Kína bekebelezte Oroszország egy darabkáját, de még csak az új hivatalos térképen
A kínai kormány illetékes szolgálata kiadta 2023-ra az új és hivatalosan jóváhagyott térképkészletet, amelyen Oroszország területének egy darabja Kína részeként szerepel. Ez az isten háta mögötti hely súlyos háborús tűzfészek is volt, nukleáris konfliktussal fenyegetve a ’60-as években.
Az Amur-folyó Bolsoj Usszurijszk szigetcsoportjáról van szó, amelyet a két ország 2008-ban kötött megállapodása szerint osztottak ketté. Az új térképen viszont a terület Kína legkeletibb pontjaként szerepel, és az orosz fennhatóságot nemes egyszerűséggel a sajátjukként tüntetik fel – írja az Euronews.
A kiadványt magyarázó megjegyzés szerint a térkép szabványos, és megfelel az államhatárok megjelölésére szolgáló nemzetközi előírásoknak. Az ábra tankönyvekben, kártyakészletetekben és természetesen a televíziós és internetes hírekben is így fog szerepelni.
Nagy dolog ez? Igen is, meg nem is
Az Usszuri és az Amur folyók találkozásánál fekvő 350 km² területű üledékes szigetcsoport elvileg egy értéktelen, de történelmileg szimbolikus hely, amelynek tulajdonjogáról már 1860 óta folyik vita a két ország között.
A sztálini korszakban a Szovjetunió – úgymond – „védelme alá vonta” a szigetcsoportot. A megfogalmazás emlékeztet a „különleges katonai műveletre", ami azt jelenti, hogy a Vörös Hadsereg megszállta és uralma alá vonta a területet.
Mao Ce-tung 1949-ben megszületett Kínai Népköztársasága kezdettől követelte a terület visszaadását, de reménytelenül. Sok egyéb ok mellett, ez a vita is hozzájárult a két kommunista atomhatalom viszonyának viharos romlásához, ami 1969-ben eljutott a nukleáris konfliktus küszöbére
Nagy volt a forgalom a környéken a fegyveres összecsapás kezdetén, amikor a fősziget egy nap alatt nyolcszor „cserélt gazdát” a kínai és szovjet határőrök között. Az estére megérkező szibériai tüzérségi és légideszant alakulatok végül visszavették a szigetet, de ez 17 katonájuk életébe került.
Aznap éjjel a moszkvai kormány fenyegető hangú nyilatkozatot adott ki, amiben „a Szovjetunió szent határainak" megsértéséről beszélt, és közölte, hogy ha a kínaiak folytatják a provokációkat, akkor „megsemmisítő válaszcsapást” fognak elszenvedni.
A kínaiak elszántsága mögött a Szovjetunió iránti mélységes bizalmatlanság rejlett, mert az előző éveket úgy élték meg, hogy Moszkva gyarmataként akarja kezelni a Kínai Népköztársaságot, magának akarja megszerezni a világháború előtti nyugati koncessziókat, köztük az uránbányákat is, és általában csak másodhegedűsi szerepet szán Kínának a kommunista tábor egészén belül.
Az ideológiai viszály odáig fajult, hogy Mao elnök a hatvanas években már „a Kreml fehér ördögeinek” nevezte a szovjet vezetőket. A végső romlás akkor állt be, amikor a „Kulturális Forradalomnak” nevezett ideológiai elmebaj elől menekülő több százezer kazah és ujgur menekültet Moszkva nem volt hajlandó visszaszolgáltatni a kínai vezetésnek.
A zabolátlan év nyarán a szovjet kommunista szócső, a Pravda már egy lehetséges atomcsapásról beszélt, amit megerősített Zaharov védelmi miniszter kijelentése, hogy a Lop Nor-i kínai atomközpontra mért egyetlen nukleáris csapás elegendő volna a konfliktus lezárására.
A globálisan is veszélyessé vált helyzetet az Egyesült Államok beavatkozása szüntette meg
Nixon elnök parancsára Henry Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó tudatta a szovjet vezetéssel, hogy amint vörös csillagos rakéták szállnak fel Kína irányába, 15 percen belül száz amerikai csapásmérő indul Moszkva ellen. Ez a világos üzenet lehiggasztotta a kedélyeket, és nem sokkal később Alekszej Koszigin szovjet és Csou En-laj kínai miniszterelnök megállapodott a határtárgyalások újrakezdéséről. A politikai kapcsolatok azonban ezután sem álltak helyre, és csak Mihail Gorbacsov elnökségének idején született a megállapodás, amit most Kína leradírozott a térképről.
Lesz ennek következménye Putyin és Hszi Csin-ping között?
Nem valószínű. Az év során Oroszország belement abba, hogy visszaengedje Kínát a novoszibirszki kikötőbe, és már korábban átengedte a vitatott szigetek egy részét Kínának.
2022 februárjában, a pekingi Téli Olimpián a két vezető olyan megállapodást írt alá, ami „határtalan barátságról” szólt, és nincsenek benne vezető vagy követő elvek, megkötések vagy tabutémák. Jogilag ez persze értelmezhetetlen, de mindenesetre jelzi az együttműködés igényét. Katonai szövetség viszont nem jött létre a két ország között.
Az ukrajnai háború kitörése óta, amiről Hszi-t az oroszok nem tájékoztatták, a barátság hőfoka zuhan. Az év során azonban Kína felismerte a számára rejlő nem is remélt lehetőségeket az orosz gazdaság beszorult helyzete miatt. Óriási tételekben vásárol Moszkvától kőolajat diszkontáron, messze a világpiaci indexek alatt, és szinte bármely termékét képes értékesíteni az orosz piacokon, például gépkocsikat.
Az oroszoknak pedig a fő érdekük az, hogy Kína ne forduljon velük szembe az amerikai árucsere érdekében, és maradjon legalább semleges a nemzetközi térben Ukrajnát illetően. Ez egy olyan Quid pro Quo, amivel mindkét fél nagyjából elégedett lehet, mert valamit kap cserébe valamiért.
Ezért kevéssé valószínű, hogy holmi térképek átrajzolása szétzilálja a kapcsolatokat.
