Kocsis aranyhalai a szankciók áldozatai

A jelentések szerint a fenti mondatokat Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője mondta el a nyilvánosság előtt, elcsukló hangon. Nem tudom, hogy ezt az információt csak velünk osztotta meg a politikus, vagy magának a zárt, Balatonalmádiban rendezett frakcióülésnek is témája volt-e. Hogy vajon együtt pityogtak-e a fideszes és kereszténydemokrata képviselők Kocsis és a halai szomorú sorsán, szintén egyelőre a homály fedi. Én magam nem láttam a sajtótájékoztatót, így Kocsis Máté bejelentéséhez sem juthattam hozzá első kézből, és persze az interpretációk mindig torzítanak. Úgy mesélték nekem, hogy kihagyták a történetből azt az információt, hogy az aranyhalak végül is csak a frakcióvezető lakásából – házából –, akváriumából kerültek ki, de életüket máshol, más körülmények között folytathatták. Így aztán először azt hittem, hogy azok a halak – aranyak! –, amelyek kikerültek Kocsis akváriumából, elpusztultak, megszűnt a természetes életterük, de lám, tévedtem.

A politikus nem ölte meg aranyhalait, hanem nagyon is gondoskodott róluk. Ezer szerencse, hogy van olyan barátja, akinek van egy kis méretű kerti tava, gondolom, épp csak egy aprócska tó egy piciny kertben, amely azért valamivel nagyobb, mint egy akvárium – noha Kocsis azt mesélte, hogy két nagy akváriuma volt –, nem egy medencényi, de az aranyhalaknak éppen elegendő. Már persze, ha az aranyhalaknak nem olyan társbérlő jut, amely veszélyes rájuk nézve, szóval, hogy a barát nem ragadozó halakat tart kicsiny kerti tavában. 

Szeretném elkerülni a félreértéseket: eszem ágában sincs viccelődni a helyzeten, feltételezem, hogy Kocsis sem véletlenül hozta szóba, egy olyan frakcióülés után, amelyen zárt ajtók mögött beszélt a magyar miniszterelnök az ország jövőjéről. Tudjuk, hogy az utóbbi több mint tizenkét évben még soha nem került ilyen nehéz helyzetbe a kormány – nem mellesleg az emberek –, először fordul elő, hogy a sikerpropaganda nem tűnik működőképesnek, hogy száguldó inflációval, megfizethetetlen árakkal találkozik a társadalom. Hiába próbálja elhitetni a kabinet azt, hogy a rezsiszámlánk ugrásszerű megnövekedése valójában jelentős csökkenés, ennyire azért nem hülye senki. Annyira nem hülye, hogy ne lássa: nagyságrendekkel többet kell fizetni, mint korábban, bármit is irat oda a hatalom a szolgáltatóval a számlára. Vegyük tehát komolyan a Fidesz fontos emberét: ő és az aranyhalai is nehéz helyzetbe kerültek. Nem lehet könnyű döntés felszámolni egy akváriumot, áttelepíteni a megszokott és megszeretett aranyhalakat, mint ahogy nehéz lehet egyeseknek elviselni az éttermük, szállodájuk, netán a lakásuk elvesztését.

Egyértelmű, hogy Kocsis az ilyen sorstársaknak is üzent, egyszersmind rávilágítva az okokra: minden az Európai Unió elhibázott szankciós politikája miatt van. Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy Brüsszelben még Kocsis aranyhalaira sincsenek tekintettel, buta fejemmel nem láttam az összefüggést, de most már minden világos. Ennek fényében teljesen érthető, hogy a kormány – a Fidesz felszólításának eleget téve – újabb nemzeti konzultációt indít. Most még nem tudni, hogy a kérdések milyen körre terjednek majd ki – az csak a jövő hét első felében derül ki –, még az is előfordulhat, hogy az aranyhalak ügye is bekerül a kérdőívbe. De tényleg ne vicceljük el a dolgot, Kocsis sem tréfálkozott, hogy immár csak egy akváriuma lesz az otthonában. Az Oroszországot sújtó szankciók – íme a magyarázat – egyáltalán nem az oroszoknak fájnak, hanem az európai embereknek. És főként nekünk, magyaroknak. Hiába hangoztatja a hazai vezetés, hogy békére van szükség, ezt, ott Brüsszelben, sehogy sem akarják megérteni.

Orbán, Szijjártó, Varga Judit, mindannyian igyekeztek elmagyarázni, szép szóval, világos szavakkal az unió vezetőinek, hogy ne háborúzzanak, csakis a béke hozza el a megnyugvást. Hiába minden törekvés: az uniósok csak folytatják a háborújukat a békés oroszok ellen, még arra is képesek, hogy rávegyék Putyint: jelentsen be részleges mozgósítást, küldjön újabb 300 ezer katonát Ukrajnába. Muszáj volt tehát a magyar vezetésnek érthetőbben fogalmazni: így került asztalra – illetve egy picinyke tóba – az aranyhalak ügye.

Arról viszont még nem esett szó, hogy mi lesz velünk, akik úgy érezzük magunkat, mint a partra vetett hal.