 ezer visszaküldött ívvel, 976 millió forintért.

5. Pár éves szünet után, 2015 májusában a „bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőívvel”  szórták meg a jó népet, ezt állítólag egymillióan küldték vissza. Ez már mintegy egymilliárd forintba fájt a költségvetésnek.

6. Nem egészen két évvel később, 2017 áprilisában jött az  „állítsuk meg Brüsszelt!”, amire – hivatalos közlés szerint – közel 1,7 millióan reagáltak, s ami 1,2 milliárd forintba került. Érdekesség, hogy az Európai Bizottság összeállított egy válaszkiadványt, amelyben tételesen cáfolta a magyar kormány konzultációs kérdőívén szereplő és rájuk vonatkozó állításokat.

7. És elérkezett 2018 szeptembere, s ezzel a következő, már sorosozó „nemzeti konzultáció a Soros-tervről”. A válaszokat – állítólag – 2,3 millió ember küldte vissza. A kormányzati kutakodás több mint egymilliárd forintba került.  A dolog érdekessége, hogy a feltett kérdésekben a magyar kormány által megfogalmazott állításokat Soros tételesen megcáfolta.

8. 2018 végén családvédelmi nemzeti konzultációt indítottak, ami nem bizonyult túlságosan sikeresnek, ugyanis a kormány állítása szerint is csak 1,3 millióan küldték vissza a kérdőíveket. A dolog „apró” szépséghibája, hogy online is ki lehetett tölteni a kérdőívet, ami önmagában akár klassz dolog lehet(ne), ám az már nem, hogy bármilyen néven meg lehetett ezt tenni, ahogy arra az akkor még létező zoom.hu cikke rávilágított.

9. 2019-ben  egy furcsa nemzeti konzultációt folytatott a kormány, hiszen nem hogy propagálták (ahogy sok-sok milliárdért tették a korábbiakkal), még a létét is egyenesen eltitkolni próbálták annak, amelynek témája „a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó nemzeti tiszta fejlődési stratégia volt. Igaz, az is először fordult elő, hogy valós kérdéseket tettek fel az embereknek. Miként az is tény, hogy nem a kormány akaratából, hanem uniós kényszerből voltak kénytelenek megszervezni és lebonyolítani azt. Nem is küldték szét postán, online tölthette ki az, aki egyáltalán értesült arról, hogy létezik ilyen lehetőség. Nem is nemzetinek nevezték, hanem társadalminak. De hát kellett, hiszen ennek alapján kellett 2020 januárjára elkészíteni az Európai Bizottságnak benyújtandó stratégiát. A téma érdekelte az embereket – több mint kétszázezren ki is töltötték, úgy, hogy gyakorlatilag csak a független médiában lehetett olvasni a létéről.

10. 2020-ban azért nem maradtunk nemzeti konzultáció nélkül: júniusban indult – mondhatni ismét cinikusra sikeredett –, ezúttal a koronavírus-járvány apropóján, a kormány által megfogalmazott, elsősorban a saját emberei érdekét (és zsebét) szem előtt tartó demagóg és populista 13 kérdésben  várták a választ (az ingyenes parkolástól kezdve a „migráncsozáson” át egészen – az amúgy nem is létező – Soros-terv elutasításáig). Közel 1,8 millión töltötték ki a kérőívet. A nemzeti konzultáció a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról elnevezésű kampány és az ezt körülölelő kormányzati hirdetések (nyomtatott sajtó, online, rádió, TV, óriásplakát, citylight, hengeroszlop) végösszege közel 11,5 milliárd forint volt.