Megnyílt a sportolói falu, egy hét múlva kezdődik a párizsi paralimpia

HírKlikk 2024. augusztus 22. 06:30 2024. aug. 22. 06:30

A három évvel ezelőtti tokiói játékok minden magyar aranyérmese versenyez majd a francia fővárosban.

Egy hét múlva folytatódik a sportünnep Párizsban: a nemrégiben véget ért olimpia után paralimpiát rendeznek a francia fővárosban – írja az Euronews.

A kezdetek

Az olimpiai ötkarikás játékok mintáján alapuló esemény a testi és értelmi fogyatékkal élők számára rendezett multisportverseny, amelyet először 1960-ban Rómában rendeztek meg. Kerekesszékes sportolók számára korábban már 1948-ban – a londoni olimpiával párhuzamosan – is rendeztek sporteseményt az Egyesült Királyságban lévő Aylesburyban „Nemzetközi Kerekesszékes Játékok” (International Wheelchair Games) néven, amelyen gerincsérült hadirokkantak íjászatban versenyeztek.

12 évvel később az olasz fővárosban már 23 ország mintegy 400 kerekesszékes sportolója vett részt az akkor még „Mozgássérültek Olimpiájának” nevezett játékokon, melyek résztvevőit XXIII. János pápa audiencián fogadta – a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján olvasható visszaemlékezés szerint.

A Fogyatékosok Világjátékaként indult eseményt azóta – csakúgy, mint az olimpiát – négyévenként, 1988 óta mindig az ötkarikás játékoknak is otthont adó városban rendezik. Korábban ez nem volt mindig így: az 1968-as mexikói olimpia évében Tel-Aviv, 1972-ben (München) Heidelberg, 1976-ban (Montreal) Toronto, 1980-ban (Moszkva) Arnheim, 1984-ben (Los Angeles) New York és Stoke Mandeville volt a házigazda.

1992-től (Barcelona) a nyári paralimpiát szervezetileg összekapcsolták az olimpiával, azóta mindig az olimpia befejezése után három héttel rendezik. (1976-tól kezdődően téli paralimpiát is rendeznek).

Az elnevezés

A paralimpiákat 1992 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) együttműködő, több névváltozáson átesett Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szervezi, amely 1964-ben Fogyatékosok Nemzetközi Sportszövetsége néven alakult.

A sportolókat fogyatékosságuk mértékétől függően, kategóriákba sorolják az egyenlő esélyek biztosítása érdekében. A mozgássérülteknek több kategóriájuk van, külön kategóriában versenyeznek a látássérültek, az értelmi fogyatékosok és a hallássérültek is.

A paralimpia elnevezést 1988-ban, Szöulban használták először, a szóösszetételt többen többféleképpen értelmezik. Az érintettek számára talán leginkább elfogadható változat szerint a görög para (mellett) előtag az olimpiával való kapcsolatra, a játékok egymás mellettiségére és a többi fogyatékossal való összetartozásra utal (a „limpia” utótag aligha szorul magyarázatra).

Magyarok a nyári paralimpiákon

Magyar sportolók először – még magánszervezésben – a németországi Heidelbergben, 1972-ben rendezett paralimpián vettek rész. A négy magyar induló közül Fejes András meg is szerezte Magyarország első paralimpiai érmét azzal, hogy kerekesszékes kocsiversenyen harmadik helyezést ért el.

Négy év múlva, Torontóban már hivatalos magyar küldöttség –12 sportoló és 3 kísérő – képviselte a magyar színeket, Tauber Zoltán asztaliteniszező pedig az első magyar paralimpiai bajnok lett. (Fejes és Tauber korábban aktív szerepet vállalt a lábszár-amputált kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóról elnevezett Halassy Olivér Sport Egyesület 1970-es megalapításában, amely egy évvel később Gödöllőn az első magyarországi nemzetközi versenyt rendezte mozgáskorlátozott sportolók részvételével.)

A magyar versenyzők az 1980-as arnheimi kivételével azóta minden paralimpián részt vettek, de Toronto után még hosszú út vezetett a mozgáskorlátozott, látássérült és értelmi fogyatékos sportolók országos sportszövetségei által megalapított legfőbb közös ernyőszervezet, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) 1997-es létrejöttéig, amivel a paralimpiai mozgalom új lendületet vett.

A magyar sportolók a paralimpiákon máig 38 arany, 55 ezüst és 67 bronzérmet szereztek, minden idők legjobb magyar szereplése az 1984-es New York-i játékokon megszerzett 13 arany, 11 ezüst és 5 bronzérem volt. A második legjobb magyar szereplést a három évvel ezelőtti, tokiói paralimpia hozta el, melyen versenyzőink 16 érmet, köztük 7 aranyat, 5 ezüstöt, és 4 bronzot nyertek.

Irány Párizs

Az egykor maroknyi sportoló részvételével indult rendezvényből időközben a világ egyik legnagyobb multisporteseménye lett. Párizsban már a XVII. nyári paralimpiát rendezik, mintegy 180 ország 4400 sportolóját – köztük a paralimpiák történetének első transznemű atlétáját – várják a francia fővárosba.

Pontosan egy héttel a játékok kezdete előtt, szerdán megnyílt a sportolói falu, amelynek épületei megegyeznek az olimpián is használtakkal. A falu igazgatója, Laurent Michaud azt mondta, naponta 500 és 1000 közötti versenyző, kísérő érkezésére számítanak, a csúcs az első napokban lesz. Az 52 hektáros területen lévő létesítménybe összesen 9000 személyt várnak.

Természetesen itt lesz a magyar csapat szállása is. Hazánkat 13 sportágban (asztalitenisz, atlétika, boccia, cselgáncs, erőemelés, íjászat, kajak-kenu, kerekesszékes vívás, kerékpár, lovaglás, sportlövészet, triatlon, úszás) 39-en képviselik majd Párizsban. Sportolóink között ott lesz a három évvel ezelőtti tokiói paralimpia összes magyar aranyérmese, azaz Illés Fanni, Konkoly Zsófia és Papp Bianka úszók, az atléta Ekler Luca, a kerekesszékes vívó Veres Amarilla, az asztaliteniszező Pálos Péter, valamint a kajakos Kiss Péter Pál is.

Fő a biztonság, vannak még jegyek

A rendre a paralimpián körülbelül 25 ezren vigyáznak majd az ügyvezető francia belügyminiszter, Gérald Darmanin tájékoztatása szerint. A rendfenntartók mellett különleges egységek és magán biztonsági cégek alkalmazottai is szolgálatban lesznek a játékok ideje alatt.

A megnyitót a Concorde téren és a Champs-Élysées-n különleges figyelem övezi majd biztonsági szempontból is. A tribünökön a tervek szerint 35 ezren foglalhatnak helyet, de a sugárutat övező utcákba, terekre is több tízezer embert várnak.

A versenyekre már több mint 1,75 millió jegyet adtak el. A szervezők szerdai bejelentése szerint tíz sportág már most szinte teltházas, különösen azok, amelyeket „ikonikus" helyszíneken, a Versailles-i Kastély parkjában (lovaglás), a Nagy Palotában, a Grand Palais-ban (kerekesszékes vívás/tekvondó) vagy az Eiffel-torony lábánál (ötfős foci) rendeznek. A játékokra még mintegy 800 ezer jegy érhető el, a legolcsóbb 15 euróba kerül.

A párizsi paralimpia augusztus 28-ától szeptember 8-áig tart.

(A kiemelt képen a paralimpián résztvevő magyar versenyzők eskütétele.  Szigetvary Zsolt/MTI)

Forrás: Euronews


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom