Elküldték Orbán emberét a HírTV-től
A forradalom felfalja saját gyermekeit, a változások nemzetünk legjobbait sem kímélik, és még az olyan régi, számos ideológiát átélt, kipróbált harcosnak sem kegyelmeznek, mint amilyen Bencsik András. A Demokrata című, a kormányhoz nagyon közeli lap főszerkesztője már december óta nem szerepelhet a Hír TV Sajtóklubjában és a bajt tetézi, hogy a Fidesz-közeli televízió már a Demokrata tartalmát sem szemlézi a Vezércikk című műsorban. Pedig Bencsik, aki a békemenetek egyik szervezője, a Fidesz és Orbán Viktor egyik legodaadóbb támogatójának számít.
A pártállami Népszabadság pártrovatának oszlopa Érzelmi kötődés című cikkében még 1986-ban is a Magyar-Szovjet Baráti Társaság dicsőségét zengte. Olyan időkben bújt az MSZMP és a nagy Szovjetunió hátsójába, amikor ez már nemhogy nem volt kötelező, de legalább annyira cikinek számított, mint most. Az is igaz, hogy a szovjetek iránti rajongását a rendszerváltozás után oroszbarátságra váltó Bencsik az elmúlt években sok borsot tört a Hír TV orra alá. Ő volt az, aki műbalhénak nevezte a bicskei pedofilügyet a Hír Televízióban, március 8-án, a nemzetközi nőnapon pedig ugyanebben a sokat látott tévében „mosónő lelkületű, primitív embernek” nevezte V. Naszályi Mártát, a főváros I. kerületének korábbi polgármesterét, a rá szavazókat pedig nemes egyszerűséggel barmoknak. 2023-ban kirekesztő jellegű, a homoszexuális emberek kivégzését támogató kijelentésekre vetemedett, emiatt a Médiatanács megbírságolta a Hír TV-t.
Az is előfordult, hogy baráti tüzet zúdított a miniszterelnökre. A Demokrata főszerkesztője a Hír TV-ben aggodalmát fejezte ki Orbán testsúlya miatt, mert szerinte a kövérség ártalmas az egészségre. Bencsik szerint, akit egyébként Orbán Viktor keresztapjának is nevezhetünk – ő aggatta sok évvel ezelőtt a miniszterelnökre a Vezénylő Tábornok nevet – „az elmúlt sok száz évben nem volt ilyen fantasztikus képességű vezetője Magyarországnak, a miniszterelnök nagy ajándék a sorstól”. De azért hozzátette: „én egy kicsit aggódom miatta, mert kicsit túlsúlyos, és azt gondolom, hogy az az egészségre ártalmas.”
Orbán amúgy hallgatott a baráti jó tanácsra, s – letudva az őt másfél évig hátráltató sportsérülését – ismét adózni kezdett a testedzés örömeinek. Kettlebellel edz a miniszterelnök, heti négy-öt alkalommal. (Ez a sporteszköz egy nyéllel ellátott vasgolyó, ami – honnan máshonnan – Oroszországból érkezett hozzánk.) De nem emiatt kell a miniszterelnök Putyin-barátságára gondolni: a sporteszközt még a szovjet hadsereg fejlesztette ki, a katonák erőnlétének és egyben harckészségének növelésére. Orbán elmondása szerint 16 és 24 kilós vasgolyókkal, személyi edző nélkül, saját maga által összeállított edzésterv alapján igyekszik visszanyerni a versenysúlyát. Utóbbiról egyébként nem árult el részleteket, így nem tudhatjuk, hogy a fogyókúrás elfoglaltság hány kilóról indult, hány kilót szeretne ledobni magáról és hány kilós testsúllyal lenne elégedett.
Bencsik András a Hír TV Sajtóklub című műsorában azért is bírálta Orbán Viktort, mert két évvel ezelőtt március 15-én nem Budapesten, hanem vidéken töltötte az ünnepet. „Nemzeti ünnepen nem szabad elmenni vidékre, vagy ne menjen el mindenki. Néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kitódulnak az utcára, mert látják, hogy lehet.” Szerinte „ellepte a pedagógusi pályát, főleg a középiskolákban egy olyan sötét társaság, amelyik kizárólag csak rombolni akar. Itt az ideje, hogy fölébredjünk.” Gyaníthatóan nem Hoffmann Rózsára, Czunyiné Bertalan Juditra, Maruzsa Zoltánra, vagy a kegyelmi botrány egyik hősére, Balog Zoltánra és a NER többi komisszárjára gondolt a szerző, hanem azokra, akik az oktatás jobbításáért tüntettek.
Mostani mellőzésével kapcsolatban a Media1 megkeresésére Bencsik a következőket válaszolta: „decemberben üzentek a Hír TV-ből, hogy a továbbiakban ne menjek a Sajtóklub műsorba. Pár héttel ezelőtt pedig a keddenkénti lapismertetőnk is megszűnt a Vezércikk című műsorban. Nem tudom az okát.”
A Hír TV sajtóosztálya nem reagált, így csak találgatni tudunk. Nyilván nem arról van szó, hogy Bencsiknek sok van a rovásán – ettől még akár az idők végezetéig is szerepelhetne a Bayer Zsolt szellemisége által fémjelzett sajtóklubban.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. június 3.-i adása itt nézhető meg: