Emlékeztető

Nem előzmény nélküli ez az állásfoglalás. Nem is meglepő, hogy a hvg.hu most avval a pikírt kérdéssel kezdi a téma taglalását „Most valahogy nem olyan fontos a keresztényüldözéssel szembeni kiállás?”

És lehet majd emiatt az egyoldalú „elvi” állásfoglalás miatt is szégyellnivalója a kormánynak… Épp úgy, ahogy volt szégyenkeznivalója Ramil Safarov, a baltás gyilkos épp nyolc évvel és egy hónappal korábbi kiadása miatt is. Erről árulkodik a szép emlékű Vasárnapi Hírek 2012. szeptember 2-i címlapja. Ez politika- és sajtótörténeti szempontból egyaránt különleges. Egyrészt, mert a fotó arról tanúskodott, hogy az örmény főváros lakói hogyan is fogadták a hírt. Nem volt és nincs is rajta mit szépíteni: magyar trikolórt égettek az utcán az emberek… Másrészt, mert a lap – a hazai sajtóban egyedülállóan – örmény nyelvű címsorral jelent meg, ami magyarul annyit tesz: „Szégyelljük magunkat”.

A VH szerkesztősége röviden meg is indokolta, hogy miért. Ezt írtuk akkor:

„Csatlakozunk azokhoz, akik értik és megértik Örményország felháborodását amiatt, hogy a magyar kormány kiadta Azerbajdzsánnak az ott hősként ünnepelt brutális gyilkost. Csatlakozunk azokhoz, akik tudatni szeretnék: Magyarország nem azonos a magyar kormánnyal”

A lap beljebb, kétoldalas összeállítást szentelt a nemzetközi közvéleményt is felháborító eseménynek. Aminek korántsem csak a külpolitikai és vallási vonatkozásai voltak említésre méltóak, de a belpolitikaiak is. Magyarországon ugyanis nem volt és nincs azeri kisebbség, de volt és van örmény kisebbség. E sorok szerzője kapta akkor a feladatot: kérdezze meg az Országos Örmény Önkormányzatot: ők mit gondolnak, mit éreznek a történtek láttán.

Tanúságul – és talán tanulságul is – következzék az akkori cikk:

Csalódott örményeink

– Mély csalódást okozott nekünk, hogy a magyar kormány a figyelmeztetésünk ellenére kiadta Ramil Safarovot, az azeri gyilkost – mondta lapunknak tegnap dr. Serkisian Szevan, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke. – A törekvést láttuk korábban is, készült erre az elképesztő fordulatra a hazai örmény közösség és az örmény diplomácia is. Mégis úgy érezzük: becsaptak, megvezettek minket, hiszen a magyar kormányzat azzal hitegetett: nem történhet meg, ami végül megtörtént. Félelmetes. Nehéz szavakat találni, senki nem érti, jómagam sem, hogy miért hagytak futni és hőssé avatni egy közönséges gyilkost.

Pedig erkölcsileg egyszerű megítélni azt, ami történt. Ez alattomos gaztett volt, etnikai és –  bár ezt ritkábban említik – vallási indíttatású gyilkosság. Érthetetlen a számunkra, hogy a magát nemzetiként és keresztényként meghatározó kormány hogyan tehetett ilyen lépést. Tudni kell: az örmények ellen nemcsak etnikai, de vallási háború is folyt; dzsihádnak nevezték a karabahi háborút, amiben az azeriek a muszlim szélsőségesek között kerestek és találtak szövetségeseket. Oszama bin Laden harcosai, az afgán tálibok, a csecsenek is ott voltak és harcoltak az örmények ellen, akik a hátukra keresztet festettek. Így küzdöttek, míg 1994-ben egy ideiglenes békeszünettel függő állapotba nem hozták a hadi helyzetet. Magyarországon is tisztában kell lenni azzal: a két ország mind a mai napig hadban áll, s a labilis tűzszünetet egy nemzetközi nagyhatalmi csoport felügyeli. Próbálnak tartós békefolyamatot tető alá hozni, de nem sok esély látszik rá, többek között, mert az azerbajdzsáni olajbevételek nagy részét katonai kiadásokra fordítják és revánsot akarnak venni.

S ha már az olajnál tartunk: az azeri gyilkos elengedése olaj a tűzre: megteremti a nacionalista-soviniszta alapját egy kisebb fegyveres összecsapásnak, ami könnyen nemzetközi konfliktussá, forró, igazi háborúvá duzzadhat.

A hazai, 5-10 ezer fősre becsülhető örmény közösség – amibe a bevándorlókat, az erdélyi hátterű örménységet és a vegyes házasságokkal később itt letelepedetteket is beleszámítom – ugyan az ideológiák, a programok, a pártszimpátiák mentén politikailag megosztott, ám ebben a kérdésben teljesen egységes. S azt hiszem, a világon minden normális gondolkodású nem örmény is egyetért velünk. A fegyvertelenekre aljasul támadó baltás gyilkosok nem hősök. És hozzáteszem: magyarként, mert magyar is vagyok, nagyon rossz érzéssel töltött el, hogy az okkal felháborodott jereváni tüntetők letépték és megtaposták a magyar zászlót. A jerevániak most nem az azeri kormányt és vezéreit hibáztatják, hanem a magyar kormányt, amiért elengedte Safarovot, noha nem volt titok: a saját hazájában nemzeti hősként kezelik.

S hogy emiatt az örmények meggyűlölhetik-e Magyarországot? Nem hiszem, hogy azonosítanák az országot a kormánnyal. A többséggel együtt én sem tenném, mert tudják és én is tudom: pártok mentén szakadnak a vélemények. De a mostani kormányról az örmények többsége azt gondolja, amit az unióból érkező kritikák is említenek: sok tekintetben dilettáns, szakmaiatlan és talán rosszhiszemű lépéseket is tesz. S erős a gyanúnk, hogy ebben a kiadatási ügyben bűncselekmény, sunyi hivatali visszaélés és/vagy vesztegetés is történhetett. Ezért pedig feljelentést fogunk tenni. Hogy pontosan miért és milyet, arról még egyeztetünk az Országos Örmény Önkormányzatban. Azt hiszem, ami történt, az Magyarországgal szemben is merénylet, mert sérül a demokratikus világban hazánk elismertsége és ezzel a nemzeti érdekei is.