A sors üldözi ezt a szerencsétlen tűzijátékot
Az időjárás szimpla pech, nem tehet róla senki. De hogy előzőleg érzéketlenül és értelmetlenül ragaszkodtak a megrendezéséhez, ezzel is megosztva az országot a nemzeti egység Patyomkin-kulisszái mögött, az már a hatalom ostoba makacssága.
Cinikus jelképként akarták használni a sok durrogtatást, mutatván, hogy minden rendben van, nyugi. Szó sincs politikai és szociális válságról, nemzetközi elszigeteltségről, tönkretett forintról, háborús agresszorrá vált atyai barátról, nincs itt semmi látnivaló, kérem. Csak a tűzijáték.
Ezek után nem vethették el csak úgy a tervet. Tűzijátéknak lennie kell, és punktum. Meghosszabbítják Bicskéig. Augusztus 20-a az idén 27-én lesz, és kész. Így egy kicsit többe kerül, hiszen másodjára is meg kell fizetni a közreműködőket, odaszállítani az eszközöket, de ez már tényleg keveset számít az eredeti fölösleges túlköltéshez képest.
Az újabb pech, hogy – amint többen észrevették – augusztus 27-e speciel annak az évfordulója, hogy a román hadsereg 1916-ban megkezdte Erdély elfoglalását. Hát majd ezt ünnepeljük. Mit tehetnénk, a történelem már csak ilyen: minden nap megesett valami.
A sok kötekedő libsi a szűk agyával persze képtelen felfogni, hogy tulajdonképpen zseniális és nagyvonalú diplomáciai manőverről van szó. Igenis. Ne tessék kételkedni vezetőink bölcsességében! Romániát annyira zsenírozta, hogy Orbán épp Tusnádfürdőn fajvédőzte el magát, hogy muszáj volt valami gesztust tenni nekik. Hát most megkapják, egy szavuk se lehet, abbahagyhatják a hőbörgést.
Ha már nagyvonalúságról van szó, az is nagyon szép a kormánytól, hogy a pótünnepi csinnadrattát a velük szemben keményen kritikus kitűnő író: Kerékgyártó István augusztus 27-i születésnapjára, mintegy köszöntésül időzítették. Szemet húnyva még ama bűne fölött is, hogy „Szeretett gazdám – Egy vezér ifjúkora" címmel regényt írt arról, hogyan teremtődnek ebben a régióban az Orbánhoz hasonló „vezérek". A könyv két éve (talán éppen augusztus 27-én) jelent meg, azóta sokan ismernek rá benne a mi viszonyainkra és szereplőinkre is. Újabb felségsértés, hogy a „vezér" diktátorrá válásának történetét egy disznó – gyerekkorának kedvence – meséli el, (lásd.még: Helló, Röfi), amelynek (akinek) leölésében a keménységre idomító apja parancsára neki magának kellett részt vennie.
Hát nem szép dolog, hogy ezek után a „vezér" tűzijátékkal köszönti az írót?
Abban biztos vagyok, hogy egy másik irodalmi évfordulót, Lope de Vega, a világhíres spanyol drámaíró 1635. augusztus 27-én bekövetkezett halálát semmiképpen nem vették számításba. Semmi kedvük hozzá, hogy a „Lope" szó elhangozzék a tűzijátékkal vagy általában velük kapcsolatban. Minek is. Bocsánat a rossz szójátékért, de az már úgysem kérdés nálunk, hogy lop-e vagy sem.
Lop. Bármi legyen a dátum.
