Országjárással súlyosbított, nemzetinek nevezett szemfényvesztés

Föld S. Péter 2023. december 12. 14:40 2023. dec. 12. 14:40

„Országjárásba kezd a Fidesz–KDNP, hogy népszerűsítse a nemzeti konzultációt” – még november második felében osztotta meg a hírt a nyilvánossággal Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon a bejelentést azzal indokolta, hogy „az országjáráson szeretnének minél több embert meggyőzni, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban, mert így – Európában egyedülálló módon – lehetőségük lesz állást foglalni a mindannyiunkat érintő fontos kérdésekben.”

A bizonnyal minden fideszes szívét megdobogtató bejelentés előzménye, hogy néhány nappal korábban, a Fidesz 30. kongresszusán Orbán Viktor közölte az egybegyűltekkel, mi lesz a kormánypártok legfontosabb feladata a következő hónapokban. Nem az egészségügy rendbetételét, vagy az oktatás anomáliáinak felszámolását jelölte meg a miniszterelnök, hanem – mint fogalmazott – „megkérdezzük és begyűjtjük az emberek véleményét: aláírás, kopogtatás, országjárás, ami a csövön kifér. A konzultáció kulcskérdés. Abból jön az erő, onnan nyerjük az energiát.” Minderre pedig azért van szükség, mert – ismét Orbánt idézzük - „csak a magyar emberek támogatása és egyetértése jelenthet felhatalmazást a belpolitikában és a brüsszeli tárgyalóasztalnál is.”

December 8-án aztán az MTI újabb örömteli hírrel szolgált. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója ugyanis bejelentette, hogy lezárult a nemzeti konzultációról szóló országjárás és az utóbbi mintegy három hétben megtartott több mint száz fórumon összesen 15 ezernél is többen vettek részt. Azt is elmondta, hogy a 11 kérdés közül – aktualitása miatt – a résztvevőket egyértelműen Ukrajna EU-csatlakozása érdekelte a legjobban. Hollik meg is vonta az országjárás rögtönzött mérlegét: a tizenötezernél is több résztvevő egyöntetűen ellenezte, hogy Ukrajna uniós csatlakozásának kérdésében „Brüsszel úgy akarja Magyarországra erőltetni az akaratát, hogy közben semmit nem mond arról, miként érintené ez a magyarokat.” Hozzátette: azt is sokan elfogadhatatlannak tartották, hogy „erről a kérdésről Brüsszel nem kérdezi meg az európai emberek véleményét. Erre egyedül Magyarországon van lehetőség” – dicsekedett Hollik, aki mindenkit arra biztatott, vegyenek részt a nemzeti konzultációban, és mondják el, mit gondolnak Ukrajna uniós tagságáról.

Mindeközben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség vezetői nyílt levelet írtak Orbán Viktornak és az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amiben közlik velük, hogy a kárpátaljai magyarok támogatják Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. „Az elmúlt esztendőben Ukrajna nagy lépéseket tett az Európai Bizottságnak a nemzeti kisebbségek jogairól szóló ajánlásai végrehajtása terén. Az ukrán parlament által elfogadott új törvénytervezet lényegében tükrözi a nemzeti kisebbségek érdekeit, és teljes támogatásunkat élvezi. Nyomatékosan felkérjük az EU-tagállamok vezetőit, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát az európai integráció útján. A demokrácia és a kisebbségi jogok biztosítása terén tett előrelépés a koppenhágai tagsági kritériumok szerves részét képezik, és úgy véljük, Ukrajna megérdemli, hogy támogassák ez irányú erőfeszítéseit” – olvasható a nyílt levélben.

A levelet Babják Zoltán, Beregszász város polgármestere, Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Rezes József, az Ukrán-Magyar Regionális Ifjúságfejlesztéséért Alapítvány elnöke, és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke írták alá. (Az MTI nem tartotta fontosnak a levél közzétételét – legalábbis az ingyenesen elérhető oldalán nincs nyoma a kárpátaljai magyarság véleményének.)

Az Ukrajnában élő magyarok, akiket az anyaországiaknál közelebbről érint, ami Ukrajnában és Ukrajnával történik, az EU tagjai szeretnének lenni. Az ő akaratukkal megy szembe Orbán Viktor és a Fidesz, Hollik István, valamint mindenki más, aki ez ellen a szándék ellen dolgozik. 

Orbán ellenkezése persze nem a csütörtökön kezdődő uniós csúcs résztvevőinek szól. Róluk tudja a miniszterelnök, hogy mi a véleményük az ő permanens magánforradalmáról, vagyis arról, hogy ahol csak tudja, gátolja az Ukrajnát érintő közös döntések meghozatalát, és ezzel gyakorlatilag Vlagyimir Putyin érdekeit képviseli. Nem is nagyon törődnének Brüsszelben Orbánnal – szándékosan nem Magyarországot írtunk –, ha nem volna vétőjoga. De mivel az Európai Unió egy demokratikus alapokon működő szervezet – és éppen ez okozza időnkénti döntésképtelenségét és megosztottságát – bármennyire is „volna rá igény”, nem hagyható figyelmen kívül Orbán Viktor szavazata.

A magyar miniszterelnök ennél fogva nem is az uniós döntéshozókhoz akar szólni az országjárással súlyosbított, nemzetinek nevezett konzultációval, hanem hazabeszél, Magyarországra. Itt sem mindenkihez: kizárólag a saját táborában igyekszik szárazon tartani a puskaport, azaz, erősíteni a mindenre elszánt, harcias vezető imázsát. Olyannak akarja láttatni magát az övéi előtt, aki utolsó töltényig – sőt, azon is túl – harcol az általa vélt magyar érdekekért, és akinek a mérkőzés, ahogyan néhány évvel ezelőtt fogalmazott, addig tart, amíg nem győzünk.

Azok a magyarok, akik nem veszik be a kormányzati mantrát, Orbán számára nem érdekesek. Ők hiába kapkodják a fejüket és kérdezik magukban, vagy félhangosan: már mindenkit legyőztünk, bankokat, oligarchákat, kockás inges tanárokat és filozófusokat, a vírust is térdre kényszerítettük. Nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom