Rendkívüli bejelentés: két részletben emeli az árakat a Mol

HírKlikk 2023. december 29. 08:55 2023. dec. 29. 08:55

Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve, két részletben érvényesítjük a kötelező jövedéki adó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal – jelentette be Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

Még júliusban derült ki: a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva, január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót. Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója később levezette, hogy 41 forintos drágulás jöhet a benzinkutakon.

Orosz András mostani bejelentése értelmében a vállalat két részletben érvényesíti a kötelező jövedéki adóemelést: január elsején, illetve a hónap közepén megosztva, először 20, majd 21 forinttal hajtják végre. Ha ebben az időszakban a makrogazdasági körülmények egyéb árváltozást hoznak a nagykereskedelemben, azt a kiskereskedelmi piac is követni fogja.

Orosz András az Indexnek rávilágított, hogy idén szeptemberben több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon az üzemanyagokért, amennyiben a tavalyi év azonos időszakát vizsgáljuk, úgy 130-160 forinttal olcsóbb most a kiskereskedelmi ár. Az árakban lehetett volna érvényesíteni a mostani adóemelést, de a lépés mögött más üzleti racionalitás van: a Mol -csoport a kiskereskedelmi területen is a hosszú távú stratégiát követi.

A 41 forintos áremelést – az idei év második felében tapasztalt árcsökkenések miatt – könnyedén érvényesíteni lehetne az árakban, a fogyasztás nem esett volna vissza. A Mol-csoport a mostani döntésétől azt reméli, hogy ezzel komoly segítséget tudnak nyújtani a családoknak, a vásárlóiknak.

Forrás: Index


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom