Nem fogják a nyugdíjasokon elverni a port

Kezdjük a legfrissebb, a nyugdíjasok „bőrére” menő, januári inflációs adattal. Bár egy hónap adatából még nem lehet általános következtetéseket levonni, de a trend látható, s a szakértők is egyetértenek abban, hogy a fogyasztói árak dinamikus növekedésének fékeződése egyelőre nem nagyon várható – már csak a gyenge forint miatt sem. Januárban az egy éves infláció 4,7, a nyugdíjas infláció 4,6 százalék volt, ami közel 2 százalékponttal meghaladja az idei évi 2,8 százalékos nyugdíjemelést. Hogyan érinti ez a nyugdíjasokat, mit kellene ön szerint tenni?

Egyetértek, nagy merészség lenne egy hónapra irányadó adatot, mint tárgyévre várható adatot egész évre kivetíteni, nem is akarok jósolni. Azonban megerősítve látom, amit már a tavaly nyáron, a tervezési szempontból igen korán elfogadott 2020 évi költségvetés kapcsán  mondtam. Nevezetesen, hogy durván alulbecsült az államháztartási szinten tervezett 2,8 százalékos infláció, amely egyben a 2020 januári  nyugdíjemelés mértéke is. A kormány optimizmusát a hozzáértők, az elemzők nem osztották, sőt, még a Magyar Nemzeti Bank sem. Visszaigazolni látom azt a korábbi felvetésemet, amely szerint, az lett volna eleve a reális, ha 2020 januárban már 3 százalékot meghaladó emelést kaptak volna a nyugdíjasok. A korai tervezés, illetve a következő évi költségvetés kora nyári elfogadása, eleve magában hordja a tervezési nehézséget, de attól még illene jobban tervezni. A nyugdíjasoknak – főleg az átlagnyugdíjnál alacsonyabb összeget kapóknak – nem mindegy, hogy milyen összegből kell kijönniük a hó végéig. Tarthatatlan, ami az elmúlt években kialakult a nyugdíjak évenkénti emelésénél. Ezt a kormánynak is látnia, tudnia kell. De ez kevés! Lépnie kellene!

Konkrétan mire gondol?

Arra, hogy nem szabadna várni novemberig, amikor a nyugdíjasok visszamenőleg megkapják a tervezett és a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint meghatározott, akkor várható éves infláció közötti különbséget. Vagyis, szerintem a kiegészítő és januárig visszamenőleges nyugdíj-kiegészítést (-korrekciót) jóval előbbre kell hozni. Reális lenne, ha az intézkedésre már tavasszal sor kerülne. Ha jól emlékszem, volt már példa olyan lépésre, hogy a novemberi intézkedést a kormány saját hatáskörben előbbre hozta. Most az összes körülmény még inkább ezt igényli. A kiegészítő emelés mértéke – véleményem szerint – minimium 1 százalék körül tűnik reálisnak. Ennek finanszírozása  sem okozhat problémát. A kormánynak is érdeke, hogy a nyugdíjasok biztonságérzete, a tervezés „sajátossága” miatt ne rendüljön meg. Nem is beszélve arról, hogy „aki gyorsan ad, az kétszer ad”.

Akkor a csak az inflációt követő nyugdíjemelés rendszere bukott meg?

Két külön, de a nyugdíjas szempontjából összefüggő problémáról van szó. Egy nyugdíjpolitikai és egy tervezési, gyakorlati  problémáról. Arról már sokan és sokat írtak, hogy főleg a 2015 utáni nagymértékű bérnövekedés mellett, erősen megkérdőjelezhető az inflációt követő nyugdíjindexálás. Ez ugyanis azzal jár, hogy a nyugdíjak leszakadnak a bérektől és a régebben megállapított nyugdíjakat nagyon „beelőzik” az újonnan megállapított nyugdíjak. Sőt, a nyugdíj-megállapítás eltérő időpontja miatti – akár csak két éves – eltérés, sok ezer forint különbséget okoz az utóbbi években. A nyugdíjak ilyen erős szóródása,  szerintem nyugdíj-szakmailag sem korrekt, de nem is igazságos. A nyugdíj-megállapításból következő különbségeket a tisztán árkövető indexálás felerősíti. Ezért már egy-két éve át kellett volna térni a vegyes, bérnövekedést is számításba vevő nyugdíjindexálásra. Társadalompolitikai szempontból is tarthatatlannak érzem, hogy a nyugdíjasok nem részesednek a gazdaság növekedéséből származó eredményekből.

Mára már bebizonyosodott , hogy a költségvetés – és a nyugdíjemelés – tervezése során alapul vett 2,8 százalékos idei infláció téves volt, amire már akkor is sokan figyelmeztettek. Ez szándékos vagy szakmaiatlan okokra vezethető vissza?

Normális, kiegyensúlyozott körülmények között, a nyugdíj értékét közel megtartó, árkövető  nyugdíjemelési szisztémát is lehetne, sőt kellene jobban, megalapozottabb, akár „nagyvonalúbb” tervezéssel működtetni. Sajnos tavaly és az idén ez tervezési szinten nem tűnik annak. Sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy „elszabták a nadrágot”, ezzel jogos elégedetlenséget váltottak, váltanak ki a nyugdíjas társadalom többségéből.

Mi lenne a korrekt viselkedés a kormány részéről ebben az esetben?

Késő őszi korrekcióval nem lehet letudni a kialakult körülmények, megélhetési nehézségek miatti tervezési hibát. Addig ugyanis a januárban kapott nyugdíjból kell vásárolni. Egyébként a nem tényadatokon alapuló rendszer mindig magában hordoz problémát, főleg, ha rendszeresen a „nyugdíjasok kárára” tévednek, illetve kétlépcsős (január-november) a rendszer. A bizalmatlanságot erősíti még akkor is – bár jogilag nincs következménye –, ha a tárgyévben végrehajtott nyugdíjemelés(ek) érzékelhetően elmarad(nak) a később kimutatott tényszámoktól. Ez persze „oda -vissza” igaz lehet, de mostanában a nyugdíjasok csak egy irányt érzékelnek. Ez a nyugdíjprémiumra is igaz.

Ami a nyugdíjasok érzéseit, helyzetük megítélését illeti: ebben milyen hatást gyakorol a Pénzügyminisztérium 2019-re vonatkozó, előzetes államháztartási mérlegében,  a Nyugdíjbiztosítási Alapban kimutatott, az elmúlt hosszú évekre nem jellemző, kiugróan magas  hiány? Fennáll-e annak a veszélye, hogy ezt a nyugdíjasokon verik majd le?

Szeretném megnyugtatni a nyugdíjasokat, az előzetesen kimutatott költségvetési hiány államháztartási szinten simán rendezhető. Másként fogalmazva: a nyugdíjak törvény szerint járó összegben történő folyósításában annak semmilyen negatív  hatása nem lehet. Nem tartom reális félelemnek tehát, hogy „a nyugdíjasokon verik el a port”.

Milyen problémákra világít rá ez az elszaladó hiány?

Ami a hiányt, különösen annak nagyságát illeti, annak vannak tanulságai, akkor is, ha több tényező okozta. A hiány meghatározó oka a bevételi oldalon keresendő, ez egyelőre a kevés rendelkezésre álló információból is egyértelműen levezethető. Ennek is több oka van. Az egyik, hogy a társadalombiztosítási járulékot felváltó szociális hozzájárulási adóból a nyugdíjkassza részesedése durván tíz százalék ponttal csökkent 2018-hoz képest, úgy, hogy magát a részesedés alapjául szolgáló, említett bevételi forrás mértékét is mérsékelte a kormány, illetve az Országgyűlés. Páran – ezt látva – már akkor erős aggályokat fogalmaztunk meg, de kiemelném Simonovits András bevételi-kiadási oldal összefüggéseit bemutató príma  levezetéseit. Ebből következően, nem okozott meglepetést a közzétett előzetes mérleg azok számára, akik figyelemmel kísérték a gazdaság- és a nyugdíjjogi változásokat, bár talán annak a mértéke igen, hiszen hosszú évek óta, még a 2010 előtti pénzügyi válság idején sem jött össze a most előzetesen 2019-re kimutatott 127 milliárd forintos hiány. Csak zárójelben: a 2009-es évben a 2010 őszén elfogadott zárszámadási  törvény szerint, a nyugdíjalap hiánya alig haladta meg a 7 milliárd forintot. Na, ennyit arról, hogy  egyes politikusok szerint, csődközeli állapotban vették át a nyugdíjalapot!

Van-e szerepe az elszaladó hiánynak a béremelkedésekre visszavezethető, egyre növekvő kezdő nyugdíjakhoz? A nyugdíjas szervezetek és a szakértők már régóta mondják, hogy az elszakadó nyugdíjak ügyével kell valamit kezdeni (indexálás), a kormány ezzel eddig szemmel láthatóan nem törődött, de most a Pénzügyminisztérium fent említett jelentésében arra is kitér, hogy a nyugdíjkassza kiadásainak jelentős emelkedése a novemberi rendkívüli kifizetésen (a nyugdíj-kiegészítés és a nyugdíjprémium) túl, a létszámnövekedés és a létszámösszetétel-változás (vagyis cserélődési hatás) együttes következménye.

Valóban, a kimutatott hiányt növelő, ellentétes folyamatok játszódtak le. Ugyanis a járulék (szociális hozzájárulási adó) bevételi oldal forrását csökkentették, a bérnövekedés pedig kiadást növelő hatással járt. Ami azt jelentette, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak összege jóval magasabb volt, mint  a nyugdíjas állományból kikerülő (elhunyt) nyugdíjasok nyugdíja. Ezt a PM is jelezte, vagyis olvasatomban, gyakorlatilag elismerte, hogy a vegyes indexálásra irányuló igény reális. Remélem, még azt is látják, tudják, hogy emellett szükség lenne egy nyugdíj korrekciós program kidolgozására, végrehajtására – alapos, sokrétű elemzés után.