Soha többé korlátlan hatalmat senkinek!

Azt, hogy mi lesz egy év múlva, ma gyakorlatilag lehetetlen megjósolni. Még az sem kizárt, hogy Orbán Viktor, látva a rá és pártjára nézve kedvezőtlenül alakuló számokat, a veszélyhelyzetre hivatkozva, lemondja a 2026-ban esedékes választást. Ma talán nem valószínű ez az opció, de ismerve a NER működését, ezt sem lehet teljesen kizárni.

Abban igaza van Magyar Péternek, hogy a NER-t – már amennyiben valakinek valóban ez a szándéka – csak kétharmados győzelemmel lehet lebontani. Erős felhatalmazás kell ahhoz, hogy elküldjék a legfőbb ügyészt, az Állami Számvevőszék elnökét, megszüntessék, vagy pártatlan működésre állítsák át a közmédiának nevezett sajtóterméket. 

Más kérdés, hogy mennyiben volna jó Magyarországnak, ha ismét egyetlen párt – és egyetlen ember – rendelkezne kétharmados többséggel a parlamentben. Az elmúlt 15 évben megtapasztalhattuk, hogy mit lehet kezdeni a kétharmaddal, milyen rombolást lehet véghez vinni az országban és az emberek lelkében.

Aggodalomra azért is van okunk, mert még Orbán és a Fidesz 2010-es hatalomátvétele előtti évben is voltak olyan, a Fidesszel nem rokonszenvező politikai elemzők, megmondóemberek, akik azt hirdették, hogy nem is baj, ha egy párt – értsd: az akkor erre esélyes Fidesz – kétharmados többséget szerez a parlamentben, mert így legalább végre lesz egy olyan erő, amelyik gáncsoskodások nélkül meg tudja valósítani a programját.

Csakhogy a Fidesznek nem volt programja. Az ellenzékben töltött nyolc évben – emlékszünk, ugye: a sokat emlegetett elmúlt nyolc év – nem azon agyaltak, hogy mit lehet kezdeni a gazdasággal, az egészségüggyel, az oktatással, a kultúrával, egyszóval, Magyarországgal, hanem kizárólag az járt a fejükben, hogy miként lehetne a hatalmat megszerezni, majd megtartani az idők végezetéig. 

Néhány nappal a 2010-es vasárnapi választások előtt, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy hétfőtől egy másik országban ébredünk. Sokunknak ettől a bejelentéstől rossz érzésünk támadt, mert nem akartunk más országban felébredni. Sem Törökországban, sem Oroszországban – sem sehol másutt. Megszoktuk már az itteni, magyarországi ébredéseket, ha voltak is gondjaink, alapvetően megfelelt nekünk ez az ország.

A választás után hamar kiderült, hogy ettől kezdve nem Magyarország, hanem Másország polgárai lettünk. Még nem ismertük az új hazánkat, valódi tapasztalások híján, elképzelni sem tudtuk, hogy milyen lehet. Nem rajtunk múlott – szinte semmit sem árultak el róla. Legyen elég annyi, hogy jó lesz, mondták.

Maradtak az ígéretek, hogy előre megyünk, nem hátra. Alacsonyabb adók, magasabb bérek – ezt ígérte a Fidesz Másország polgárainak. Jobb egészségügyi ellátást, korszerűbb oktatást, versenyképesebb béreket, élhetőbb életet. Még azoknak is, akik nem Másországban, hanem a Magyar Köztársaságban akartak élni. Akik egy Kubatov Gáborhoz köthető titkos, ám néhány nappal a választások előtt napvilágra került adatbázis szerint komcsinak számítottak. 

Aztán láthattuk, hogy mit tett Kétharmad Elvtárs a hazánkkal. Az egykori legvidámabb barakkból kilátástalan, reménytelen hellyé lettünk, Orbán és a Fidesz ma bármit megtehet. Semmi sem törvénytelen, mert ők a törvény, és a normálisan gondolkodó polgárok, akik gyülekezni, szólni, másoknak segíteni akartak, egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy törvényen kívülivé váltak.

A NER-t tényleg csak kétharmaddal lehet lebontani, de már láttuk, hogy semmi jó sem sül ki abból, ha egyetlen párt egyetlen emberének a kezébe adjuk a sorsunkat. Magyar Péter szerint „aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz.” Nekünk viszont, többi magyaroknak, nincs arra még egyszer 15 – vagy ki tudja, hány – évünk, hogy a saját életünkkel kísérletezzünk.

A KlikkTV témához kapcsolódó tegnapi adása itt nézhető meg: