Az Orbán-rendszer az egyik legnagyobb hazaárulót mentegeti, sőt, már magasztalja
Nagyon felbosszantott, amikor sétálás közben egy Horthy Miklóst dicsőítő emléktáblát láttam meg egy utcán, aminek pedig Szabadság a neve. Az emléktábla már évek óta ott van, de ráadásul nemrég lehetett egy megemlékezés, hiszen alatta friss virágok és koszorúk is voltak. Erről persze újból az jutott eszembe, hogy a NER egyre több dologban utánozza a Horthy-rendszert.
Az utánzás már rég nem csak azt jelenti, hogy a megyéket átnevezték vármegyékre, és még a dohányboltok nevében is benne van, hogy nemzeti. Az oktatást átalakították poroszossá, ezzel is elősegítve a nép elbutítását, hogy minél többen szolgák legyenek. A közpénzből folytatott propagandával gyűlöletet szítanak, megosztják a társadalmat és ellenségeket neveznek ki. Miközben azt a Horthyt magasztalják, aki a magyar történelem egyik legnagyobb hazaárulója volt.
Horthyék – döntéseikkel és balvégzetű tevékenységükkel – ugyanis megtizedelték az akkori Magyarország lakosságát. A tatárjárás és a török hódoltság óta nem érte ekkora vérveszteség a nemzetet. Nem csak a mostanában Horthyval kapcsolatban szinte kizárólag emlegetett holokausztra kell gondolni, hanem a Don-kanyarban bekövetkező katasztrófára és a többi háborús veszteségre is. Persze, Horthy éltetői arra hivatkoznak, hogy a háborúról nem ő tehet, de a valóság az, hogy ő magára vállalta a hadba lépés felelősségét.
Magyarország hadat üzent a fél világnak, az Egyesült Államoknak, a brit birodalomnak és a Szovjetuniónak. Ha a következmények nem lennének olyan tragikusak, ezen csak röhögni lehetne: nem láttak még az urak világtérképet? Ezzel még Hitlert is sikerült meglepni, aki akkor nem kérte Magyarország bekapcsolódását a háborúba. Nem kétséges, később nem lehetett volna elkerülni a háborút, de ez csak jóval később következett volna be, kevesebb veszteséggel és akkor valóban a külső körülményekre, nem pedig a magyar vezetésre hárult volna minden felelősség. Igaz, a Szovjetunió később megszállta az országot és ez súlyos következményekkel járt, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem a Szovjetunió támadta meg Magyarországot 1941-ben, hanem pont fordítva.
Horthy azzal, hogy önként és dalolva, idő előtt bekapcsolódott a háborúba, magára vállalta a felelősséget az ezzel járó veszteségekért. A mentegetők azzal is elő szoktak hozakodni, hogy a deportálások a német megszállás következményei. Ez egyszerűen nem igaz, a magyar hatóságok közreműködése nélkül ezt nem lehetett volna véghez vinni, a „munka” zömét éppenséggel a magyar csendőrség végezte. A zsidókat megkülönböztető első törvények sem 1944-ben születtek, a Horthy-rendszer – sajnálatos módon – úttörő volt ebben.
A cikkre várhatóan reagáló antiszemita trollok kedvéért írom csak ide, a deportálások igenis a nemzetet tizedelték. És nem csak azért, mert magyar állampolgárokról volt szó, hanem azért is, mert a deportáltak jelentős része ráadásul magyar volt még az ő fogalmaik szerint is (csak éppen szakszervezeti vagy ellenzéki aktivista, netán zsidónak minősített, ám magát magyarnak tudó honfitársunk). Abba pedig belegondoltak-e, milyen szerepük volt a deportálásoknak az észak-erdélyi városok elrománosodásában, a magyarság arányának drámai csökkenésében?
Ezzel el is értünk egy másik főbűnhöz: a Hitlerrel való szövetkezés, a meggondolatlan hadba lépés lehetetlenné tette a trianoni határok etnikai alapon történő korrekcióját a háború után. Pedig a szovjetek meg is üzenték Horthynak: ha nem lép be ellenük a háborúba, a végén támogatni fogják a határok újragondolását. Ezt az ajánlatot Horthyék figyelmen kívül hagyták és csatlakoztak a szovjetek elleni támadáshoz. Súlyos árat kellett aztán a háborút lezáró békekötéskor fizetni ezért, Trianonból semmit sem lehetett visszacsinálni, sőt, Pozsony közelében még néhány falut is át kellett engedni.
