Honvágy
„A kék primadonna hernyója nádon, bambuszon él,
a fekete és vörös balerináké a narancsfán.”
Vajon kit érint meg e varázsos leírás ritmusa?
Amiről Petőfi két verssora jutott eszembe ma:
Haza csak ott van, ahol jog is van.
S a népnek nincs joga.
„Az őserdő is hajlék, és már ismerem néhány lakóját, így a nagy kék lepkéket is. Néha kilebegnek, hogy az erdő szélén táncoljanak a vándor előtt. Aki csak a szárnyaikkal díszített csecsebecséket ismeri, aligha képzeli el, milyen messzire ragyognak. Nedves helyen akkora fehér pillangók lebegnek, mint az éjféli kísértetek zsebkendői, virágos helyeken lepkebalerinák lépnek fel. Az évad divatja szerint cserélik szárnyaikat. A táncosnők elődjei a szputnyikfejű vörös hernyók és a kígyózöldek, sárga, mérges tüskékkel.”
„Nemsokára átköltözöm saját házamba. Akkor este őszintébben mondhatom, hogy otthon vagyok. Otthon lenni jó. De tudom: akkor is megmarad a honvágyam. A honvágynak nincs akkora irodalma, mint a boldogtalan szerelemnek, de rokon érzések. A honvágynak semmi köze az államhoz, a nemzethez, még a hazához sem. A honvágy fáj. Iránya nincs.”
Lénárd Sándor Völgy a világ végén című könyvéből idéztem.
Vajon miért fáj nekem itthon a honvágy?
És miért van iránya is?
Aczél Gábor
