Gulyás Gergelyt azonnal el kellene küldeni
Sajátos védekezést adott elő Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Visszatérve munkájához – valamelyest felgyógyulva betegségéből, műtétjéből – újra vállalta a kormányinfó levezetését, igaz, ezúttal ülve. Azt már erősen valószínűsíthetjük, hogy azért hívott két vendégmunkást – két minisztert – maga mellé, hogy elkerülje a sajtótájékoztató egyoldalúságát, hisz' könnyen kiszámolhatta: ha egyedül marad, csakis a Magyar-jelenség lesz az uralkodó téma.
Ezzel együtt megállapítható, hogy a miniszter messze elmaradt formájától, még azt a húsz percet, amelyet átengedett a sajtónak és saját magának, sem tudta jól abszolválni. Kétségtelenül tudott olyan mondatot elengedni, amely azóta is talányként lebeg a fejünk felett (mit és hogyan fognak neki még megköszönni, ha mégis köze lenne a Magyar-ügyhöz), de talán kijelenthető: egy ilyen tájékoztatón pont az lenne a feladata Gulyásnak, vagy bárki másnak, hogy egyértelműen fogalmazzon, világossá tegye a kormány és saját maga álláspontját, ne pedig megfejtetlen rejtvényekkel engedje el az újságírókat. (Más kérdés, hogy normál demokráciában az elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen fontos beosztású kormányembert elengedjenek a sajtó munkatársai, megválaszolatlan kérdésekkel.)
De nem is volt ez a leggyengébb mondata Gulyásnak. Ám, hogy volt gyenge mondata, azon ne csodálkozzunk: a Fidesz két hónapja nem tudja, mit kezdjen a jelenséggel; hiába költ vagy százötvenmilliót a Megafon Magyar Péter lejáratására, egyelőre egyik bevált séma sem működik. Nem működik a baloldalizás, nem működik az erőszaktevő, egyáltalán nem működnek az Fidesz eddig bevált receptjei. Pedig már ráfordultak a háborúpártiságra, helyenként a gyurcsányozásra is. A mintegy 150 millió egyelőre kidobott pénznek mondható, de szerencséjükre nekik van kidobható 150 milliójuk. Sőt: több is, annyi, amennyit akarnak.
Térjünk azonban vissza Gulyáshoz: nyilván a legizgalmasabb kérdés az volt, vajon megtagadja-e barátságát, korábbi barátságát Magyar Péterrel, vagy sem, illetve miként viszonyul hozzá Orbán Viktor: őt is árulónak tartja-e azért, mert barátkozni mert egy későbbi árulóval, és igazak-e a mendemondák, amelyek az ő leváltásáról szóltak, vagy a miniszterelnök bizalma töretlen. És: tudott-e arról, hogy Magyar Péter zaklatja, abuzálja feleségét, történetesen miniszter-társát, Varga Juditot. Nos, Gulyás mindenkit megnyugtatott: Orbán változatlanul kedveli őt, marad a posztján és igen, tudott arról, hogy a Magyar-Varga házasság nem felhőtlen.
Majd itt következett az a mondat, amely azóta is méltatlanul kevés figyelmet kapott, noha talán a legárulkodóbb, mert majdnem olyan súlyos, mint a pedofil-támogató kegyelemben való részesítése. Gulyás tudniillik azt közölte a hallgatóságával: ő tudott a hangfelvétel létezéséről, sőt: Varga Judit többször is szólt neki, hogy a férje ezzel a hanganyaggal zsarolja őt, de ő nem tekintette ezt olyan durvának.
Hogy mi van? Hogy van egy kormánytag, akit zsarolnak, hogy létezik egy hangfelvétel, és nem történik semmi? Hogy a kancelláriaminiszter nem akarja tudni, mi hallható azon a felvételen és miről szól a zsarolás? Illetve: nem fordul a főnökéhez, figyelmeztetőleg: Varga rossz házassága miatt ketyeg egy bomba alattunk, és kezdeni kellene ezzel valamit?
Nem, nem történik semmi. Nem szerelik le Magyar Pétert, nem váltják le Varga Juditot, csak állnak és várnak. Ennek a kormánynak teljesen mellékes, ha egyik tagját zsarolják?
Ez a mondat önmagában Gulyás súlyos bukását jelentené – más országban. Ha elfogadjuk, hogy úgy történt, ahogy mondja, Orbánnak azonnal menesztenie kellene. Ehelyett: hallgatás. A mondat elhangzott és senkit sem érdekel.
Csak egy említésre sem érdemes hordaléka a kegyelmi-ügynek, a Magyar-jelenségnek, a Fidesz vergődésének. Igaz, ez még nem a haláltusája.
