Vakcinacsata

Föld S. Péter 2021. január 19. 07:14 2021. jan. 19. 07:14

Nem jelentették be, nem költöttek rá milliárdokat, még csak kérdést sem tettek fel az állampolgároknak, azok mégis minden korábbit meghaladó számban válaszoltak. Nemzeti konzultáció zajlik ugyanis a szemünk előtt, a fel nem tett kérdés pedig, amire válaszoltak a magyar emberek, így hangzik: a kormány a magyar emberekre, különösen a veszélyeztetett idős korosztályra akarja ráerőltetni a sok tekintetben ismeretlen hatásfokú kínai vakcinát. Ön hisz Orbán Viktornak, amikor azt mondja, hogy a szakemberek döntésére vár, vagy inkább az a véleménye, hogy Orbán nyomást gyakorol a neki kiszolgáltatott szakemberekre, és már eldöntötte, hogy azok miként fognak dönteni?

Ez az igazi nemzeti konzultáció, és nem a korábbi, milliárdokba kerülő, szemfényvesztő mutatványok voltak azok. A milliárdokért kiküldött bugyuta megfogalmazású levelek, amelyekre legföljebb a Fidesz-hívők válaszoltak, de az ország lakosságának nagyobb hányadát hidegen hagyták, csak a propaganda részei voltak. Ám ezúttal kérdést sem kellett feltenni, mégis válaszoltak rá az emberek, s kiderült, hogy az amúgy is oltásellenes magyarok az orosz és a kínai vakcinával szemben a legbizalmatlanabbak. Pontosabban, elsősorban nem a két oltóanyagnak szól az elutasítás, hanem annak a kormánynak, amelyik nem először, és nem csak ebben a témában, megtéveszti az ország lakosságát.

Az orosz oltóanyagról túl sokat nem érdemes beszélni, már Orbánék sem igazán erőltetik. Eperjes Károly, a Fidesz-közeli Szamóca ugyan kijelentette, hogy ő az orosz vakcinával oltatná be magát, ám az a veszély nem fenyegeti a színművész urat, hogy számon kérik rajta az ígéretét. Oroszország ugyanis jelen állás szerint nem képes annyi oltóanyagot előállítani, hogy más országoknak is adjon belőle, tehát nem érdemes azon filózni, hogy jó volna-e nekünk, ha Paks 2 mellé még oltóanyagot is vásárolnánk Putyinéktól.

A kínai vakcina viszont valóság. Ebből van elég, legalábbis annyi biztosan, hogy nekünk, magyaroknak is jut, ha kérünk. Márpedig, kérünk, mert ezt a vakcinát szánja Orbán Viktor a magyar lakosságnak, döntően a 60 év feletti idős embereknek. Annak a korosztálynak, akiket Kínában sem oltanak be ezzel a szerrel, mert még nem ismerik, hogy milyen hatással van az idős emberek szervezetére.

Szijjártó Péter a külgazdaságért is felelős külügyminiszter, aki megállapodás esetén személyesen utazna Kínába az oltóanyagért, igyekezett menteni a menthetőt, és megnyugtatni a magyar közvéleményt, amikor hétfőn közölte: Kínában nem azért nem oltják be a hatvan évnél idősebbeket, mert még nem ismerik a szervezetüket ért hatásokat, hanem azért, mert ott más az oltási stratégia, mint Európában. Kínában a fiatalabb korosztályt veszik előre az oltásnál, és csak utánuk követeznek a veszélyeztetettebb idős emberek.

Ezt mondja nekünk a magyar kormány, és már az is jelzésértékű, hogy minél inkább kardoskodnak a kínai vakcina mellett – szemben az Európai Unió által már engedélyezett oltóanyagokkal – a magyarok számára annál gyanúsabb az egész. Üzletet szimatolnak mögötte, pontosabban korrupciót és lopást, azt gyanítják, hogy valakik megint jól akarnak járni. Márpedig a Pfizer oltóanyaggal – a gyártó mellett – csak azok járnak jól, akiket beoltanak vele. Nyerészkedni nemigen lehet rajta, mert az EU ingyen bocsátja a tagországok rendelkezésére, és azok is ingyen adják a polgáraiknak.

Jelenleg tehát háború van, kitört az Első Magyarországi Vakcinacsata. Egy olyan ütközet, ahol nem a különböző oltóanyagok gyártói csatáznak a fogyasztók kegyeiért, hanem a kormány küzd a közvéleménnyel, őket akarja rávenni arra, amire azok nemigen hajlandók rámozdulni. Orbán Viktor, aki szeret háborús fogalmakban gondolkodni, most akár jól is érezhetné magát. A Vezénylő Tábornoknak ugyanis a harc az igazi terepe, békében kínosan és kényelmetlenül érzi magát, ezért keres és talál ellenséget ott is, ahol korábban nem volt.

Ám ezt a mostani, vesztésre álló csatát nehéz lesz megfordítania. A KSH minapi felmérése szerint az oltásért amúgy sem lelkesedő lakosság (a magyarok 27 százaléka oltatná be magát) a kínai vakcinával szemben a leginkább elutasító. Marad a fegyverletétel, vagyis, tudomásul kellene venni ennek a mostani, valóságos nemzeti konzultációnak az eredményét, és a kormányzásból még hátralévő időben abbahagyni a hazudozást.