Konkoly Zsófiáé az első magyar érem, egy arany a paralimpián

HírKlikk 2024. augusztus 29. 20:00 2024. aug. 29. 20:00

Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.

A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben kiválóan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.

A közel teltházas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra. A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, s végül parádés győzelmet aratott. Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.

„Nekem általában a táv második fele megy jobban, úgyhogy próbáltam menni a többiekkel, illetve nem elengedni nagyon az ausztrál lányt, hogy vissza tudjak rá jönni. Ez volt a taktikám, hogy a végén majd jövök" – nyilatkozott az MTI-nek az eredményhirdetés után az immár kétszeres paralimpiai bajnok Konkoly Zsófia. „Persze nem csak Pattersonra figyeltem, úgy voltam vele, hogy aki bejutott a döntőbe, az már esélyes."

A magyar úszó a délelőtti előfutam után azt mondta, az éremért küzd majd este, ez a látottak fényében szerény célkitűzés volt.

„Általában le szoktam venni a saját vállamról a terhet, de most tényleg ez tűnt reálisnak. Még mindig elképesztő érzés, hogy aranyérem van a nyakamban" – fogalmazott, hozzátéve, hogy a családja is ott volt a lelátón – az apukája nem, ő tévén keresztül nézte –, és az éremátadónál különleges érzés volt látni őket.

A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly Zsófia még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.

Eredmény:

S9, női 400 m gyors:

   KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p
2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14
3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55

S2, női 100 m hát:

1. Jip Pin-hsziu (Szingapúr) 2:21.73 p
2. Haidee Viviana Aceves Perez (Mexikó) 2:21.79    
3. Angela Procida (Olaszország) 2:24.48
...7. ADÁMI-RÓZSA ZSANETT 3:16.19

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom