Szijjártó egyáltalán nem zsidózott
„Aki nem magyar, ne Magyarországon tanítson, és ne magyarellenességre nevelje az ifjúságot” – ezt Dörner György mondta, a színművészetin kialakult helyzetet értékelve. A nyilatkozattal nyilván az olvasók többsége is találkozott már, és vagy átsiklott felette, vagy egy picit elgondolkodott. Dörner nem tanult Orbán Viktortól; a kormányfő – korábban – világosan elmagyarázta, hogy a PC (politikailag korrekt) megfogalmazások időszaka lejárt, ami nyilván azt jelenti, hogy nem kell udvariaskodni, körülírni a mondandónkat; egyenesen és világosan kell kifejteni a véleményünket.
Nos, ha ezt a megfogalmazást átültetjük a dörneri kijelentésre, akkor nyugodtan kijelenthetjük: az Új Színház igazgatója zsidózott. Gábor György például, a közösségi oldalon, azt kérte a színidirektortól, hogy ugyan nevezné meg azokat az oktatókat az SZFE-n, akiket nem tart magyarnak. Majd elköszönt Dörnertől; Sáná tová 5781, írta. Vagyis boldog új évet kívánt neki, lévén akkor éppen zsidó újév. Természetesen Dörner egy ilyen bejegyzéstől csak megerősítve érzi magát; mit keres az egyetem oktató karában Gábor György? És mit keres egy olyan ember, hallhattuk Vidnyászky Attilától, mint Karsai György, aki ugye – a Nemzeti igazgatója szerint – alkalmatlan arra, hogy magyarságról és kereszténységről beszélgessen vele. Kétségtelen: Vidnyánszky, utólag, jelezte: esze ágában sem volt zsidózni, nagyra becsüli Karsait, ettől persze a nehezen félreérthető, vagy másként is értelmezhető mondat elhangzott. Fogadjuk el azonban tőle a viszonylagos bocsánatkérést. Végül is, nem kellett volna megtennie, szabad országban szabad a zsidózás. Ettől még Dörner nyilván megérdemli a frissen kapott Kossuth díját, mint ahogy azt is, hogy színházat vezessen.
Nincs jogom az Új Színház teljesítményét bármilyen módon kritizálni, egyetlen előadását sem láttam. Attól meg nem hagyom magam félrevezetni, hogy azt olvasom, jó ha fél házakkal mennek a darabok. A színház ettől még elvégezheti feladatát, a nemzeti gondolkodás jegyében kerülnek színre a darabok – jelentsen ez bármit. De jelentenie kell, egy olyan világban különösen, amikor a kormány fennen hirdeti nemzeti jellegét, aminek csak picit mond ellent, hogy a miniszterelnök – egy új közösséget kovácsolva – Lengyelország vezető szerepét kihangsúlyozva, Közép-Európa egységéről beszél. Persze nem mennék én most bele, hogy azon tűnődjek: mennyi közös van a lengyel, cseh, szlovák magyar négyesben, legyen elég annyi – és ennek örülök –, ha aktuálisan nem gyűlölik egymást. Ezt a V4-es összefonódást csak azért említem, mert némiképp ellentétben áll a nagy nemzeti lózungokkal; pontosan arra hívja fel a figyelmet, hogy a globalizált világunkban együttműködésekre van szükségünk. Nagy kár, hogy ezt egy másik, szélesebb csapat ellenében fogalmazza meg a kormányfő, és nyomában a kormánya tagjai; az Európai Unió, amelynek ugye – örömünkre – tagjai vagyunk, tagjai lehettünk, nem ellenünkre, hanem többek között érettünk is jött létre, hisz' ezért szavazott a magyar nép a tagság mellett.
Ehhez képest, Szijjártó Péter, a rendkívül aktív, és újabban a legnagyobb magyar miniszter pénteken Debrecenben a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Zrt. ünnepségén – egy külföldről megvásárolt gépet ünnepeltek – fejtette ki, hogy új világrend van kialakulóban, bár azt nem magyarázta el, hogy ez pontosan mit is jelent. A megfogalmazás azonban annyiban egyértelmű volt, hogy nemzeti vállalkozók, nemzeti vállalkozások kellenek, mint például a saját édesapjáé, aki nagyon sok és kemény munkával jutott el odáig, hogy biztonságban tudhassa családját, a kis Péter jövőjét, de még az unokáiét is. Nem akarok én ezen gúnyolódni, éppen csak megemlítem, hogy Szijjártó édesapja, úgy másfél évtizede, belekerült egy csúnya kartell-ügyletbe, de igazában az a csúnya, aki erre most emlékezni mer. Sokkal fontosabb, amit hallunk most a minisztertől, vagyis ezt: „azok az országok lehetnek sikeresek, az új világrend nyertesei, amelyek a legtöbb területen rendelkeznek saját, nemzeti alapú képességekkel és kapacitásokkal. Így van ez a lélegeztetőgépek, a maszkok gyártása esetében, a légi teherszállító kapacitások esetében vagy a raktározás és a logisztika esetében. De így van ez a közlekedési fejlesztések önálló elvégzésének képességével is”.
Nem mondom azt, hogy ezekben a mondatokban is fellelhető némi zsidózás. Sőt: biztos, hogy nem. Arról azonban már nem vagyok meggyőződve, hogy mondjuk Dörner nem így értelmezi ezeket a szavak. Már csak azért sem, mert attól, hogy valahonnan Németországból megvásárlunk egy vasúti síneket bontó- és építő masinát, és azt Mészáros Lőrinc megvásárolja, hogy a debreceni BMW gyárhoz ő építhessen vasutat, az nem lesz nemzeti. Ezt csak úgy üzenem a gyerekként nehéz sorsú Szijjártó Péternek.
Dörnernek nem üzenek semmit. Még egy Sáná továt sem.
