Konferencia a hős Orbán Viktorról
Orbán Viktor, mint tudjuk, a nép egyszerű gyermeke. Szerény és puritán, magát máig falusi fickónak tartja, így aztán mi sem áll tőle távolabb, minthogy saját személyét ünnepelje, pláne ünnepeltesse. Ezért azt kell gondolnunk, hogy a kifejezetten vagyontalan, Hatvanpusztát csak hírből ismerő miniszterelnök szándéka ellenére rendezték az „Egy bátor beszéd 1989. június 16. – A kezdet” című konferenciát. A jeles eseményen olyan NER-közeli hírességek szólaltak fel és kiáltották ki a nemzet hősének Orbánt, mint például Schmidt Mária, Lánczi András, vagy éppen a sokat látott Szájer József.
A történetet szinte mindenki ismeri: 1989. június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetésekor Orbán Viktor is beszédet mondott a Hősök terén, s a lánglelkű, azóta bátor utcai harcossá és miniszterelnökké öregedett szónok a szovjet csapatok távozását követelte. Ez volt az a hőstett, ami Orbán Viktort tovább lökte a politikai pályán, s csak zárójelben jegyezzük meg, hogy e felszólításhoz nem kellett halált megvető bátorság. Akkor ugyanis, ahogyan a történelmi tényekből kiolvasható, a hivatalosan „ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok” már javában masíroztak kifelé az országból, köszönhetően egy Orbántól független, a magyar és a szovjet legfelső vezetés közötti megállapodásnak. Ráadásul, korabeli visszaemlékezők szerint az újratemetés szervezői külön kérték a felszólalókat, hogy ne említsék meg ezt a kényes témát, ne rángassák az akkor már meggyengült, de még élő szovjet birodalom bajszát.
A többi felszólaló tartotta is magát a megállapodáshoz, ám Orbán magasról tett arra, amit megbeszéltek. „Ruszkik haza!” – kiáltotta a lánglelkű szónok, aki akkor még maga sem gondolta, hogy 36 évvel később éppen ő maga lesz az akkor már nem szovjeteknek nevezett oroszok leg(gy)alázatosabb kiszolgálója.
A konferencián egyetlen olyan személy sem szólalhatott fel, aki szembesíthette volna Orbánt valamikor még liberális, demokratának látszó önmagával. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója például úgy emlékezett, hogy „egészen döbbenetes hatással volt" rá a beszéd bátorsága. Az Orbán Viktorral immár több mint harminc éve családi barátságot ápoló milliárdos történész asszony még azt sem felejtette el megjegyezni, hogy „minden korszak, minden forradalom megszüli a maga vezetőjét, és úgy éreztem, hogy most itt is megszületett.”
Csupán miheztartás végett jegyezzük meg, hogy arra a Schmidt Máriára gyakorolt döbbenetes hatást Orbán 36 évvel ezelőtti beszéde, aki szerint a Putyinék ukrajnai agressziójának szimbólumává vált bucsai mészárlást nem az oroszok, hanem az ukránok követték el, 2014 júniusában pedig képes volt a következő mondatot leírni a Heti Válaszban: „Egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát." A történész asszony azokra a „szerencsésekre” gondolt, akik túlélték Auschwitzot és 1945-ben hazajöttek. Nem maradt senkijük, rokonaikat, szeretteiket meggyilkolták. Mentek volna vissza a szülőfalujukba, szülővárosukba, ám a lakásukban már mások laktak, szegényes javaikat mások használták. Egyedül voltak a világban, de bizonyára jó érzéssel gondoltak arra, hogy leendő gyermekeik és unokáik egyszer majd öröklik és előnyökre váltják a kiváltságaikat.
Egy másik felszólaló, Lánczi András filozófus, a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy „a magyar függetlenség nélkül gyakorlatilag semmi nem lesz." Arról a Láncziról van szó, aki a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének, Lánczi Tamásnak az édesapja és aki a magyarországi korrupcióról korábban azt mondta, hogy „amit ma Magyarországon korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.
Szájer József, a Szabad Európa Intézet igazgatója szintén nem nyeretlen kétéves. A Fidesz alapítója, a gránitszilárdságúnak készült, eddig csupán tizenötször módosított alaptorvény megalkotója szerint a beszéd „a rendszerváltoztatás legemelkedettebb pillanatában mutatta fel a Fidesz erényeit”, jelesül a bátorságot, az erőt és a következetességet. Mint mondta, ha ezen az eseményen valaki nem követeli a szovjet csapatok kivonulását, „akkor az lényegében nem ért volna semmit".
Ez utóbbinak jelentős mértékben ellentmond, hogy – amint azt fentebb már említettük – amikor Orbán verbális ökölrázások közepette a szovjet katonák távozását követelte a Hősök terén, azok már javában vonultak kifelé Magyarországról és a többi, immár csak volt szocialista országból.
