Sulyok Tamás a holokauszt emléknapon magának állított emléket
Kétszeresen is botrányosra sikerült Sulyok Tamás államfő fellépése a holokauszt emléknapon tartott megemlékezésen. Már maga az a tény is botrányosnak mondható, hogy a kínos előzmények ismeretében (és ellenére) az államfő e szomorú évforduló kapcsán beszédet mondhatott, de legalább akkora botrány, hogy a meghívott vendégeknek eszükbe sem jutott, hogy – ha már előzőleg nem mondták le részvételüket – az államfő szónoklata alatt tiltakozásul akár csak a mosdóba kikéredzkedjenek.
A nemzetiszocialista, 1944-es cikkében zsidó vértől mentes rendes magyar embereket toborzó apjáról hazudó Sulyoknak nem lett volna helye egy ilyen megemlékezésen. Még akkor sem, ha az államfő alaposan felkészült, és az ilyen alkalmakkor szokásos közhelyek közül szinte egyet sem hagyott ki. Elmondta, hogy „a holokausztra emlékezve, miközben megrendülten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, a jövőért érzett felelősségünket is kinyilvánítjuk.” Szerinte „csak akkor emlékezünk tisztelettel és őszintén áldozattá vált honfitársainkra, ha újra és újra szembesítjük magunkat a múltra néző, de a mának és a jövőnek szóló kötelességgel.”
Ezeket a mondatokat bárki képes lett volna elmondani, ehhez nem kell államfőnek lenni, a magyar átlagbérnél jóval magasabb fizetéssel és hozzá minden földi jót tartalmazó juttatásokkal. Egy átlagos képességű felső tagozatos is írhatott volna hasonló mélységű mondatokat egy iskolai dolgozatban, főleg, ha megengedik neki, hogy használja mindnyájunk barátját, a Google-t.
Sulyok államfő a saját személyével kapcsolatban sem kímélte a meghívott közönség tűrőképességét. Megtudhattuk, ami egyébként az önéletrajzából is kiolvasható, hogy „ő maga 12 évvel a holokauszt után született, és a családban azt hallotta, hogy ők soha senkinek nem ártottak.” A család ezek szerint súlyosan félrevezette Sulyok Tamást, hazudott neki, mert például apukája igenis ártott sokaknak. Hiába gondolta egy családi legendárium részeként Sulyok államfő, hogy édesapja egy szociálisan érzékeny filoszemita hazafi volt, az igazság ezzel szemben az, hogy dr. Sulyok László a Fejér megyei nemzetiszocialista párt megyei vezetőjeként ugyanúgy náci bűnös volt, mint Bayer Zsolt „nagy, erős, csendes” embernek hazudott nagypapája.
Nem az állítólagos családi legendáriumra kellett volna hagyatkoznia Sulyok Tamásnak, hanem szembenéznie apja gyalázatos nézeteivel és tetteivel. Ha volt tetőpontja az államfő által elmondottaknak, akkor az, hogy a holokauszt emléknapon képes volt a saját személyét előtérbe tolni. Azt mondta ugyanis, hogy „megrendítette, amit az elmúlt hetekben a lassan 40 éve halott apja múltjáról elé tártak a nyilvánosságban.”
Senkit nem érdekel, hogy Sulyok Tamás megrendült-e, vagy épp ellenkezőleg, örömtáncot lejtett, amikor – nem szembesült, hanem szembesítették – apja náci múltjával. Nem az elpusztított zsidók százezrei, köztük nők, gyerekek, idős és fiatal emberek miatt érzett megrendülést: számára az volt az igazi tragédia, amit „lassan 40 éve halott apja múltjáról elé tártak a nyilvánosságban.”
