Miniszterelnök Úr, ez volt a fal!

Tóth Bertalan 2017. május 22. 12:23 2017. máj. 22. 12:23

A múlt héten Strasbourgban az Európai Parlament tükröt tartott a Fidesz elé, és bemutatta, mit is tett egy Viktor nevű, egykori Soros-ösztöndíjas Magyarországgal. Önmagában ez nem újdonság, volt már ilyen. Az új elem az, hogy az Európai Parlament elfogadott egy elmarasztaló állásfoglalást is, amelyet már a Fidesz jobboldali testvérei is jelentős számban megszavaztak.

Miről is szól ez az állásfoglalás? Arról, hogy a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása során

- súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadsága;

- gondok vannak az alkotmányos rendszer működésével, az igazságszolgáltatás és egyéb intézmények függetlenségével;

- korlátozzák a civilszervezetek tevékenységét, továbbá évről évre nő a kormányzati korrupció. Ez érthető, hiszen, ha csak a felcsúti gázszerelő Mészáros "nemstróman" Lőrinc 100 milliárdos gazdagodását nézzük tudjuk miről szól az államilag szervezett korrupció.

Egy közkeletű dakota mondás szerint, ha egy tükörben olyat látunk, ami nem tetszik, akkor nem a tükröt kell szidni. Márpedig az Európai Parlament múlt heti állásfoglalása a Fidesz kormányzásának, hatalomgyakorlásának a tükre, és ebben a tükörben egy pökhendi, arrogáns és most már egy kissé pocakos ember nemzetellenes és Európa-ellenes politikája látszik.

Tegyük egyértelművé: ez az állásfoglalás nem a magyar embereket támadja, hanem Orbán és a Fidesz bűnös politikáját értékeli, és nem valamiféle háttérhatalmi összeesküvés eredménye, hanem az európai értékek melletti kiállás és a józan ész üzenete.

És mi erre az egykori Soros-ösztöndíjas válasza? Hogy "megvédjük az álláspontunkat", meg: "ha kell, elmegyünk a falig".

Miniszterelnök Úr, ez volt a fal! Akkorát koppant rajta, hogy a hangja Strasbourgtól Hajdúdorogig hallatszott! Nem csodálkozom, hogy azóta is kiabál fájdalmában. De érdemes lenne észhez térni, és változtatni. Mert mi magyarok büszkék vagyunk Európa közös értékeire, a szabadságra, a demokráciára, a nemzetek közötti együttműködésre, a szabad határokra. Mi Európát megerősíteni, és nem meggyengíteni kívánjuk.

Ahhoz pedig, hogy ezeknek az előnyeit továbbra is élvezhessük, meg kell állítanunk a Fidesz rombolását. Ennek érdekében egy több elemből álló javaslatcsomagot, egy "európai mentőcsomagot" nyújtunk be az Országgyűléshez, amelynek értelmében a Fidesznek

-fel kell hagynia a civil szervezetek megbélyegzésével,

-be kell fejeznie a CEU üldözését, és

-véget kell vetnie az uniós pénzek korlátlan ellopásának.

Ennek a mentőcsomagnak az elfogadása az első lépés lehet közös jövőnk és Magyarország újjáépítése felé.